hertha berlin
Dárdai Pált azonnali hatállyal menesztette a Hertha BSC
A Hertha BSC irányítói azonnali hatállyal felmentették a labdarúgócsapat vezetőedzőjét, Dárdai Pált, akinek a munkáját az idény végéig Tayfun Korkut veszi át. A 45 éves magyar szakember - a magyar válogatott volt szövetségi kapitánya - januárban ült le másodszor a gárda kispadjára, miután 2015 és 2019 között már irányította az első csapatot. A szezon végén sikerült kiharcolnia az együttessel a bennmaradást.Bár ma kikapott a Hertha, Dárdai másodjára tett csodát Berlinben
A Bundesliga zárófordulójában nem volt szerencséje a Hertha Berlin csapatának, hiszen a mérkőzés lefújása előtt kettő perccel kaptak gólt, amivel a TSG Hoffenheim 2–1-re nyerte a találkozót. Dárdai Pál csapata így a tizennegyedik helyen végzett a Bundesligában, ami azt jelenti, hogy a magyar edző másodjára tett csodát Berlinben.Dárdainak sikerült, szivarral és borral ünnepelt - Bent tartotta a Herthát a Bundesligában
Dárdai Pál hatalmas feladatot kapott, illetve vállalt el, amikor a kieső helyen tanyázó Hertha Berlin ismét őt kérte fel a "lehetetlen küldetés" végrehajtására. A magyar edzőnek nem volt könnyű dolga, de a tegnapi Köln ellen elért 0-0-ás döntetlen után már biztos, hogy a berlini klub jövőre is a német első osztályban indulhat.A bevándorlásellenessége okozhatta Petry Zsolt vesztét Berlinben
Az egész ország hirtelen Petry Zsolt ügyéről kezdett beszélni, aki a Hertha Berlin focicsapat kapusedzője volt ma délelőttig. Az egykori válogatott kapus, aki 1988-1996 között harmincnyolc alkalommal védett a nemzeti tizenegyben és tagja volt a Bicskei-féle ifi Európa-bajnok csapatnak is, a szájára találta venni Gulácsit, aki éppen jó úton van az LMBTQ-ikonná válás felé. De vajon ez okozta a vesztét a Hertha kispadján? Itthon mindenki úgy gondolja, hogy igen, és kialakult egy Petry vs. Gulácsi csata, ami véleményem szerint, ha higgadt fejjel átgondoljuk, nem is létezik, mert a Magyar Nemzetben olvasható cikkben nemcsak a lipcsei kapus kapott kritikát, hanem a német bevándorláspolitika is. Ez az, amit Berlinben sajnos senki nem vehet a szájára büntetlenül.Dárdai Pál vezetésével a Hertha Berlin három nullára legyőzte a Bayer Leverkusent
Fantasztikus siker született vasárnap délután a berlini olimpiai stadionban, ugyanis a Dárdai Pál vezette Hertha Berlin három–nullás végeredménnyel győzte le a Bundesliga-tabellán sokkal előrébb tartózkodó Bayer Leverkusent. Külön öröm volt látni a harmadik találatot követően, amikor a kispadot mutatta a kamera, ahol Dárdai mellett a kapusedző Petry Zsolt volt látható. A mérkőzésen végig jobb volt a hazai pályán játszó berlini csapat, amely már az első félidőben beállította a három–nullás végeredményt.Megtört a berlini jég, nyert a Hertha!
Rémálomszerűen indult a Hertha BSC szombati Bundesliga-mérkőzése, hiszen az Augsburg szerzett vezetést mindjárt a második percben. A dunaszerdahelyi Bénes László góljával kezdődött a mérkőzés, majd egy órán keresztül igazi Hertha-fölény alakult ki a találkozón. Az egyenlítő gólra pontosan egy órát kellett várni, utána pedig büntetőből Lukebakio is betalált, így visszatérése óta először ünnepelhetett Dárdai Pál vezetőedző.Megszerezte első pontját Dárdaival a Hertha
A Hertha BSC 1–1-es döntetlent játszott a VfB Stuttgart otthonában a német labdarúgó-bajnokság 21. fordulójának szombati játéknapján. Két vereség után ez volt az első pontszerzésük a berlinieknek a január 25-én kinevezett Dárdai Pál irányításával, aki a második vezetőedzői időszakát tölti a Hertha felnőtt csapatánál.Bár jól játszott Dárdai csapata, mégsem tudott nyerni a Bayern München ellen
Jó iramú, kifejezetten izgalmas mérkőzésen van túl a Hertha Berlin csapata, azonban a győzelemre még várnia kell Dárdai Pál tanítványainak. Bár a mai mérkőzésen tizenegyest hibázott a Bayern München, egy szerencsés találattal mégis ők nyerték meg a találkozót. A magyar tréner csapata azon kívül, hogy nem tudott győzni vagy pontot menteni, biztató jeleket mutatott. A cserék nagyon jól szálltak be a meccsbe és végig motiváltan, pontos passzokkal játszottak. Már csak a győzelem hiányzik! Erre a legközelebbi mérkőzésen, a VFB Stuttgart ellen reális esélye lesz a berlini csapatnak.Szerb csatárt és világbajnok középpályást igazolt Dárdai Pál csapata, a Hertha Berlin
Dárdai Pál túl van a bemutatkozáson a Hertha Berlin vezetőedzőjeként, igaz a 3-1-es vereség a Frankfurt ellen nem éppen a legjobb kezdet. Bár a Bundesliga alsóházában tartózkodó csapat jó képességű játékosokkal rendelkezik, de még egy ilyen különítményhez is jól jön, sőt, szükséges a megfelelő erősítés. Hétfőn egy szerb csatár, Radjonic és a német világbajnok Sami Khedira is a Herthához igazolt.Ajánljuk még