Pesti Srácok

dióssi csaba

Bolond lyukból bolond szél: az ellenzék Dunakeszin is házhoz megy a pofonért

Nagy Ervin (filozófus) Magyar ugar 2019 október 9.
A legtöbb helyütt nem kell a regnáló kormánypárti polgármestereknek, a jobboldali képviselőjelölteknek túl sokat tenniük az eredmények és az elvégzett munka bemutatásán túl, hisz az ellenzék – már felsorolni is lehetetlen, hány és hány településen – úgy lövi magát lábon, hogy rossz nézni. Ha nem lopnának, csalnának és hazudnának (ahogy ez most már tucatnyi helyen kiderült), még talán sajnálni is lehetne őket, mert olyan lükék, mint az a cirkuszi bohóc, aki saját hátsójába igyekszik belerúgni, de ezért (vagy inkább ennek ellenére) pofára esik, mint a zsíros kenyér. Valami ilyesmi történik most Gerner Péterrel és az összetákolt csapatával Dunakeszin, mikor nekifeszülnek Dióssi Csaba polgármesternek. Összedobtak ugyanis egy ötletcunamit, melynek munkacíme az lett, hogy „Élhetőbb Dunakesziért Program”, mely hamar nevetség tárgya lett a városban, hisz a Felsőbbfokú Tanulmányok Intézetének nemzetközileg is elismert KRAFT-index rangsora alapján a dunakeszi járás a legfejlettebb potenciállal bíró magyar kistérség, ergo: a legélhetőbb járásközpont. Talán a világ legélhetőbb fővárosára, Bécsre gondoltak Gerner Péterék, mikor a legélhetőbbnél is élhetőbb Dunakeszit vizionáltak? Nehéz eldönteni – de bolond lyukból mindig bolond szél fúj.
Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.