A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdai jelentése szerint májusban a fogyasztói árak átlagosan 5,1 százalékkal magasabbak voltak...
Márciusban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 435 200 forint, a kedvezmények nélkül számolt nettó átlagkereset...
Áprilisban a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma 4 millió 559 ezer volt, ami az előző év...
Az első negyedév GDP-adatai szerint jóval a várakozásokon felül kezdte az évet a magyar gazdaság – mondta...
Márciusban a tizenöt-hetvennégy éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma 4 millió 616 ezer volt, ami negyvenegyezerrel több az...
A magyar felnőtt lakosság 61,7%-a biztosan be akarja magát oltatni, vagy már meg is történt ez –...
Viszonylag szép az idő, az emberek pedig érzik, hogy eljött a fellélegzés és újrakezdés ideje. Ma nyitnak...
Az idei év első tizenkét hetében 6,6 százalékkal emelkedett a 2019-es adathoz képest a halálozások mértéke Magyarországon....
Hont András közösségi oldalán osztotta meg gondolatait egy hétfőn, a 444-en megjelent cikkről, amely már a címében...
Jelentősen megnőtt azoknak az aránya március elején, akik mindenképpen beadatnák maguknak a koronavírus elleni vakcinát – derült...
Az ENSZ statisztikai bizottsága az idei, 52. ülésszakot megelőző tisztújítása során Vukovich Gabriella címzetes egyetemi tanárt, a...
Az ipari termelés volumene tavaly novemberben 3,5 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit, a munkanaphatástól megtisztítva 1,6...
A tavalyi negyedik negyedévben az ipar teljesítménye stabilizálódni látszik és fékezhette a GDP visszaesését, bár a decemberi...
Tavaly novemberben három és fél százalékkal nőtt az ipari termelés az egy évvel korábbihoz mérve, a munkanaphatástól...
A magyar munkaerőpiac ellenálló volt a koronavírus-járvány őszi, második hullámának elején – kommentálták a KSH legfrissebb adatait...
Az Európai Unióban egységesen december 27-én indult meg a tömeges vakcináció, a kampányt egy nappal korábban kezdték...
Novemberben az előző hónaphoz képest 45 ezerrel 4 millió 496 ezerre nőtt a foglalkoztatottak száma, közölte az...
Az ipari termelés kilábalt a járvány okozta válságból és a negyedik negyedévben az exporton keresztül is fékezheti...
A magyar gazdaság a koronavírus miatt hullámvasútra került, és a teljesítménye össze-vissza ugrál. A Központi Statisztikai Hivatal...
A koronavírus-járvány miatt idén az itt élő külföldieken kívül lényegében eltűntek a más országbeliek a hazai lakáspiacról...
Új lendületet adhat a lakáspiacnak, a lakásépítéseknek a csökkentett áfa újbóli bevezetése és az általános forgalmi adó...
Dinamikus, jól látható a keresetek növekedése – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára...
Augusztusban a bruttó átlagkereset 391 600 forint volt, 9,1 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban, az év...
Bizakodásra ad okot, hogy a foglalkoztatottság a legfrissebb adatok szerint meghaladja a hetven százalékot – mondta az...
Augusztusban a koronavírus-járvány hatására a külföldi vendégek által a kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött éjszakák száma 71,3 százalékkal esett...
Átlépte a 400 ezer forintos lélektani határt a bruttó átlagkereset, júliusban ugyanis 401 ezer 800 forintra emelkedett...
2020 augusztusában a foglalkoztatottak átlagos havi létszáma idén először újra meghaladta a 4,5 millió főt. Bár tavaly...
Nem lett igazuk azoknak, akik gazdasági csődöt és tömeges munkanélküliséget vizionáltak a járványhelyzet miatt. Augusztusban ismét 4,5...
Augusztusban a fogyasztói árak átlagosan 3,9 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbinál – jelentette szerdán a...
Gyurcsány Ferenc és a DK a szokásos megbízhatósággal prognosztizálta a gazdaság alakulását: míg ő négyszázezer munkanélkülivel riogatott,...
A május-júliusi háromhónapos időszakban a munkanélküliek átlagos létszáma 224 ezer, a munkanélküliségi ráta 4,8 százalék volt –...
Csökkent a természetes fogyás mértéke 2020 első hét hónapjában, miután 4,9 százalékkal, 2488-cal több gyerek született és...
A vártnál sokkal jobban alakulnak a munkanélküliségi adatok Magyarországon – mondta Szalai Piroska munkaerőpiaci szakértő csütörtök reggel,...
Csökkent a természetes fogyás mértéke 2020 első hat hónapjában, miután 5,5 százalékkal több gyerek született és 5,5...
Májusban a koronavírus-járvány hatására a külföldi vendégek által a kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött éjszakák száma 98,4 százalékkal, a...
10 575 PCR-tesztből mindössze három lett pozitív a csaknem 18 ezer ember bevonásával májusban végzett országos, reprezentatív...
Áprilisban a bruttó átlagkereset 400 200 forint volt, 7,8 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál. A koronavírus-járvány...
Áprilisban az ipari termelés volumene 36,8 százalékkal, a munkanaphatástól megtisztított adatok alapján 36,6 százalékkal elmaradt az egy...
Áprilisban 10,2 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi üzletek forgalma a nyers és a naptárhatástól megtisztított adatok szerint egyaránt...
A bruttó hazai termék (GDP) volumene az első negyedévben 2,2 százalékkal haladta meg az előző év azonos...
Csökkent a természetes fogyás Magyarországon az első negyedévben, miközben kétszer annyi házasságot kötöttek, mint az előző év...
Magyarországnak – számos mediterrán és nyugat-európai állammal szemben – meg sem kottyant a koronavírus: ezt igazodlja a...
Márciusban 5,6 százalékkal csökkent az ipari termelés, a munkanaphatástól megtisztított adatok szerint 10,0 százalékkal maradt el az...
Márciusban 10,3 százalékkal magasabbak voltak a mezőgazdasági felvásárlási árak, mint egy évvel azelőtt, az éves áremelkedés 4,2...
Márciusban a kiskereskedelmi üzletek forgalmának volumene a nyers adat szerint 4,4, naptárhatástól megtisztítva 3,5 százalékkal meghaladta az...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS