Pesti Srácok

Már négy kutya dolgozik a Hunor mentőszervezettel

Már négy kutya dolgozik a Hunor mentőszervezettel

A Hunor mentőszervezet hatodik napja Antakyában tartózkodó egységéhez még két magyar keresőkutya és vezetőjük csatlakozott, így most már négy profi keresőkutyával kutathatnak váltásban túlélők után – közölte vasárnap az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője.

Mukics Dániel tájékoztatása szerint szintén a Hunor munkáját segíti a Budapesti Műszaki Egyetem három építészmérnök-statikus szakértője, aki részt vesz a csapat felderítési tevékenységében. Feladatuk, hogy felmérjék és ellenőrizzék az épületek állékonyságát, illetve figyeljék a mentés során a vizsgált romok stabilitását. A térségben folyamatosak az utórengések, a hétfői földrengés óta 3100 volt. Az egyik 4,6-os erősségű földmozgás a szombati mentőakciótól két kilométerre történt – közölte a szóvivő.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.