Nyolcvannyolcmillió forintot követel a kormánytól László Imre, Újbuda DK-s polgármestere, aki szerint a kerületnek ekkora többletkiadást jelentett...
Mondhatnánk, hogy váratlan fordulatot vett az Állami Számvevőszék a DK-val kapcsolatos nyomozása, de igazából éppen erre számítottunk:...
Az Állami Számvevőszék támogatja a Demokratikus Koalíciót abban, hogy betartsa a törvényeket, és a DK tagsága számára...
Hétfőtől Budapesten is feloldották a kijárási korlátozást, ennek apropóján megkérdeztük az utca emberét, hogy megtudjuk, hogyan élik...
Cato és Seneca, Machiavelli és Savonarola… Egytől egyig olyan szónokok voltak, akiknek beszédeiről sajnos sem kép, sem...
Végre egy jó hír, aminek örülhetünk! Az avíttas kettőskereszt után a fiatalosch hashtag válotta fel a Jobbik...
Helyezzék hatályon kívül az orbáni felhatalmazási törvényt! Most! – szólított fel valakit (vagy valakiket) a Facebookon csupa...
Közelednek a lazítások Budapesten is, Karácsony Gergely pedig igyekszik semmittevését és gigantikus ökörségeit harcias pózzal feledtetni és...
Az Európai Parlament csütörtöki, videokonferencia formájában megtartott ülésén szavazott a 2018-as pénzügyi évre vonatkozó zárszámadási jelentésekről Brüsszelben...
Jogerősen is elvesztette az általa indított személyiségi jogi pert Czeglédy Csaba. A hatmilliárdos költségvetési csalással vádolt, korábban...
Az elmúlt hónapokban minden magyar minden órában szembesülhetett azzal, hogy a baloldalnak semmi nem jó. Bármit tesz...
Lassan egyetlen hét sem maradhat hazai magyargyűlölet nélkül az ellenzék részéről. A nyájat természetesen Gyurcsány Ferenc fogja...
Újabb videóval jelentkezett a Fair Right vlog, amelyben Budapest újonnan megválasztott főpolgármestere szupergonoszokat megszégyenítő tehetséggel keseríti meg...
Kétségkívül az Isztambuli Egyezmény ratifikálásának elutasításáról szóló politikai nyilatkozat elfogadása kavarta a legnagyobb port az elmúlt napokban,...
Karácsony Gergely fegyverként használja a fedél nélkülieket – leginkább is ez derül ki az átmenetinek mondott, ám...
Kiss László óbudai és Szaniszló Sándor XVIII. kerületi polgármester mellett két Pest megyei MSZP-politikus is távozott a...
Szun-ce A háború művészete című katonai kézikönyvében azt írja, minden hadviselés alapja a megtévesztés. Ugyanez a helyzet...
Dömötör Csaba az Országgyűlésben rávilágított, hogy Gyurcsány Ferenc álságos, képmutató politikát folytat. A parlamentben most a melósokért...
Ma újból összeült a CNN szerint nem működő Országgyűlés, ahol a napirend előtti felszólalások során és az...
Kocsis Máté, a Fidesz országgyűlési frakcióvezetője közösségi oldalán osztotta meg portálunk cikkét, amelyben Gyurcsány Ferenc és pártja...
A Demokratikus Koalíció elnöke az 1990-es szabadon választott parlament megalakulásáról megemlékező beszédében a rendszerváltozás jelképének nevezte Göncz...
Gyurcsány Ferenc láthatóan nem érezte át saját felelősségét a koronavírus idején, ezért a fertőző-góc Budapestről kötcsei magánbirtokára...
Az újbudai önkormányzat a polgármester-váltás óta két kézzel szórja a közpénzt saját bizalmi körökből származó ügyvédekre. Korábban...
Hetek teltek el azóta, hogy megváltozott az életünk és az új szabályok, a bezártság tölti ki napjaink...
Az ellenzék Gyurcsány Ferenc vezérletével igyekszik gyöngének beállítani a magyar védekezést, amihez irreleváns, félrevezető statisztikákat hívnak segítségül....
A PestiSrácok új videós kibeszélő műsora, a Pesti Lányok vlog Vincze Emíliával és Tisóczki Flórával a budai...
A határon túli magyarok elleni izgatás legprofibb szakembere a saját nép ellen fillérféltő soviniszta kampány folytató Gyurcsány,...
Vadai Ágnes legutóbbi nagy dobása az volt, amikor szóvá tette, micsoda pazarlás a miniszterelnöknek védőfelszerelést adni ahhoz,...
A Portfólió gazdasági portál közzétett egy cikket arról, hogy Szijjártó Péter levelet küldött korábban a Magyarországon tevékenykedő...
A vidéki Magyarországon élőket sértegeti a Népszavában közölt írásában Bruck Gábor, Demszky Gábor és az SZDSZ egykori...
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) a vonatkozó törvényi előírások alapján végzi hét párt – közöttük a Demokratikus Koalíció ...
A hihetetlenül erényes, tiszta- és erőskezű főpolgármester fél éves regnálása alatt többször tett már tanúbizonyságot arról, hogy...
“Ki fizeti a révészt….? vagyis Czeglédy Csabát” – teszi fel a kérdést Budai Gyula, a Fidesz országgyűlési...
Érdekes ellentmondásra bukkantunk az erzsébetvárosi önkormányzat honlapján, amiből két fontos tényt is meg lehet állapítani: Niedermüller Péter...
Kim Dzsong Un észak-koreai vezető ismét a Koreai Munkapárt Központi Bizottsága Politikai Bizottságának tagjává tette a húgát...
Újra varázslatos eszmefuttatásba kezdett Erzsébetváros polgármestere, a gyurcsányista futóbolond, Niedermüller Péter. A fehér, heteroszexuális, keresztény embereket rémisztő...
Ezen a héten is jelentkezik a Karantén, a PestiSrácok.hu vlogja, a kijárást korlátozó intézkedések meghosszabbítása pedig sajnos...
A magyar kormány azonnal reagált a koronavírus-járvány okozta gazdasági sokkra, és konkrét, gyors intézkedésekkel kezeli a válságot,...
Van egy jó meg egy rossz hírünk. Az Országos Bírósági Hivatal (OBH) a napokban megszabadult Cserni János...
Azért van abban egy adag politikai skizofrénia, amikor a XX. – XXI. századi magyar történelem talán legnagyobb...
Október óta kereste a fogást a neki nem tetsző helyi médiaszolgáltatón Tatabánya új, független-DK-s polgármestere. A televíziós...
A hivatásos rettegők és demokráciaféltők egyik kedvenc fejlövése a listázás. Visítanak, sivalkodnak, prüszkölnek amikor konkrétan név szerint...
Egyre több ellenzéki politikus reménykedik abban, hogy a járvány esélyt nyújthat nekik arra, hogy megbuktassák a kormányt....
Az elmúlt 10 év ellenzéki mantrái közé tartozik, hogy Orbánék mindent ellopnak. A Bokros Lajos köpönyegéből előbújó...
Újra elgurult a viszkis üveg. A Böszme tegnap legazemberezte és útonállónak nevezte Orbán Viktort. Magyarország módszerváltás utáni...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS