Varga Mihály és Nyitrai Zsolt közös videónyilatkozatot tett közzé a kormány hivatalos közösségi oldalán a tizenharmadik havi nyugdíjakkal kapcsolatban. A bejegyzésben a pénzügyminiszter kitért arra, hogy a folyósítással a kormány tartja magát a 2010-es ígéretéhez, amelyben garantálta a nyugdíjak vásárlóerejének megőrzését.
A baloldal elvette, mi visszaadtuk a 13. havi nyugdíjat – mondta Varga Mihály, a Nyitrai Zsolt Facebook oldalára feltöltött videóban.
Hétfőtől két és fél millió idős honfitársunk kapja meg ismét a 13. havi nyugdíjat a februári ellátással együtt. Így a nyugdíjasok februárban átlagosan több mint 460 ezer forintot kapnak az alapnyugdíjukkal együtt.
– emelte ki a pénzügyminiszter, majd hozzátette, a költségvetés a jelenlegi nehéz és veszélyes időkben is biztosítja az ehhez szükséges több mint 1000 milliárd forintot.
Varga Mihály kiemelte, a kormány teljesíti a 2010-ben tett ígéretét, és megőrzi a nyugdíjak vásárlóerejét. Így a tavalyi 18,5 százalékos emelést már januárban egy újabb 6 százalékos emelés követte. 2010 óta a nyugdíjak összege több mint kétszeresére nőtt, vásárlóereje pedig 20 százalékkal emelkedett.
A videóban Nyitrai Zsolt elmondta, a nyugdíjasoknak nagyon sokat köszönhet Magyarország, a magyar emberek, családok. Éppen ezért mindig kiállunk az érdekeikért, és megvédjük juttatásaikat. Egyebek között visszaadtuk nekik a korábban a baloldal által elvett 13. havi nyugdíjat, ráadásul megemelt formában.
Az országgyűlési képviselő kiemelte, 2010 óta eddig öt alkalommal fizetett a nyugdíjasoknak a kormány nyugdíjprémiumot, amelyre 2010 előtt sosem volt példa.
Az anyagi és az erkölcsi megbecsülés mellett fontos a gondoskodás és a biztonság is. Ezért indítottuk el a Gondosóra programot, amely biztonságot ad az idősnek, és megnyugvást a hozzátartozóknak. Többek között ezekről is olvashatnak a Jókor magazinban, az ország legnagyobb példányszámú lapjában.
– zárta a mondandóját Nyitrai Zsolt.
Forrás: Facebook; Fotó: MTI/Bruzák Noémi
Facebook
Twitter
YouTube
RSS