Lezajlott a G7-csúcs, az Egyesült Államok vezető szerepe továbbra is megkérdőjelezhetetlen, de mi lesz Kínával? A G7-csoport,...
Kínában már több mint egymilliárd dózis, koronavírus elleni vakcinát adtak be a lakosságnak szombatig – számolt be...
Kína három asztronautát küld fel a kialakítás alatt álló űrállomására – adta hírül a kínai sajtó a...
Európának tudnia kell, hogy számíthat az Egyesült Államokra, a NATO rendkívül fontos a szövetségesek érdekeinek szempontjából. A...
A G7-ek ígéretük szerint fellépnek Peking igazságtalan kereskedelmi gyakorlata, az emberi jogok megsértése és a hongkongi demokrácia...
Az észak-atlanti szövetség egynapos csúcstalálkozóján a tagállamok vezetői között részt vesz Joe Biden amerikai elnök is. A...
A G7-csoport, azaz a hét vezető ipari hatalom csoportjának vezetői egyetértettek abban, hogy Kínát muszáj ellensúlyozni és...
Francis Fukuyamánál kevesen tévedtek nagyobbat a történelem során. Annak idején ugyanis megállapította, hogy a liberális demokrácia győzelmével...
Merkel kancellár követeli Putyin elnöktől az emberi jogok tiszteletben tartását, elfogadhatatlannak tartja a Krím-félsziget „annektálását”, majd Joe...
A Fudan Egyetem ügyében csúcsra járatja a baloldal a Kína elleni retorikáját, pedig Kínát nem lehet megkerülni,...
Élesen bírálta a német külügyminisztert Deutsch Tamás az ATV Híradójának adott nyilatkozatában, miután Heiko Maas kifogásolta, hogy...
Kína nem osztja azokat az értékeket, amelyeket a NATO tagországai magukénak vallanak – jelentette ki hétfőn Washingtonban...
Az európai baloldal, élén a német baloldallal ismét minősíthetetlen hangon támadja Magyarországot – írta Orbán Viktor miniszterelnök...
Ha egy recept bevált, minek változtatnál rajta. Erre gondoltak a CNN-nél is. Ha sikerült lehazudni a csillagos...
Még miniszterelnöknek sem kellett lennie hozzá Karácsony Gergelynek ahhoz, hogy elkövesse első nagypolitikai baklövését. Miután a főpolgármester...
Amikor elértük az ötmillió beoltott főt, hazánkban feloldották a járványügyi korlátozások egy részét, és mivel ennek értelmében...
Kínában negatív visszhangot keltett a hír, miszerint a Fudan Egyetem tervezett budapesti területén olyan új utcanévtáblákat helyeztek...
Joe Biden amerikai elnök rendeletében büntetőintézkedéseket hozott 59 kínai vállalat ellen, amelyek kötődnek a kínai védelmi és...
Baranyi Krisztina és Karácsony Gergely együtt ferencvárosi közterületeket neveztek át, amik a leendő Fudan egyetemi kampuszt határolják....
Kínában engedélyezik a három gyermek vállalását családonként, eltörölve az eddig érvényben lévő korlátozást, amelynek értelmében a népesség...
Szijjártó Péter közösségi oldalán jelentette be, hogy zsúfolt hét áll előtte. Mint fogalmazott, öt nap leforgása alatt...
Kína szombaton felbocsátotta első teherűrhajóját épülőfélben lévő űrállomására – jelentette a Hszinhua hírügynökség. A Tiencsou–2 teherűrhajót a...
Legalább 20 ember meghalt és egy eltűnt egy 100 kilométeres hegyi terepfutóversenyen a hirtelen megváltozott időjárási körülmények...
A világ minden állama igyekszik kihasználni Kína növekvő gazdasági erejét; mind az USA, mind az Európai Unió...
Dobrev Klára a Fudan Egyetem kapcsán nemrég azért sopánkodott, mert nem szeretné, hogy hazánk kínai gyarmat lenne....
Ötvenhárom országból kérdeztek meg csaknem ötvenezer embert a The Alliance of Democracies Foundation, azaz a Demokrácia Szövetségesei...
Az Indiai-óceánba csapódtak vasárnap hajnalban a Hosszú Menetelés 5B nevű hordozórakéta darabjai a kínai állami média közlése...
Sydney, Rio de Janeiro, New York és Madrid felett is elhaladhat az irányíthatatlan kínai hordozórakéta, azt azonban...
Európa és az Egyesült Államok közös értékei nem jelentik azt, hogy automatikusan egyeznek az érdekek, és nem...
Infrastruktúra-fejlesztési projektekről és a kétoldalú stratégiai együttműködésről tárgyalt Aleksandar Vucic szerb államfő hétfőn Csen Bóval, Kína belgrádi...
Kínai vakcina, kínai egyetem Budapesten. Sokan lázadnak ellene, sokan unortodoxnak találják a magyar kormány gazdaságpolitikáját, pedig korántsem...
Németországnak és Kínának az Egészségügyi Világszervezet (WHO) révén kölcsönösen el kell ismernie az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2)...
Az incidens a Hszinfeng városrész egyik óvodájában történt. A sebesülteket, köztük két, súlyosan sérült kisgyermeket kórházba vitték....
Újra elindult Pekingbe a kormány teherszállító repülőgépe, hogy újabb vakcinaszállítmányt hozzon hazánkba – közölte a külgazdasági és...
Gyermekeknek is adható, koronavírus elleni oltóanyagot kezdtek el embereken tesztelni a közép-kínai Honan tartományban – jelentette a...
Érdekes látni a kínai Fudan Egyetem budapesti campusa kapcsán a magyarországi baloldal hülyeség-vezérelt epeömléseit, hőbörgéseit – írta...
Kína nem törekszik hegemóniára, terjeszkedésre vagy befolyási övezet kialakítására, akármilyen erőssé is válik – mondta Hszi Csin-ping...
A lítium ma már olyan alapvető nyersanyaggá vált, mint a kőolaj, hiszen az elektromos autók akkumulátorának alapanyaga....
Kína és az Egyesült Államok egyetért abban, hogy fokozottabb klímavédelmi kötelezettségvállalásra van szükség még az ENSZ novemberben...
Peking aggasztónak nevezte és határozottan elítélte szombaton az előző napi washingtoni amerikai-japán csúcstalálkozón kiadott közös nyilatkozatot, amely...
A Momentum első embere, az ország Bandija megterhelte a Budapesten akkreditált kínai nagykövet postafiókját, amiben arról tájékoztatta...
Csak 50,7 százalékban véd a kínai fejlesztésű CoronaVac oltóanyag az eredeti, vuhaninál agresszívebben fertőző brazil koronavírus-variáns ellen...
Vízbetörés következtében huszonegy bányász rekedt ezerkétszáz méteres mélységben egy szénbányában Kínában – jelentette vasárnap a Hszinhua kínai...
Nagy gondba kerülhetnek azok, akik rendszeresen és szívesen rendelnek például Kínából, ugyanis ezek a termékek jócskán megdrágulhatnak....
Vang Ji kínai (k) külügyminiszter figyelmeztette Tokiót, hogy ne álljon Washington mellé Pekinggel szemben – derült ki...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS