Üzemzavar volt vasárnap Iránban az ország középső részén, Natanz városánál működő atomipari létesítménynél – jelentette az iráni...
Irán bejelentette szombaton, hogy az atomprogramjáról szóló 2015-ös hathatalmi megállapodást szándékosan megsértve újabb, modernebb, ezáltal gyorsabb urándúsító...
Irán két tartományában megkezdődött a koronavírus-járvány negyedik hulláma – közölte szombaton Haszan Róháni iráni elnök. Sajnos két...
Az amerikai szankciókat okolta az iráni elnök szombaton az állami tévé adásában azért, hogy nem érkezik elegendő...
Irán nem enged a követeléseiből, kizárólag az amerikai szankciók feloldása esetén hajlandó visszatérni a nukleáris megállapodáshoz –...
Dominic Raab brit külügyminiszter vasárnap nyilatkozatban követelte Irántól Nazanin Zaghari-Ratcliffe hazautazásának engedélyezését, azonban az iráni hatóságok büntetésének...
A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség által közreadott jelentés szerint Irán fémuránt állított elő, amelyet nukleáris fegyverek magjához használnak fel....
Az Iráni Atomenergia-ügynökség (AEOI) tizenhét kilogramm, húsz százalékosra dúsított uránt állított elő – közölte csütörtökön Mohamed Bagher...
Madzsid Taht Ravancsi, Irán ENSZ-nagykövete a Szíria ellen bevezetett amerikai szankciók azonnali feloldását követelte csütörtökön. A nagykövet...
Megállapodást írt alá Kuba Iránnal arról, hogy átadja az ázsiai országnak a koronavírus ellen fejlesztés alatt álló,...
Ahmad Amirabadi Farahani iráni parlamenti képviselő szombaton jelentette be, hogy az ország ki fogja utasítani a Nemzetközi...
Irán az Interpol nemzetközi rendőri szervezethez fordult azzal a kéréssel, hogy adjon ki nemzetközi letartóztatási parancsot Donald...
Rafael Grossi, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) főigazgatója szerint az iráni nukleáris megállapodás helyreállításához Joe Biden megválasztott amerikai...
Ali Hamenei ajatollah, Irán legfőbb vallási és politikai vezetője posztumusz kitüntette a nemrég meggyilkolt Mohszen Farizade iráni...
Esetleges iráni támadások kockázata miatt Izrael csütörtökön óvatosságra intette a külföldön tartózkodó állampolgárait, illetve arra, hogy lehetőleg...
Washington újabb szankciókat rendelt Irán ellen, amelyek többek között az iráni hírszerzési miniszter, illetve az ország legfőbb...
Az ENSZ Biztonsági Tanácsának 2231-es számú határozata alapján Irán ellen elrendelt fegyverembargó idei október tizennyolcadikai lejártáról még...
Örményország történetének talán legdöntőbb pillanatával néz szembe – jelentette ki szombaton sugárzott televíziós beszédében Nikol Pasinján örmény...
Az európaiak “a kisujjukat sem mozdítják” az iráni fegyverkereskedelem megakadályozására – jelentette ki Mike Pompeo amerikai külügyminiszter...
Az amerikai kormány bejelentette szombaton, hogy visszaállított minden ENSZ-szankciót Iránnal szemben. A világ legtöbb országa elutasítja az...
Az iráni atomenergia-hivatal vezetője megerősítette vasárnap, hogy a fordói földalatti üzemben jelenleg 1044 uráncentrifuga üzemel, megfelelően annak,...
Több ezren tüntettek pénteken Pakisztánban az ellen, hogy a Charlie Hebdo című francia szatirikus lap ismét publikálta...
Legalább tizenhat Irán-barát milicista vesztette életét csütörtökön a kelet-szíriai Deir-ez-Zór tartományban két feltételezett izraeli légicsapás következtében. A...
Nicolás Maduro venezuelai elnök szombaton – egy nappal azt követően, hogy Kolumbia megszellőztette: Caracas iráni rakéták beszerzésére...
Az Egyesült Államoknak nincs joga visszaállítani az Irán elleni ENSZ-szankciókat, hiszen kilépett az Iránnal megkötött 2015-ös hathatalmi...
Az Irán elleni szankciók ügyében Európa az ajatollahok mellé állt – jelentette ki Mike Pompeo amerikai külügyminiszter...
Washington az ENSZ ellenében is meghosszabbítja, illetve újra bevezeti az ENSZ-szankciókat Irán ellen – jelentette be szerda...
Donald Trump amerikai elnök szombaton lényegében elutasította Vlagyimir Putyin orosz elnök előző napi javaslatát, hogy hétoldalú csúcstalálkozón...
A közel-keleti országban nem szeretik az ilyesmit, nagy valószínűséggel a tíz évnyi börtön mellett más büntetésben is...
Nem fognak az iráni biztosítótársaságok kártérítést fizetni a január elején Iránban lelőtt ukrán utasszállító repülőgép ügyében –...
Az amerikai atomfegyverek fenyegetést jelentenek a Közel-Kelet térségére – jelentette ki csütörtökön Mohamed Dzsavád Zaríf iráni külügyminiszter...
Az iráni Forradalmi Gárda szerdán földfelszín alól indítható ballisztikus rakétákat és katonai műholdat is tesztelt a Perzsa-öbölben...
Súlyos veszélyhelyzetet teremtett Washington az iráni külügyminiszter pénteki Twitter-üzenete szerint, amelyet azt követően tett közzé, hogy az...
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök üdvözölte hétfőn, hogy Irán végül Franciaországba küldte elemzésre a januárban Teheránnál tévedésből lelőtt...
Kivégezték Iránban hétfőn azt a férfit, aki elárulta az iráni Forradalmi Gárda al-Kudsz elitegységét vezető Kászim Szulejmáni...
Irán 25 millió lakosa fertőződhetett meg a koronavírussal, és további 35 millióan vannak kitéve ennek a kockázatnak...
Franciaországba küldte elemzésre Irán a januárban tévedésből lelőtt ukrán utasszállító feketedobozait – számolt be szombaton a félhivatalos...
Irán az amerikai szankciók ellenére eltökélt olajiparának fejlesztésében – szögezte le Bidzsán Zangane, az iszlám köztársaság olajipari...
Robbanás és tűz volt Irán legfőbb urándúsító telepén, Natanzban csütörtök hajnalban. Irán ugyanakkor csupán arról adott hírt,...
Iránban már csaknem tízezren haltak meg a koronavírus miatt – közölte szerdán a teheráni egészségügyi minisztérium szóvivője...
Törökország és Irán a legrövidebb időn belül “tető alá akarja hozni” az Oroszországgal közösen indított, a szíriai...
Irán szerdán bejelentette, hogy Párizsba fogja küldeni elemzésre a tévedésből lelőtt ukrán utasszállító feketedobozait abban az esetben,...
Iránban valószínűleg mintegy 15 millió ember fertőződött meg az új koronavírussal – jelentette kedden az ISNA iráni...
Azonosítatlan repülőgépek légicsapásokat mértek Irán-barát milicisták kelet-szíriai hadállásai ellen, és legalább 12 fegyveres halálát okozták – közölte...
Nyitva áll a lehetőség Irán előtt, hogy tárgyaljon a nukleáris programjáról az Egyesült Államokkal – jelentette ki...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS