Tíz nap után, a Magyar Honvédség Airbus A319-es szállító repülőgépével érkezett haza a líbiai árvízkárosultak megsegítésére összeállt...
A magyar mentőalakulatok hajóra tudtak szállni és hétfőre már elérhetik Líbia katasztrófa sújtotta régióját, ahol azonnal megkezdik...
Rövidesen megérkeznek Líbiába a magyar mentőcsapatok, hogy megkezdjék a kutató-életmentő expedíciót Derna kikötővárosában, ahol a soha nem...
Hazaérkezett a törökországi barlangi mentésben résztvevő mentőcsapat, akiket szállító honvédségi repülőgép pénteken hajnalban landolt a Liszt Ferenc...
A Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat, a Budapest Mentőszervezet és az I n t e r R e s c...
Recep Tayyip Erdoğan török elnök kitüntetést adott át a HUNOR mentőszervezetnek. „Recep Tayyip Erdoğan, Törökország köztársasági elnöke magas...
Kitüntetést adott át Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára szerdán azoknak a szakembereknek, aki részt vettek a...
Novák Katalin köztársasági elnök a Törökországot és a Szíriát ért földrengést követő segítségnyújtásban részt vevő magyar kutató-...
Szijjártó Péter közösségi oldalán köszönte meg a törökországi mentési munkálatokban résztvevő magyar egységek munkáját. A külgazdasági és...
Öt nappal a katasztrófa után csodával határon módon még mindig sikerült túlélőket kimentenie a magyar kutatómentőknek a...
A Hunor mentőszervezet hatodik napja Antakyában tartózkodó egységéhez még két magyar keresőkutya és vezetőjük csatlakozott, így most...
A magyar és a nemzetközi mentőcsapatok többsége szombaton elhagyja Törökországot, a Hunor azonban nincs közöttük – hangzott...
A Törökország dél- és délkeleti részében bekövetkezett hétfői földrengések nyomán már legkevesebb 18 342 ember vesztette életét...
Megsérült Gogo, a Baptista Szeretetszolgálat HUBA Rescue24 egészségügyi és kutató-mentő csapatának oszlopos tagja, aki eddig Hatay városában...
Novák Katalin köztársasági elnök együttérzéséről biztosította a földrengés szír áldozatainak hozzátartozóit is. Pénteken közzétett Facebook-posztjában a magyar...
Újabb, 11 tagú kutató-mentő csapatot küld a törökországi földrengés helyszínére a Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ). A segélyszervezet...
Továbbra is keményen dolgozik a Baptista Szeretetszolgálat mentőcsapata a Törökországban. Szabó Márk, a csapat egyik tagja lapunknak...
Eddig 16 ember köszönheti az életét a magyar mentőalakulatoknak, hamarosan pedig bővül a mentésben résztvevő magyar kontingens...
A kormány a Hungary Helps programon keresztül támogatja a törökországi földrengés túlélői után kutató, a kedd esti...
Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság csapata már meg is érkezett Törökországba, emellett a tervek szerint hamarosan újabb magyar...
Elindult a Hunor mentőszervezet csapata hétfőn Budapestről Törökországba, a földrengés áldozatainak megsegítésére. A csapattal tart 5 traumatológus...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS