Az erdélyi magyar pártok vezetői egybehangzóan elutasítják a határon túliak szavazati jogának megvonására vonatkozó javaslatot. A pártvezetőket...
Gyurcsány Ferenc közölte: Ti „határon túliak” senkik vagytok, a szavazati jog felejtős, mert hát az életben nem...
Gyurcsány Ferenc miniszterelnökként, a 2004. december 5-i népszavazással kapcsolatban is azt álláspontot képviselte, hogy a határon túl...
Gyurcsány Ferenc pártja, a Demokratikus Koalíció aláírásgyűjtésbe kezdett, hogy a kettős magyar állampolgárok ne szavazhassanak a magyarországi...
Nem sok köze volt a valósághoz az Index cikkének az Orbán Viktor és Gyurcsány Ferenc közti pereskedést...
A PestiSrácok.hu információi szerint a Terrorelhárító Központ (TEK) munkatársai újabb gyanúsítottat fogtak el abban az ügyben, amely...
Három napja hiába várt bocsánatkérésre az a demonstráló fiatal, akit a Demokratikus Koalíció pécsi fórumán ütöttek meg....
Novemberben fokozatosan feloldja az MSZP a fideszesnek tartott médiumok elleni sajtóbojkottot – értesült elnökségi forrásokból a Magyar...
Folytatódik az adok-kapok Gyurcsány Ferenc a DK elnöke és az LMP között. Ahogy arról a PestiSrácok is...
Az RTL Klub Magyarul Balóval című műsorába sikerült összehívni egy kellemesnek ígérkező “elbeszélgetésre” Szél Bernadettet, az LMP...
Az LMP-nek elhanyagolható esélye van arra, hogy akár csak egy választókerületben is nyerni tudjon, amit már 2014-ben...
Békére, nyugalomra és kiszámíthatóságra van szükségük a magyar embereknek – mondta Gyurcsány Ferenc pártja lakossági fórumán. Ehhez...
Békére, nyugalomra és kiszámíthatóságra van szükségük a magyar embereknek – mondta Gyurcsány Ferenc Kiskőrösön, a Demokratikus Koalíció...
Sem közös miniszterelnök-jelöltet, sem közös listát nem szeretne a DK az MSZP-vel – nyilatkozta Gyurcsány Ferenc az...
Nem kereste meg egyetlen párt sem, de nem is vállalná, hogy a DK-MSZP miniszterelnök-jelöltje legyen – ezt...
Egy baloldali kötődésű blog szellőztette meg, hogy biztosra vehető az MSZP-DK közös lista, és elvi megállapodás született...
Gyurcsány Ferenc tegnap meglátogatta a tököli börtönben Császy Zsolt törvényesen elítélt korrupciós bűnelkövetőt. Kipróbálta a helyi menzát...
“Tessék visszavenni az országot!” – biztatta hallgatóságát Gyurcsány Ferenc Komlón, a Demokratikus Koalíció (DK) lakossági fórumán. A...
Gyurcsány Ferenc törhetetlen lendülettel járja az országot és biztosít egyszemélyes stand up comedy-t az általában reklámszatyrokkal, autóstáskával...
A Fidesz továbbra is várja a Demokratikus Koalíció válaszát: Miért pénzelte Gyurcsány Ferenc Czeglédy Csabát, illetve jutott-e...
Újabb kölcsönügyletre bukkantunk a Gyurcsány Ferenc és Dobrev Klára családi vagyonkezelő cége és a jelenleg milliárdos adócsalás...
A Fidesz országgyűlési képviselője szerint a Czeglédy Csabához köthető bűnszervezetnek az volt a feladata, hogy “kampánypénzt gyártson”...
„Pánszexuális vagyok, most már nem félek felvállalni” – a National Coming Out Day, azaz az Előbújás...
Az Európai Unió csalás elleni hivatalához, az OLAF-hoz fordul Deutsch Tamás fideszes európai parlamenti (EP-) képviselő amiatt,...
A Demokratikus Koalíció (DK) elnöke szerint a baloldalon egy a tábor, de önállóak a zászlók: ez az...
A PestiSrácok.hu információi szerint a Terrorelhárító Központ (TEK) munkatársai múlt hét pénteken elfogták Kőrös Gusztávot, a Demokratikus...
A Czeglédy-ügyben a Demokratikus Koalíciónak (DK) és az egész magyar baloldalnak politikai felelőssége van – mondta a...
Vlagyimir Putyin tegnap betöltötte 65. életévét, és a pesti demokraták legnagyobb felháborodására továbbra is jól érzi...
A Gyurcsány-puccs mellett a Szeviép-ügy vádlottjainak vádalkuja vezethetett Botka László hétfői bukásához – derítette ki az Echo...
Csaknem egy kilogrammnyi aranyrudat találtak egy Czeglédy Csaba nevére nyitott ausztriai széfben – derült ki, miután a...
A kormánypártok elvárják, hogy Gyurcsány Ferenc tisztázza magát a Czeglédy Csabának nyújtott 80 millió forintos kölcsön ügyében. ...
A Czeglédy-ügyet az MSZP és a DK közös bűnügyének nevezte csütörtökön a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Lázár János...
Botka lelépéséről, Simicska veszprémi pingálós hajnaláról, az MSZP-s Czeglédy Csaba horribilis csalásáról és Lázár János miniszterelnöki ambíciójáról...
Gyurcsány Ferenc volt kormányfővel és Juhász Ferenc egykori honvédelmi miniszterrel kapcsolatos bűnügyi adatokat és operatív információkat adott...
Negyedmillió eurós, azaz csaknem nyolcvanmillió forintos kölcsönnel segítette ki a Gyurcsány Ferenc tulajdonában álló Altus Portfólió Kft....
Kiszivárgott a ballib oldal új titkos miniszterelnök-jelöltjének neve. Kiszel Tünde személye tökéletesen megfelelhet Gyurcsányéktól az MSZP-ig...
Nyolc évvel azután, hogy Gyurcsány Ferenc “botrányos, sikertelen, államcsődhöz vezető kormányzás után” távozott a miniszterelnöki székből, ma...
„Nyitva az út a Fidesz veresége felé, a kormányzó párt 2010-ben 54, 2014-ben 45 százalékot kapott, 2018-ban...
Gyurcsány Ferenc megpróbálta a saját világképe szerinti legnegatívabb hasonlattal illetni Botka Lászlót: Orbán Viktorhoz hasonlította őt hétfőn...
Az MSZP újra bebizonyította, hogy páratlan képessége van a megújulásra: eddig sikerült már elárulnia a melóst,...
„Ma lemondtam az MSZP miniszterelnök-jelöltségéről” – írja az Index Botka László egy körlevélére hivatkozva. Molnár Gyula, az...
Nem igaz, hogy a közös lista több szavazatot hoz, mint egy legalább öt százalékot elérő párt külön...
Megbukott a kvótarendszer, és érthetetlen, hogy Brüsszel miért erőlteti azt – jelentette ki a csütörtöki kormányinfón Lázár...
A 4-es metró beruházása közvetlen szocialista-liberális befolyás és kézi irányítás mellett valósulhatott meg 2010-ig, a szabálytalan és...
Horváth Csaba MSZP-s politikus kifakadt az ATV-ben: aki Orbán helyett nem Gyurcsányt választja, az nem is akar...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS