Pesti Srácok

Széles körű nemzetközi elutasításban részesült a gázai palesztinok esetleges áttelepítésével kapcsolatos izraeli felvetés

null

Az ENSZ, az Európai Unió és több arab ország is visszautasította csütörtökön két izraeli miniszter a gázai övezeti palesztinok esetleges áttelepítésével kapcsolatos nyilatkozatát. Volker Türk, az ENSZ emberi jogi főbiztosa mélyen aggasztónak nevezte csütörtökön a Gázai övezetben élő palesztinok önkéntes külföldre költözését szorgalmazó nyilatkozatot.

– húzta alá a világszervezet főbiztosa az X közösségi oldalán tett bejegyzésében. Hozzátette, hogy a Gázai övezet lakóinak 85 százaléka már most belső menekültnek számít és "joguk van hazamenni".

Josep Borrell kül- és biztonságpolitikáért felelős uniós főképviselő élesen bírálta, és uszítónak, illetve felelőtlennek nevezte a két izraeli kormánytag kijelentéseit. Borrell szintén azt hangsúlyozta, hogy a kényszerű áttelepítések szigorúan tilosak, és a nemzetközi humanitárius jog súlyos megsértésének számítanak. Mindezzel összefüggésben kiemelte, hogy a szavaknak súlyuk van.

PestiSracok facebook image

Az amerikai külügyminisztérium szóvivőjének közleménye szerint Izrael pénzügyminiszterének és nemzetbiztonsági miniszterének kijelentése uszító hatású, ezért az Egyesült Államok az ilyen nyilatkozatok azonnali leállítását követeli. Matthew Miller szavai szerint az amerikai kormányzat álláspontja világos: eszerint Gázának palesztin területnek kell maradnia, amelyet ugyanakkor sem a Hamász, sem más terrorszervezet nem irányíthat, így nem jelenthetnek fenyegetést Izraelre.

Szaúd-Arábia, Katar és Kuvait csütörtökön szintén elítélte a nyilatkozatot. A szunnita királyság külügyminisztériuma egyben cselekvésre szólította a nemzetközi közösséget arra hivatkozva, hogy Izrael "nyilatkozataival és cselekedeteivel" megsértette a nemzetközi jogot. Katar, amely közvetítőként lépett fel Izrael és a radikális iszlamista Hamász között létrejött ideiglenes tűzszünet megkötésében, szintén "a lehető leghatározottabban elítélte" a két izraeli miniszter kijelentéseit.

– szögezte le a katari külügyi tárca. Kuvait hasonló közleményt tett közzé, amelyben óva intett a palesztinok áttelepítésétől.

Becalel Szmotrics izraeli pénzügyminiszter és Itamár Bengvír nemzetbiztonsági miniszter a napokban a Gázai övezetben élő palesztinok önkéntes külföldre költözését szorgalmazta. A jobboldali Vallásos Cionisták, illetve Zsidó Erő nevű párthoz tartozó Szmotrics és Bengvír az izraeli parlamentben, a kneszetben tartott frakcióüléseken mutatták be a gázaiak "önkéntes kivándorlásáról" szóló tervet, amely szerintük megoldást jelenthetne a régóta húzódó gázai konfliktusra, és biztosíthatná azt a stabilitást, amely lehetővé tenné Dél-Izrael lakóinak visszatérését otthonaikba. Bengvír pártjának frakcióülésén újságíróknak és párttagoknak azt mondta, hogy a Hamász szélsőséges palesztin szervezet elleni katonai fellépés "lehetőséget kínál a gázai lakosok kivándorlásának ösztönzésére".

– fogalmazott. Szmotrics szerint a háború "helyes megoldása" az lenne, ha "bátorítanák a gázai lakosok önkéntes migrációját olyan országokba, amelyek vállalják a menekültek befogadását". Hétfőn Benjámín Netanjáhú miniszterelnök saját pártja, a Likud frakcióülésén azt mondta: azon dolgozik, hogy megkönnyítse a gázaiak önkéntes kivándorlását más országokba.

– mondta Netanjáhú Dani Danon Likud-képviselőnek adott válaszában.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Haiszam Imad

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.