mkb bank
Jóváhagyták az MKB Bank és a Takarékbank egyesülését
A Magyar Bankholding közleménye szerint az MKB Bank és a Takarékbank közgyűlése pénteken elfogadta a Magyar Bankholding fúziós menetrendjének második lépését; ennek értelmében 2023. május 1-jén egyesül a bankcsoport két tagbankja, és MBH Bank Nyrt. néven, egységes márkanévvel és arculattal folytatja működését.Új névvel a tőzsdére lép a Magyar Bankholding
Az ország második legnagyobb mérlegfőösszegű bankjává avanzsáló Magyar Bankholding erős második negyedéves eredményeket közölt, azonban a gazdasági kilátások romlása miatt nem látja megduplázhatónak az első féléves profitot. A Budapest Bank és a tőzsdén jegyzett MKB Bank sikeres összeolvadását követően a Takarékbank integrációja is a korábban bejelentett ütemterv szerint halad. Igaz, komoly kihívást jelenthet a legnagyobb számosságú vidéki ügyfélkör integrálása, ahogyan a digitális átalakulás is, amelynek eredményeivel 2023 májusától találkozhatnak majd az ügyfelek. Év végével megkezdődhet a holding egységes szerkezetét, működését reprezentáló új márkanév bevezetése is – mondta az Indexnek Martzy Antal, a Magyar Bankholding pénzügyi vezérigazgató-helyettese.Javította a Moody's a Budapest Bank és az MKB minősítéseit
Javította csütörtökön a Budapest Bank és az MKB Bank egyes minősítéseit, illetve betétosztályzati kilátásukat a Moody's Investors Service. A nemzetközi hitelminősítő a második legnagyobb magyarországi pénzügyi szolgáltatási csoport létrejöttét eredményező bankrészvény-tranzakció potenciális előnyeivel indokolta a lépést.Lemondott az MKB Bank elnöke
Az MKB Bank a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján tette közzé a Balog Ádám elnök-vezérigazgató lemondásáról szóló hírt. Az utódlásról rendkívüli közgyűlésen fognak dönteni december 14-én.Az egyesülés lehetőségét vizsgálja a Takarék Csoport és az MKB
Közös pénzügyi holding társaság létrehozásáról írt alá szándéknyilatkozatot az MTB Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. (MTB) és az MKB Bank Nyrt. (MKB), hogy megvizsgálják egy hazai tulajdonú bankcsoport létrehozásának keretrendszerét, a bankok közti szinergiák, valamint az együttműködésükben rejlő jelentős működési és költségoptimalizálási potenciál kiaknázásával – közölte a két pénzintézet pénteken.Ajánljuk még