Pesti Srácok

A mentőcsapatok többsége elhagyja Törökországot, a Hunor marad

A mentőcsapatok többsége elhagyja Törökországot, a Hunor marad

A magyar és a nemzetközi mentőcsapatok többsége szombaton elhagyja Törökországot, a Hunor azonban nincs közöttük – hangzott el az M1 Híradóban.

– fogalmazott az M1 helyszíni tudósítója a műsorban. Lantos Csaba elmondása szerint a magyar mentőcsapat tagjai szinte házról házra járnak, és túlélők után kutatnak. Közölte azt is: a mentőcsapatok egyeztetésén elhangzott, hogy az utóbbi néhány órában nem sikerült senkit élve kiemelni a földrengés után maradt romok alól. A tudósító szerint ez alátámasztja azt a vélekedést, miszerint a katasztrófát követő századik óra után már csodaszámba megy, ha valakit élve találnak. A körülményekről elmondta, hogy éjszakénként akár mínusz 6–7 fok is lehet, de mostanra a magyar csapat tábora kiépült, van fűtés, valamint áram. Folyamatosan érkezik az ellátmány is a táborba: az élelem, a víz és az üzemanyag is biztosított.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Kovács Tamás

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.