Pesti Srácok

A keleti blokk országaiban kevésbé oltatnák be magukat az emberek

A keleti blokk országaiban kevésbé oltatnák be magukat az emberek

Az Európai Unióban egységesen december 27-én indult meg a tömeges vakcináció, a kampányt egy nappal korábban kezdték Magyarországon és Szlovákiában. Első körben egységesen mindenhol az egészségügyi dolgozókat kezdik el beoltani a Pfizer/BioNtech vakcináival, de az EU már szerződést kötött, az AstraZeneca, illetve a Moderna vakcináira is, amelyekből mindösszesen kétmilliárd adagot kötöttek le – írta meg cikkében a qubit.hu.

Ugyanakkor eltérően, de mégis magas azoknak az európaiaknak aránya, akik saját bevallásuk szerint még nem oltatnák be magukat a rendelkezésre álló vakcinákkal, annak ellenére, hogy az EU a jövő év végére az európai népesség átoltását tervezi. A Reuters összeállítása szerint az IPSOS novemberi felmérése szerint a franciák ötvennégy százaléka, az olaszok és a spanyolok hatvannégy százaléka beoltatná magát, míg ez arány Nagy Britanniában hetvenkilenc, Kínában pedig nyolcvanhét százalék, Svédországban pedig háromból két ember mindenképp beadatná magának a koronavírus elleni vakcinát. A hírügynökség ugyanakkor idéz egy másik francia kutatást is, amely már csak negyvenegy százalékos hajlandóságot mért a megkérdezettek körében.

A Reuters ugyanakkor a legfrissebb lengyelországi közvélemény-kutatások szerint például a megkérdezettek kevesebb mint negyven százaléka oltatná be magát, és állítólag csak az egészségügyben dolgozóknak is csak a fele jelentkezett az oltási kampány indításakor a lengyel belügyminisztérium varsói kórházában. A hírügynökség összeállítása szerint a vakcina-szkeptikus vélemények magyarázata az állammal és a kormányzattal szembeni bizalmatlanság lehet. A lengyelhez hasonló a helyzet a volt keleti blokk más országaiban is: a közvélemény-kutatások azt mutatják, hogy Bulgáriában az emberek negyvenöt százaléka nem kér a vakcinából, negyven százalékuk pedig azt tervezi, hogy még megvárja míg kiderülnek az esetleges mellékhatások.

A magyar Központi Statisztikai Hivatal (KSH) december eleji felmérése szerint a megkérdezettek mindössze 14,9 százaléka válaszolta azt, hogy beadatná magának a vakcinát. A KSH heti monitorán megjelent december első hetében felvett közvélemény-kutatási adatok szerint nemmel a válaszadók 35,6 százaléka felelt, míg a bizonytalanok aránya 28,3 százalék. A maradék 21,2 százalék felelte azt, hogy vagy nem tud, vagy nem akar válaszolni.

PestiSracok facebook image

Forrás: qubit.hu, Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.