Ahogyan azt már megszokhattuk, március 15-e és október 23-a táján – a baloldali pártok háza tájáról –...
Varga Judit igazságügyi miniszter arra kérte az Országgyűlés Európai ügyek bizottságának ellenzéki tagjait, hogy ne gátolják a...
Márki-Zay Péter kampánystábja, miután szembesült vele, hogy a Békemenet a Gyurcsány-show felfedezettjének számító hódmezővásárhelyi polgármestert úgy mosta...
Több százezres tömeg vett részt a Békemeneten, míg a baloldali összeborulás közös rendezvényén alig volt érdeklődő. Gyurcsány...
Lendvai Ildikó lassan mondta, hogy mindenki megértse: megszűnhet az MSZP. A szocialista párt egykori nagyasszonya őszinte hangvétellel...
Az ellenzék „önkéntelenül” is újrateremti az egyszer már megbukott baloldali politikát, mert elmulasztotta a szembenézést a 2010...
Orbán Viktor szerint a migráció lesz a fellobbanó járványok mellett a következő évtized legsúlyosabb kihívása Európában. Politikai...
Az antiszemitizmus elleni küzdelem fontosságát emelte ki Novák Katalin, a családokért felelős tárca nélküli miniszter a holokauszt...
A baloldalon egy olyan hatalomtechnikai alkukon alapuló ellenzék jött létre, amelynek sem közös ideológiája, sem közös víziója...
Az előválasztás nem járt politikai haszonnal a baloldal számára – olvasható ki a Társadalomkutató Intézet felméréséből. Októberre...
Későbbre vártuk, de letisztult a kép: Gyurcsány Ferenc a baloldalon mindenkit bedarált. Haldoklik az MSZP, elvérzett a...
A jövő tavaszi választás tétje talán minden korábbinál nagyobb: a bő egy évtized alatt közösen elért eredmények...
Nemcsak csődbe vitte a baloldali kormányzás Magyarországot, ami együtt járt a tizenharmadik havi nyugdíj elvételével, hanem az...
A baloldal azt a nyugdíjrendszert nevezi igazságosnak, amelyben újabb és újabb bőrt húztak le a nyugdíjasokról: elvettek...
A gyermekek védelme miatt is meg kell állítani a baloldalt, amely egyértelművé tette, hogy be akarja engedni...
Ismét briliáns kreativitással megfűszerezett videóval mutatta be Kocsis Máté a magyar baloldalt. A Fidesz frakcióvezetője Facebook-oldalán azt...
A miskolci baloldal becsapta az utasokat, amikor 2019-ben a tömegközlekedés javítását ígérte, ehelyett drasztikusan, sok helyen felére...
Úgy tűnik, hosszúra nyúlt egy nehéz este a Szemlőhegyi úton, terméketlennek azonban semmiképpen sem nevezhetjük a Vízivó...
Számos oka, célja és eredménye van az ellenzéki összefogásnak és persze az előválasztásnak. Az Orbán-ellenes szavazók mozgósítása...
Mi a közös Horn Gyula pufajkás múltja, Medgyessy Péter D-209-es ügynöki tevékenysége és Gyurcsány Ferenc őszödi beszéde...
Természetesen szolidaritást vállalunk megtámadott munkatársunkkal – szögezte le a Mandinernek adott villáminterjújában a PestiSrácok.hu főszerkesztője a Jurák...
Gyurcsány Ferenc már nincs a csúcson, a 2003 és 2006 között elmondott beszédeinek még volt eleje, közepe...
Tiltakozik a Professzorok Batthyány Köre a pedofilellenes törvényt érintő baloldali támadások ellen – közölte a konzervatív értelmiségiekből...
Míg a járvány idején és azt követően a kormány több fronton védte a gazdaságot és segített az...
Adókat emelne a baloldal, ha újból hatalomra kerülne – mondta Horváth László Fidesz-szóvivő csütörtökön az MTI-hez eljuttatott...
A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint a baloldal támadja a családi adó-visszatérítés tervét, ezért fontos, hogy minél több...
Hamarosan kezdetét veszi a tizenegyedik nemzeti konzultáció, ami a járvány utáni élet legfontosabb kérdéseit fogja tartalmazni –...
A gyöngyösi városháza tisztességtelenségében mindig van lejjebb… De itt most állj, és ne tovább! – kezdte közösségi...
Jön a foci-Eb, lázban ég Európa és hazánk is. Lélektanilag is kiemelt szerephez fog jutni az eseménysorozat,...
Minden idők legmagasabb pénzmaradványával gazdálkodhatnak az önkormányzatok, vagyis egy szó sem volt igaz abból, hogy a helyhatóságok...
Olyan módosító indítványokat nyújtott be a baloldal a jövő évi költségvetési törvényjavaslathoz, amelyek visszaröpítenék az országot a...
Ha egy recept bevált, minek változtatnál rajta. Erre gondoltak a CNN-nél is. Ha sikerült lehazudni a csillagos...
Kedden kezdte tárgyalni a pedofilellenes szigorító törvénycsomagot az Országgyűlés. Bár a baloldal egymásra licitálva bizonygatja, hogy ők...
Akarunk kiegyensúlyozott politikai váltógazdaságot Bornemissza Gergely és Jumurdzsák között? Hol az egyik, hol a másik kormányozzon, mert...
Jakab Péter Jobbik-elnök szavait idézte Rétvári Bence államtitkár egyik viszonválaszában az Országgyűlés szerdai ülésén: kéz a kézben...
Az elmúlt hetekben kiderült, hogy a baloldal nem akarja, hogy a bérlakásban élők saját lakáshoz jussanak, a...
Hány ballib politikus és szakértő kell egy gazos telek lekaszálásához? A muciológia egyelőre nem válaszolta meg todományos...
Megszűnik a kijárási tilalom – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című...
A teraszok megnyitása kapcsán a baloldali politikusok és több szakértő is aggodalmának adott hangot, mondván: a lazítás...
Tóth Csaba, Zugló országgyűlési képviselője Gulyás Márton Partizán című műsorában vendégeskedett, ahol felelevenítette, miként kezdte politikai karrierjét...
A baloldal mindig csak a szavak szintjén állt az egészségügyi dolgozók mellett; a valóság az, hogy kormányzásuk...
Ahogy már mi is beszámoltunk róla, Kálmán Olga fenyegető üzeneteket kapott, amiért a rendőrséghez is fordult. A...
Mint arról korábban beszámoltunk, komoly pengeváltás alakult ki a baloldalon azután, hogy az ATV tulajdonában lévő Spirit...
A Fidesz európai parlamenti képviselői levéllel fordultak az Európai Bizottsághoz, mert álláspontjuk szerint a bizottság Magyar Gábor...
Honnan lehet biztosan tudni, hogy a baloldal csak politikai hecckampányt űz fontos témákból? – tette fel a...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS