Pesti Srácok

Jóváhagyták az MKB Bank és a Takarékbank egyesülését

null

A Magyar Bankholding közleménye szerint az MKB Bank és a Takarékbank közgyűlése pénteken elfogadta a Magyar Bankholding fúziós menetrendjének második lépését; ennek értelmében 2023. május 1-jén egyesül a bankcsoport két tagbankja, és MBH Bank Nyrt. néven, egységes márkanévvel és arculattal folytatja működését.

A közlemény szerint az így létrejövő nagybank Magyarország második legnagyobb bankja lesz, közel 11 ezer milliárd forintos mérlegfőösszeggel, 2,3 millió ügyféllel és számos területen piacvezető pozícióval. A fúzió következő lépésének megvalósításához szükséges felügyeleti engedélyeztetés folyamatban van. Az MKB Bank közgyűlése döntött az MKB tőkéjének 23 milliárd forintot meghaladó megemeléséről is, amelynek értelmében december 9-ével csaknem 322 milliárd forintra nő a hitelintézet alaptőkéje. Az egyesülés során az MKB Bankba beolvad a Takarékbank. A bank jövő májusi csatlakozásával lezárul a magyar bankszektorban történelmi jelentőségű, de a régióban is egyedülálló fúziós folyamat – fogalmaztak a közleményben.

A Magyar Bankholding a Takarékbank csatlakozásáig a belső működést harmonizálja, emellett folyamatosan zajlik a munka a banki informatikai rendszerek fejlesztésén és egyesítésén. A bankholding hangsúlyozta: kiemelt figyelmet fordít arra, hogy a fúziós folyamat és az átmárkázás lépései a Takarékbank és az MKB Bank ügyfelei számára zökkenőmentesen, minél gördülékenyebben történjenek. A fúziós folyamat végső lépése a Magyar Nemzeti Bank engedélyének birtokában valósul meg, az ezzel kapcsolatos felügyeleti eljárás jelenleg is folyamatban van.

Forrás: MTI; Fotó: MTVA/Bizományosi/Róka László

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.