Pesti Srácok

Szijjártó Péter: újabb magyar mentőcsapatok utaznak Törökországba

null

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság csapata már meg is érkezett Törökországba, emellett a tervek szerint hamarosan újabb magyar szakemberek utaznak a földrengés sújtotta területekre, hogy segítsék a túlélők utáni kutatást - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető friss tájékoztatásában közölte, hogy Pintér Sándor belügyminiszter utasítására a Hunor csapat 55 mentője és két mentőkutyája hétfő este két autóbusszal és négy kamionnal a legsúlyosabban érintett Hatay tartományba érkezett, ahol a munkálatokat reggel meg is kezdik.

Aláhúzta: emellett a külügyminisztérium kapcsolatba lépett a Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálattal, az Életjel Mentőcsoporttal és a Baptista Szeretetszolgálattal, amelyek a kormány összesen 40 millió forintos támogatásával 46 mentőt és 15 mentőkutyát küldenek Törökországba még a nap folyamán.

PestiSracok facebook image

- fogalmazott.

- szögezte le.

Szijjártó Péter elmondta, felvették a kapcsolatot a Törökországban tartózkodó magyarokkal, akik közül heten vannak jelenleg a földrengés sújtotta térségben.

- mondta.

- tette hozzá.

Közölte, a Győri ETO kézilabdacsapata előző nap isztambuli átszállással szerencsésen hazaérkezett. A Ferencváros korosztályos futballcsapata pedig továbbra is edzőtáborozik az országban, velük is folyamatos a kapcsolat, mindenki jól van.

A miniszter hangsúlyozta, hogy Törökország mellett Szíria is érintett a földrengésben, ahol a polgárháborús állapotok miatt az ellátás még nehezebb. A kormány 50 millió forintot adott a Máltai Szeretetszolgálatnak, hogy két mobil klinikai egységét helyezze a térségbe, ahol a legnagyobbak a károk, ahol a legtöbb a sérült és az ellátásra váró ember.

- emelte ki.

MTI; Fotó: MTI/Kovács Tamás

Ajánljuk még