Pesti Srácok

Robbanás és tűz volt Irán legfőbb urándúsító telepén

Robbanás és tűz volt Irán legfőbb urándúsító telepén

Robbanás és tűz volt Irán legfőbb urándúsító telepén, Natanzban csütörtök hajnalban. Irán ugyanakkor csupán arról adott hírt, hogy "balesetben megrongálódott egy félkész épület".

A robbanást és a tüzet az AP amerikai és a Reuters hírügynökség elemzőkre hivatkozva jelentette, akik egy amerikai tűzjelző és tűzfigyelő műhold adataira alapozzák véleményüket, továbbá az iráni tévé helyszíni felvételeire. A képeken látható törmelék és épületrom alapján veszik biztosra, hogy hajnali két óra körül robbanás történt és tűz keletkezett.

Irán a baleset okáról semmit sem tudatott, ugyanakkor hírügynöksége, az IRNA olyan kommentárt közölt, amely szerint lehetséges, hogy szabotázs történt, és az akció mögött olyan ellenséges országok állhatnak, mint Izrael és az Egyesült Államok. Az iráni atomenergia-ügynökség részéről annyit mondtak, hogy a telepen az urándúsító centrifugáknak helyt adó föld alatti létesítményben nem esett kár, az zavartalanul működik, és emberi sérülés sem történt.

A natanzi telep Irán egyik legszigorúbban védett létesítménye; több csarnoka hét méter vastag betonfedél alatt van, hogy ne tehessenek bennük kárt esetleges légitámadások.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Iráni Atomenergia Szervezet

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Elmebeteg volt Péter Gábor vagy szociopata bűnöző? Az Eisenberger család nyomában

A Hálózat 2018 december 10.
Amikor Péter Gábor egyik főcsatlósát, Bálint István idegorvost letartóztatták, a lakásán megtalálták "Eisenberger Benő" kórtörténetét. Az ÁVH megsemmisítette az iratot, ami azért furcsa, mert „Eisenberger Benő” Péter Gábort takarta, aki csak később vette fel mozgalmi, magyarosan csengő nevét. Péter Gábor bátyja, Sámuel a visszaemlékezések és iratok szerint bolond volt, az ÁVH vezére egy ismert pszichoanalitikussal raboltatta haza. Péter nővére, Katalin pedig végül Lipótra került, s annak férjét, a szerencsétlen asztalosmestert, aki az egész Péter családot támogatta korábban, kihallgatás közben verték agyon. Őrült volt-e Péter Gábor? Bemutatjuk az Eisenberger családot.

Jól ismert figura az alvilágban a választási irodánál parádézó egyik nehézfiú

Magyar ugar 2016 február 24.
A Nemzeti Választási Irodánál kedden balhézó és a szocialista Nyakó István népszavazási kezdeményezését megakadályozó nehézfiúk közül egyikük, Krakovszky Tibor kiváló kapcsolatokat ápolt a hírhedt Koszi-klán bűnbandával – értesült a PestiSrácok.hu. „Tibike” információink szerint korábban a diósdi kettős gyilkosságban is érintett banda egyik tagja mellett testőri feladatokat látott el, ráadásul - a közösségi portálon korábban még megtalálható - egyik fotóján együtt is pózolt a bűnszervezet tagjával.