A Dél-afrikai Köztársaság sürgős végzést kért a hágai székhelyű Nemzetközi Bíróságtól (ICJ) annak megállapítása végett, hogy Izrael megsértette a népirtásról szóló egyezményben foglalt kötelezettségeit a Hamász palesztin szélsőséges szervezet elleni katonai fellépésével Gázában – közölte a hágai bíróság és a dél-afrikai nemzetközi kapcsolatok és együttműködés minisztériuma pénteken.
Dél-Afrikát súlyosan aggasztja az izraeli támadások által érintett gázai civilek helyzete, akiket megkülönböztetés nélküli erőszak ér. Folyamatos jelentések szólnak emberiesség elleni és háborús bűncselekmények elkövetéséről a térségben – áll a minisztérium sajtóközleményében. A keresetben felszólították a bíróságot, hogy adjon ki a gázai katonai műveletek felfüggesztésére irányuló ideiglenes végzést Izrael számára.
A népirtás bűntettének megelőzéséről és megbüntetéséről szóló egyezmény részes államaként Dél-Afrikának szerződéses kötelessége a népirtás megakadályozása – hívta fel a figyelmet a minisztérium. Dél-Afrika november elején bejelentette: visszahívja diplomatáit Izraelből a Hamásszal vívott háború polgári áldozatainak növekvő száma miatt. Öt évvel ezelőtt, 2018-ban az afrikai állam már visszahívta nagykövetét Izraelből, válaszul a ciszjordániai zsidó telepek bővítéséről szóló döntésre. A nagykövetséget lefokozták összekötő irodává, és azóta egy kis létszámú, alacsonyabb szintű diplomáciai személyzet működteti.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/AP pool/Dita Alangkara (képünkön Círil Ramaphosa dél-afrikai elnök)
Karácsony.sk
2023-12-31 at 10:21
És akkor miért nem lehet népirtás vádjával eljárást indítani a Nemzetközi Bíróság által ezen állam ellen, akinek a nevét utálatból le sem fogom írni!!
Csak egy kis mindenki számára evidens “kalandok”, ahol az ártatlan emberek milliói haltak meg egy undorító “demokrácia export???” fedőnevű gyilkolási hadműveletben:
Kórea-kína (1950-1953)…
Guatemala 1954….
Indonésia 1958….
Cuba 1959-1961….
Guatemala 1960….
Congó 1964….
Laos 1964-1973….
Vietnam1961-1973….
Cambodia 1969-1969….
Guatemala 1967-1969…
Grenada 1983…
Líbya 1986…
El Salvador 1980…
Nicaragua 1980….
Iran 1987….
Panama 1989….
Iraq 1991….
Kuwait 1991….
Somalia 1993….
Bosnia 1994-1995….
Sudan 1998….
Afganistan 1998….
Tugoslávia 1999….
Iraq 1991-2003….
Iraq 2003-2015….
Afganistan 2001-2015….
Pakistan 2007–2015….
Somalia 2007-2008….
Somalia 2011….
Yemen 2009….
Yemen 2011….
Líbya 2011….
Líbya 2015….
Syria 2014-2015….
Ukrajna Majdan 2014….
Ukrajna 2021….
Miért halgatnak a bárányok, hisz a háborús bűnök soha nem évülnek el?
Szlovákiából…..
Sanyáta
2023-12-30 at 23:47
Igaza van ,de a kereset pontatlan,izrael és hamasz a helyes beadvány!
víg gyula
2023-12-30 at 21:03
Igazuk va na bantuknak! A ejurópaijak nem hagyták, hogy ők mészárojják le egyedül a zösszes hottentottát! Ez raszizmiázás! Történyelmileg. Akkora őslakosok ott, mint a búrok.
lesi
2023-12-30 at 17:08
ez a fekál nem tudja ki kezdte fel kellene okosítani
Keljfel Julcsi
2023-12-30 at 14:29
A feketék a legnagyobb rasszisták!!!
Lemészároljak a másik törzshöz valokat, lemészároljak az állítólagos ” boszorkányokat, a fehéreket, a keresztényeket stb. stb.
New Yorki metró: egy néger nő utánam dobott egy üres Cola dobozt, mert rá mertem nézni…na jó, akkor még nem tudtam, hogy OTT senkire sem szabad ránézni!
Ungarn über alles !
2023-12-30 at 09:43
ez a fekete barom úgy sötét, ahogy van !
a Mandela nevű kiharcolta a fehérek elleni rasszista gyilkosságok jogát, azóta meg annyit fejlődtek hogy már megállás nélkül tudják fújni a ‘vuvuzelát’
proton
2023-12-30 at 09:40
Folytatom triacus-t . . .
Az a Dél -Afrika ahol egy fehér búr családot úgy irtottak ki hogy a csecsemőt újságpapírba csomagolták és szénné égették élve, aztán az anyát megerőszakolás után fejjel lefelé felakasztották és kibelezték élve, majd az apát fejbelőtték nagylelküen miután ezt végignézte.
Ja ez csak egy család, elszigetelt bűncselekmény. De ilyenből több ezer volt hasonló!
Miközben a Holokauszttal kapcsolatban évekig hallgattuk, az egyébként jogos érvet, hogy
” egy is sok!” Ramapoza egy rohadt tömeggyilkos, az oroszoknak is feltenném a kérdést:
Mért tetszik szóba állni vele?
khm
2023-12-30 at 08:22
Ez a színesbőrű,megalapozza a rasszizmus okait.
Dr. Doktor
2023-12-30 at 04:40
Az áldozatoknak kellene benyújtani a keresetet, annak reálisabb esélye lenne.
na4
2023-12-30 at 03:58
Hülyék. Inkább azokkal az attrocitásokkal foglalkozzanak, amiket a fehér lakossággal szemben követnek el Dél Afrikában!
Veletek
2023-12-30 at 03:28
A palesztin civil lakosságot a környező országok nem engedik be menekültként, gondolom a HAMASZ miatt. Lehetne menekülteket befogadó hajókat küldeni a gázai partokhoz, ahol a nők és a gyerekek legalább biztonságba kerülnének ! Nekik nem jut élelmiszer és víz, mert a palesztin férfiak hátra sorolják őket, Izrael közben lő a területre. A helyzetük kilátástalan. A palesztinok a megoldást a terrorszervezetük kitermelésében és fenntartásában látják. ” Az erőszak, erőszakot szül.”
amintazvagyon
2023-12-30 at 01:32
népirtási eljárást persze lehet indítani de van legalább két ország amelyet EZ a bíróság
soha,semmiért nem fog elítélni!
Orientál
2023-12-30 at 01:04
Inkább a brit gyarmatosítók ellen kellene nemzetközi bíróságod pert kezdeményezniük. Viszont mi mészárlásokat rablásokat egyes dél-afrikai őslakosok a búrok ellen elkövettek azérk miatt őket kellett volna már régóta a hágai bíróság elé állítani.
Vízöntő
2023-12-29 at 23:30
A Hágai Bíróság kezdje Dél-Afrikával, amit köztársaságnak neveznek!
Nekem is a búrok ugrottak be azonnal!
triacus
2023-12-29 at 22:02
Micsoda? Dél-Afrika?
Az a Dél-Afrika, ahol elterjedt volt a Mandela-nyaklánc (ez egy autóabroncs, amit a feltételezett összeesküvő nyakába akasztottak megtöltötték benzinnel majd meggyújtották) használata (és ezt a Mandelát isteníti a Nyugat)?
Az a Dél-Afrika, ahol a “Dubul’ ibhunu” (gyilkold meg a búrt) a mai napig sláger?
Az a Dél-Afrika, ahol a pusztaságot megművelő holland származású búr farmereket elkergették?
Jácint
2023-12-29 at 21:52
Dél-Afrika nincs kicsit messze a Gázai régiótól??
Mit ugatnak bele??