Terrorszervezetnek nyilvánította a brit kormány a Hizb ut-Tahrir nevű iszlamista csoportot és megtiltotta további nagy-britanniai tevékenységét. Az...
Szabad áthaladást biztosít a kínai és orosz hajók, valamint minden, Izraellel kapcsolatokat nem ápoló hajó számára a...
Izrael már megsemmisítette a Hamász harcoló alakulatainak mintegy kétharmadát, a teljes gázai győzelem után pedig a másik...
Az ukrán vezetők nem titkolták, hogy a svájci Davosban rendezett Világgazdasági Fórumon kínai tisztviselőkkel szeretnének találkozni, de...
Március elsejétől az izraeli fővárosba heti három alkalommal repülhetnek az utasok Budapestről. A Wizz Air közölte, hogy...
Az IDF és az Izraeli Biztonsági Szolgálat (Shin Bet) közös műveletében az izraeli légierő (IAF) egyik repülőgépe...
Magyarország nonszensznek tartja az Izrael elleni vádakat, és továbbra is kiáll az ország mellett azokon a nemzetközi...
Magyarország kiáll Izrael önvédelemhez fűződő joga mellett, egyúttal reméli, hogy sikerül megelőzni a konfliktus továbbterjedését más országokra;...
Emmanuel Macron francia államfő kedd este bejelentette, hogy februárban Ukrajnába utazik, és negyven új SCALP nagy hatótávolságú...
Ma lesz Berlinben a Brandenburgi-kapunál a német gazdák tüntetése. Több ezer traktorral mentek a német fővárosba, hogy...
Az antwerpeni rendőrség őrizetbe vett egy férfit, akit zsidó közösségek elleni támadás kitervelésével gyanúsítanak – közölte a...
A Hamász Izrael elleni terrortámadása óta eltelt századik napról emlékezett meg gólörömében a Törökországban játszó izraeli labdarúgó,...
A gázai harcok leállítását és a palesztin állam megalakítását sürgette az egyiptomi és a kínai külügyminiszter Kairóban....
Az izraeli hadsereg (IDF) megölt három palesztin fegyverest, akik pénteken megtámadtak egy zsidó települést a megszállt Ciszjordániában....
Izrael egy Katarral megkötött megállapodás alapján gyógyszereket küldhet a Gázai övezetbe a csaknem száz napja a Hamász...
A német kormány szerint Izrael nem követett el népirtást a palesztin többségi lakosságú Gázában, a török elnök...
Az izraeli “háborús bűnök” a felelősek a megnövekedett regionális feszültségért és a Vörös-tengeri térségben tapasztalható erőszakért, amely...
Szakértők szerint a gázai konfliktus már rég elhagyta Gáza és Izrael határát, folyamatosan nő a feszültség Libanonban,...
A 2023-as évben az “Év antiszemitája” díjat egy palesztin származású, kongresszusi képviselőnő, nevezetesen Rashida Tlaib kapta, aki...
A libanoni terrorszervezet, a Hezbollah kedd délelőtt dróntámadást indított az Izraeli Védelmi Erők (IDF) Északi Parancsnoksága ellen...
Magyarország elítéli az Izrael ellen a hágai Nemzetközi Bíróságon indított jogi támadást – tette közzé Szijjártó Péter...
Az iráni hatóságoknak sikerült azonosítaniuk az Iszlám Állam több tagját és segítőiket is, akik részt vettek a...
Antony Blinken amerikai külügyminiszter vasárnap Jordániában folytatta intenzív közel-keleti tárgyalásait, és ismét felszólított minden felet, hogy mindenáron...
Az izraeli erők felszámolták a Hamász palesztin iszlamista szervezet “katonai szerkezetét” a Gázai övezet északi részén, és...
Antony Blinken amerikai külügyminiszter megkezdte szombaton Isztambulban legújabb közel-keleti útját, amely már a negyedik az izraeli-palesztin fegyveres...
Az elmúlt 24 órában legkevesebb 122 palesztin meghalt és további 256 megsebesült a Gázai övezetben az Izrael...
Egy videót posztolt a francia elnök X-csatornájára, amelyen az látható, ahogy repülőről dobják le a segélycsomagokat a...
A francia és jordániai légierő hét tonna humanitárius és a Hán-Júniszban kialakított tábori kórháznak szánt orvosi segélyt...
Az izraeli hadsereg “teljes erőbedobással” folytatta az elmúlt napban a Gázai övezeti palesztin iszlamista fegyveresek elleni hadműveleteit...
Libanonba utazik pénteken Josep Borrell, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikáért felelős főképviselője, hogy az izraeli határon...
Az ENSZ, az Európai Unió és több arab ország is visszautasította csütörtökön két izraeli miniszter a gázai...
Amerika nemrég burkolt fenyegetést küldött az iránbarát húszi lázadóknak: ha folytatják a támadásokat, háború lesz. A kiéleződött...
Kászim Szulejmáni iráni tábornok halálának negyedik évfordulójára emlékeztek szerdán, Iránban. A tábornokot egy amerikai drón ölte meg...
Az amerikai külügyminisztérium kedden az X-en (korábban Twitter) közzétett bejegyzésében elítélte a Gázai övezet palesztin lakosainak tömeges...
Egy békés parkolóból. Ahol sértetlen autók állnak. A kép alapján akár Rákospalotán is pózolhatna Gelencsér Ferenc, a...
Egy drónnal végrehajtott légicsapásban Izrael végzett kedden Száleh Arúrival, a Hamász második legmagasabb rangú vezetőjével Bejrút egyik...
Az izraeli hadsereg (IDF) az ENSZ palesztinokat segélyező szervezetének (UNRWA) gázavárosi iskolájánál is talált olyan rakétaindító állásokat...
Nem sokkal ezelőtt tette nyilvánossá a Beeri kibuc, hogy az ott lakó magyar állampolgárságú Ilan Weiszt kivégezte...
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Ron Dermerrel, az izraeli kormány stratégiai ügyekért felelős miniszterével egyeztetett hétfőn telefonon....
Számos rakétát indítottak Libanonból az észak-izraeli Adamit felé, a támadásban öt katona könnyebben sérült meg – minderről...
Több ezren vonultak utcára hétfőn Isztambulban, hogy kifejezzék szolidaritásukat a palesztinokkal. A résztvevők török és palesztin zászlókat...
Bejelentette a Beeri kibuc, hogy az október 7-e óta eltűntként nyilvántartott Ilan Weiszt, a magyar állampolgárságú háromgyermekes...
Dánia hadihajókkal tervezi támogatni a kereskedelmi hajózás védelmét biztosító, az Egyesült Államok által kezdeményezett vörös-tengeri katonai hadműveletet...
A Dél-afrikai Köztársaság sürgős végzést kért a hágai székhelyű Nemzetközi Bíróságtól (ICJ) annak megállapítása végett, hogy Izrael...
Az izraeli hadsereg pénteken bejelentette, hogy erői kibővítették hadműveleteiket a palesztin lakosságú Gázai övezet déli részén fekvő...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS