Pesti Srácok

A Színművészeti Egyetem vezetői szerint a transzneműek jogaiért szervezkedő HÖK-elnök tettéért tiszteletet érdemel

A Színművészeti Egyetem vezetői szerint a transzneműek jogaiért szervezkedő HÖK-elnök tettéért tiszteletet érdemel

A Színház- és Filmművészeti Egyetem tanárai közösen megfogalmazott kiáltványban álltak ki Csernai Mihály, HÖK-elnök mellett, aki körlevélben mozgósította a transzneműek mellett az egyetem végzett hallgatóit - szúrta ki az Origo. "Kiállásáért tiszteletet érdemel" - írták az intézmény pedagógusai.

"Egyik jelenlegi hallgatónk levelét továbbítom nektek egy akcióval kapcsolatban, amely a transznemű emberek számára bevezetett jogi nemváltoztatás korlátozása ellen való kiállásról szól" - írta április végén a végzett hallgatóknak címzett levelében Csernai, aki hozzátette, reméli minél többen csatlakoznak majd a felhíváshoz.

Az Origo emiatt a körlevél miatt korábban Upor László rektorhelyettestől próbálta megtudni, hogy egyetért-e az egyetemi politizálással, választ azonban nem kaptak. A rektorhelyettes véleményét azonban később a 24.hu-n mégis kifejtette.

PestiSracok facebook image

- nyilatkozta Upor a baloldali lapnak egyértelműen állást foglalva a kérdésben.

Csakhogy Upor ennél is tovább ment, és a napokban hat tanár társával közösen egy hosszabb kiáltványt tett közzé az egyetem honlapján, amelyben a hallgatói önkormányzat vezetőjeként nyíltan politizáló Csernait méltatták. A levél aláírói között van Bagossy László, Balázs Gábor, Gáspár Máté, Karsai György, Németh Gábor, Novák Eszter és Upor László is.

Az egyetemen tanító szakemberek a történtek ellenére úgy látják nem igaz, hogy "ideológiai" képzés folyik az egyetemi oktatás helyett a színművészetin. Egyúttal méltánytalannak tartják, hogy bírálat érte hallgatójukat, és az üzenetüket közvetítő HÖK-elnököt a politikai állásfoglalásért, amit ők a levél során következetesen "emberjogi kérdésnek" neveznek.

- fogalmaznak.

Majd a kiáltvány végén százszázalékos támogatásukról biztosítják a politizáló diákvezetőt, tiszteletre méltónak nevezve akcióját. Azt azért hozzáteszik, hogy "a hallgatók nem kaptak instrukciót az ügyben; önmaguk és nem az intézmény nevében cselekedtek."

A HÖK feladata egyébként a hallgatók érdekeinek képviselete lenne, és szakmai (nem politikai-ideológiai) kérdések megvitatása.

Forrás: Origo, Fotó: MTI

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.