
Recep Tayyip Erdoğan török elnök kitüntetést adott át a HUNOR mentőszervezetnek. „Recep Tayyip Erdoğan, Törökország köztársasági elnöke magas szintű állami elismerésben részesítette a HUNOR Mentőszervezetet. Az elismerést dr. Jackovics Péter tűzoltó ezredes, a szervezet parancsnoka személyesen vette át Ankarában” – olvasható a mentőcsapat közösségi oldalán.
A katasztrófavédelem oldalán közzétett közleményből kiderül, hogy az elnök által átadott dokumentumban szerint a Török Köztársaság önfeláldozó helytállásért adományozott állami kitüntetésével, az úgynevezett Hála kitüntetéssel (Decoration of Gratitude) fejezi ki a török nemzet háláját a 2023. február 6-i Kahramanmaras epicentrumú, Törökország tizenegy tartományát közvetlenül érintő, több tízezer emberéletet és rendkívüli pusztítást okozó földrengéseket követő kutatási és mentési munkálatokban való részvételéért és önfeláldozásáért.
Az elismerést dr. Jackovics Péter tűzoltó ezredes, a szervezet parancsnoka személyesen vette át Ankarában, majd, miután valamennyi mentőszervezet nevében felszólalt, törökül fejezte be beszédét. Vastapsot kapott.
Mandiner; Fotó:
polizza
2023-05-01 at 18:28
Bocsánat, kimaradt, hogy hol látható.
Itt:https://www.youtube.com/watch?v=ORv8tQ-J2E8
polizza
2023-05-01 at 18:18
Kíváncsi voltam. Megnéztem az átadóról a videót. Végig. Hosszú.
Bár nem tudok törökül, annyit vettem ki a szövegből, hogy voltak egyéni kitüntetések,azt hiszem a mentésben résztvevőknek, személynevekkel és országoknak szóló
köszönet elismerések. Az előbbit a megnevezett személyek vették át, az utóbbit, a piros borítós oklevelet azt hiszem az országok képviseletében a nagykövetek, vagy konzulok.
Magyarországnál előbb Lehoczki László neve hangzott el, azután Jaczkovics Péteré és utána a Matiz Viktor név.
Lehoczki narancssárgás mentősruhában volt, Jaczkovics hivatalos egyenruhában, Matiz úr pedig sima öltönyben.
Elsőként viszont Jaczkovics lépett oda, ő kezébe kapta a személyeknek szóló medált+oklevelet, Lehoczki csak utána érkezett. Ő a kezébe semmit nem kapott, úgy érzem volt egy kis zavar az ottaniaknál. ( ez előfordult párszor már előttük, meg utánuk is. Volt olyan ország, akik ott semmit nem kaptak kézbe, pedig több nevet is bemondtak rájuk vonatkozón.)
Az elhangzás és felirat úgy kb 1:58:00-tól, a átadás számukra pedig úgy 1:58:35-től.
A név bemondása, úgy tűnik a színpadra hívás, aztán a színpad szélén várakozás, és utána az átadás, de akkor már a következő, vagy még azután következő nevét mondják be.
Jaczkovics angol nyelvű beszédet olvasott fel, úgy vettem ki a külföldi mentésben résztvevők nevében, 32:50 körül kezdődik.
Szóval a cikk enyhén szólva pontatlannak tűnik.
Nahát
2023-05-01 at 10:25
Van olyan ország (Törökország), amelyik hálás a segítségért, és megköszöni. Más ország pedig elfogad, többet követel, és ellenségeskedik.
PG
2023-05-01 at 09:09
Mondjuk stílusosabb lett volna, ha a közvetlenül részt vevők vezetője veszi át a kitüntetést, de hát a tulajdonképpen az össze segítőt megilleti, beleértve a segély szállítmányokat is. Hiszen hazánk nemcsak a mentő csapatokat küldte elsőnek, hanem segély szállítmányokat is küldött az elsők között, még pedig nem szűkmarkúan, mint ahogy a Covid-19 járvány idején a türk nemzetközösség is elsőnek küldött nekünk segítséget.
Gratulálok a kitüntetéshez!!!
Laca
2023-05-01 at 08:21
A Nagy Testvér figyel téged2023-05-01 at 07:58
Mivel a kitüntetést a Török állam nevében adták, ezért az éppen aktuális HUNOR parancsnoknak kell átvenni.
Ilyen egyszerű az egész!
A Nagy Testvér figyel téged
2023-05-01 at 07:58
És miért nem a helyszíni mentésben közvetlen résztvevő vezető vette át azt az “elismerést”?