Pesti Srácok

Végre! Liberális hüllőkeltetőből nemzeti intézmény lesz a színművészeti!

Végre! Liberális hüllőkeltetőből nemzeti intézmény lesz a színművészeti!

Nagy a sírás-rívás libernyák körökben, mert Vidnyánszky Attila lett a színművészeti egyetemet működtető alapítvány kuratóriumi elnöke. Az eddigi libsi garnitúra természetesen toleráns mindenkivel, de csak addig, míg ugyanazt gondolják a világról, mint ők. Mivel Vidnyánszky nemzeti és konzervatív, ezért ökölrázás van, fölmondási hullám. Gyurcsány vagyonelkobzással fenyegetőzik. Ahhoz azért nekünk is lesz egy-két szavunk.

Hogy jelen állapotában fölrajzolhassuk a Színház- és Filmművészeti Egyetemet a normalitás–abnormalitás koordinátarendszerében, idézzünk föl egy májusi hírt. Egy bizonyos Csernai Mihály, az intézmény hallgatói önkormányzatának vezetője, körlevélben agitálta a végzős diákokat a „transzneműek” melletti kormányellenes tüntetésre. Szerinte ugyanis léteznek ezek az úgynevezett „transzneműek” (nemcsak fiúk meg lányok vannak), akiknek a gonosz kormánypártok megtiporták a jogaikat azzal, hogy ezentúl a személyi irataikban a születéskori nemük szerepel majd. Egy épelméjű világban magukat lánynak képzelő fiúk, illetve fiúnak képzelő lányok fölkarolása mentálhigiénés szakember, pszichiáter feladata, nem diákönkormányzatis kifutófiúé. Ez a kisebbik gond. Ennél némileg nagyobb, hogy az egyetemen tilos a politizálás, a kormány(- vagy ellenzék)ellenes agitprop. Ám spongyát rá, hiszen Upor László (a Gothár-féle szexuális zaklatási ügyben odakozmált rektorhelyettes) közleményben tudatta, tiszteletet érdemel a politizáló HÖK-vezető, igazi példakép ő. (Gyanítom, ha Csernai Misi a Békemenetre toborzott volna, úgy kivágják, hogy a sziluettje máig ott díszelegne az Uránia homlokzatán. Akkor nem „tiszteletreméltó” lenne meg „példakép”, hanem „fideszes ügynök”.)

Ám a fő gond nem a szereptévesztés meg a politizálás. Hanem hogy ezeknek elment a józan eszük. Ha valaki nőnek születik, akkor miért ne kerülhetne a személyi irataiba, hogy nő? Ez tiszta őrület! Azért, mert szegénynek később megsérül egy fogaskereke, és elkezdi magát férfinak képzelni, attól még nem lesz férfi. Ha ragasztanak rá fütyit, akkor sem. Nemváltás nincs, csak a libernyákok rögeszméiben. Mint ahogy Németh Athina sem lett mentőápoló, még ha annak is képzelte magát. Amikor egy felsőoktatási tanintézmény vezetése (ahelyett, hogy a feladatát végezné) egy elmebetegséget népszerűsít, jelzésértékű. Azt jelzi, hogy ez az intézmény beteg. Az SZFE megérkezett az amerikai libernyák egyetemek safe space-es, véleményterroros, őrült világába. Feje tetejére áll ilyenkor minden: a normális szitokszó lesz, a züllött, a degenerált, az abnormális pedig szép és művészi. „Transzneműek”, mi? Atyaég!

Csak azért idéztem föl e történetet, hogy kitűnjék: nincs abban semmi meglepő, hogy egy ilyen szellemiségű „műhely” hisztizésbe kezd, mikor kiderül: a kormány végre rendet tesz a kócerájukban. Kiganajozzák Augeiász istállóját.

PestiSracok facebook image

  • Megjegyzem: éppen ideje volt. Ugyanis a magyarok nem Csernai Misinek, Upor Lászlónak, Gothár Péternek vagy éppen Alföldi Róbertnek, hanem a Fidesz-KDNP-nek adtak kétharmados parlamenti felhatalmazást 2018-ban. E felhatalmazás pedig arra is szól – sőt, arra különösen –, hogy a kultúra frontján végre a nemzeti gondolat is teret nyerjen. Ez viszont úgy nem lehetséges, ha az ország egyik legfontosabb művészképzője egy liberális hüllőkeltető.

Mondhatni: ahol a nemi tévelygésnek, mindenféle beteg aberrációknak hozsannáznak, ott egyéb huncutságokra is képesek. Ilyen közegben színésznők nemi szervét markolászni a mindennapos rutin része. Csinálják, persze, ha akarják, csak ne közpénzből, ne egy nemzeti felsőoktatási intézményben, hanem odahaza, a lakásszínházukban.

Miért csodálkozunk, ha a színművészetin vakvágányra terelt, megrontott fiatal rendezők, forgatókönyvírók évtizedekig csak nézhetetlen művészfilmeket hánytak elénk? Erre képezték ki őket. Miért lepődünk meg, hogy alig készültek szívet-lelket melengető, nemzeti büszkeségre okot adó alkotások? A nándorfehérvári diadalból például lovári pattantyúsok és horvát huszárok sikertörténetét faragták volna, ha nem dugunk botot a küllők közé.

De hát éppen ezt csinálja a kormány: kiszabadítja őket... (Forrás: Facebook)

Értelmi hiányosságok

Volt tüntetés is már, persze, mert egyeseknek nem tetszik az SZFE alapítványi formába való átszervezése. S mint mindig, amikor egy liberális követ fölemelnek, nagy nyüzsgést látni alatta. A tüntetők „szabadságot” akarnak. Ki is írták a transzparenseikre: „Free SZFE”.

Miféle szabadságról hadováltok, ifjak? Zavart érzek az erőben. Ez egy egyetem, nem pedig Woodstock vagy Ozora, ahol napokig hentereghettek a fűben, szétcsúszva. Ide tanulni jártok, nem követelőzni. A nevetek is az: hallgató. Tehát hallgattok, figyeltek. Próbáltok okosabbak lenni, mint mielőtt odakerültetek volna. De ez a „szabadságos” szöveg nagyon gyenge. És unalmas is. Miért ugyanaz a dramaturg, mint az ellenzéki tüntetéseken? „Szabad egyetem!”„Szabad akadémia!”„Szabad sajtó!”. „Szabad Nép” – ó, pardon, ez szerencsére már nem...

Miután néhány napja kiderült, hogy Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója lesz az egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriumi elnöke, és a kuratóriumi tagok között sincs olyan, akit az egyetem akart, fokozódott a hiszti. Vidnyánszky ugyanis – minő rettenet – nemzeti, konzervatív gondolkodású. A liberálisok rendkívül toleránsak – feltéve, ha ugyanazt gondoljuk a világról, mint ők. Néhány oktató máris fölmondott. Talán azt hitték, a kormány ettől majd megijed – ehelyett a fél ország pezsgőt bontott. Elkezdődött a tisztulási folyamat. Még pár kútmérgező libernyák fölmond, és egész jó kis egyetem lesz ez az SZFE...

Közben a diákönkormányzat kidüllesztette mellkasát, és közölte: ők ugyan nem fogadják el a kuratóriumot...

  • Márpedig, pajtások, akár elfogadjátok, akár nem, ti jelen pillanatban diákok vagytok, hallgatók, nem pedig a kormány. Nem ti döntötök, hanem ők. Világos? Majd ha egyszer fölnőtök (pár évtized múlva), nos, akkor majd dönthettek bizonyos ügyekben – ám arról, hogy ki vezesse az egyetemet, akkor sem. Azért nem, mert az nem a ti asztalotok, pupákok! Milyen nyelven írjam, üzenjem, morzézzam ezt nektek, hogy fölfogjátok? A kormány sem szól bele, milyen grimaszokat vághattok a színpadon.

Ugyanezt a szereptévesztést látjuk az Indexnél is. Az ottani kis libsik azt képzelik, joguk van üzleti titkokat kiszivárogtatni, rontani a cég renoméját. Mert ők is „szabadok”. A tulajdonosnak pedig nincs joga emiatt kirúgni a főszerkesztőt – ha mégis, akkor az ősindexes ügyvéd hirtelen Fidesz-ügynök lesz.

Hasonló történet: csak olyannak szabad kitüntetést adni, akire a kis libsi (még ha a kutya sem kérdezte) rábólint. Akivel ő egyetért. Máskülönben a kis libsi duzzogva visszaküldi a lovagkeresztjét, Táncsics-díját. Különleges anyagból gyúrták őket, na: száz százalék gyűlöletből.

Elképzelem magam, amint hatévesen ülősztrájkba kezdek az általános iskolában, amiért Attila bácsi az igazgató, nem pedig Kati néni... Majd gyorsan kiröhögöm magam: ekkora ökrök a mesékben sincsenek. De nicsak, a mi kis szürreális valóságunkban mégis akadnak.

Fenyegetés

Végül ne menjünk el szó nélkül a pirosfejű minapi fenyegetőzése mellett. A Böszme azt sugallta: ha '22-ben hatalomra vergődik, kirúgja Vidnyánszky Attilát, elkoboztatja a vagyonát.

Hiszen Gyurcsány nemcsak miniszterelnök, hanem vérügyész és vérbíró is lesz egy személyben. Ami egyébként nem újdonság. 2006 őszén is futószalagon zárták börtönbe az utcán összeszedett, pépesre vert fiatalokat a Főnök elvárásainak megfelelően. Amikor a DK meg az ellenzék jogállamiságról beszél, erre gondolnak. Így néz ki az ő hatalommegosztásuk, ilyenek az ő fékek-ellensúlyaik, ne feledjük! (Képzeljük el egy röpke pillanatig, mi történne, ha Orbán fenyegette volna meg így mondjuk Alföldi Robit...)

Ha netán Magyarország visszatapsolja a hatalomba a Hibbant Nérót, és ő újfent ámokfutásba kezd, mi sem maradhatunk tétlen. Föl kell kerekednünk úgy egymillióan, meglátogatni a Szemlőhegy utcai Apró-villát és kiakolbólítani onnan a bitorlókat, visszaadni az épületet eredeti tulajdonosainak! Ha Vidnyánszky földönfutó lesz, az Apró-Gyurcsány-klán is az lesz!

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.