járattörlések
Káosz a Lufthansánál: gendersemlegességre és szivárványos repülőkre volt kapacitás, utazástervezésre már nem
A Lufthansa több mint ezer, Frankfurtból és Münchenből induló járatát törli holnap a földi kiszolgáló személyzet mintegy húszezer tagjának sztrájkja miatt. A munkabeszüntetés hivatalosan szerda hajnali háromnegyed négy és csütörtök reggel 6 óra között zajlik, de a törlések legalább a hét hátralévő részében érintik az egész forgalmat, mivel az utasokat próbálják más járatokra átfoglalni. A szivárványos repülőgépekre még volt kapacitás, és az "uram", "hölgyem" megszólítás eltörlésére is, azonban a német légitársaság agytrösztjei azzal már nem kalkuláltak, hogy a Covid-járvány lanyhulását követően, az újrainduló járatokra már nem lesz elegendő személyzetük az embertelen elbocsátások miatt. Az elfogadást szavakban zászlajára tűző, de a dolgozóit gondolkodás nélkül tömegesen utcára tevő Lufthansa vezetői azonban ezt az apróságot nem vették figyelembe a leépítéséknél, ebből pedig óriási káosz kerekedett. Ajánljuk még
Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire. Schiffer András a Polbeatben - Hogyan tovább?
Pócs János a Polbeatben: az MSZP-s maffia a Tisza Pártban él tovább
Nekünk a magyar érdek a fontos, minden előtt! - A Polbeatben mutatkozott be a Magyar Út DPK
"A táboron belül, ha már szélesen megyünk, akkor az egzotikus állatok és mindenféle prioritások mellett azért el kell, hogy férjenek a magyar érdeket kihangsúlyozók is."