A nyugat-afrikai Niger bejelentette, hogy “a mali kormánnyal és néppel való teljes szolidaritásból azonnali hatállyal” megszakítja diplomáciai...
Belügyeinkről, köztük a migrációval kapcsolatos témákról “mi döntünk, az Európai Unió ne adjon leckét nekünk” – hangoztatta...
Nigerrel szükségünk van a párbeszédre. Egy olyan helyzet áll elő a közelmúltban meghozott döntések miatt, amely közvetve...
Európa biztonsága a Száhel-övezetben kezdődik – írta közösségi oldalán Azbej Tristan, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) államtitkára...
Magyarország a saját és Európa külső biztonságáért vállalt felelőssége jegyében, az EU államai közül elsőként kezdett tárgyalásokat...
Európa számára a tömeges migrációt illetően meglehetősen nyugtalanítóan alakulnak az események Nigerben, ma pedig a Metropol a...
Burkina Faso és Niger is bejelentette szombaton, hogy kivonul a G5 Száhel nevű terrorellenes regionális katonai együttműködésből....
Emmanuel Macron bejelentette, hogy kivonják a francia csapatokat Nigerből és bezárják nagykövetségüket Niamey-ban. A puccs óta mélyponton...
Emmanuel Macron francia elnök vasárnap este bejelentette, hogy a Niameybe akkreditált francia nagykövet “a következő órákban” hazatér,...
Jemenben katonai szakértők egymillióra becsülik az aknák számát, amelyet a felekezeti alapon kitört polgárháborúban ástak el az...
A nigeri puccsért felelős katonai junta elleni egyéni szankciók jogi kereteinek megteremtéséről állapodtak meg az Európai Unió...
A nigeri junta csütörtökön felfüggesztette a francia nagykövet diplomáciai mentességét, és elrendelte, hogy a rendőrség toloncolja ki...
Franciaország nem kíván paternalista lenni, de gyenge sem hajlandó lenni Afrikában – jelentette ki hétfőn Emmanuel Macron...
Algéria megtagadta Franciaország azon kérését, hogy egy nigeri katonai művelet céljából katonai gépek repülhessenek át az ország...
Jogalap nélkül távolították el hivatalából a nigeri elnököt – hangoztatta pénteki felhívásában az ENSZ emberi jogi főbiztosa....
A Nigerben nemrég puccsal hatalomra jutott junta vasárnap éjjel bejelentette, hogy hazaárulás vádjával állítaná bíróság elé Mohamed...
A nigeri junta elrendelte a hadsereg harckészültségbe helyezését, miután a Nyugat-afrikai Államok Gazdasági Közössége (ECOWAS) csütörtökön bejelentette,...
Egyetlen opció, így végső esetben az erő alkalmazása sem került le a tárgyalóasztalról, hogy helyreállítsák az alkotmányos...
Bola Tinubu nigériai államfő azt szorgalmazta csütörtökön, hogy a nyugat-afrikai államok vezetői igyekezzenek minden lehetséges diplomáciai eszközzel...
A katona junta bejelentette, hogy új miniszterelnöke van a nyugat-afrikai országnak. Ali Mahaman Lamine Zeine közgazdász és...
Az utóbbi hetekben egyértelműen romlott a szerb-magyar határtérség biztonsági helyzete – jelentette ki a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója...
A nigeri katonai intervenciós terv közvetlen fenyegetést jelentene Algériára nézve – jelentette ki az észak-afrikai ország elnöke...
A Nyugat-afrikai Államok Gazdasági Közössége (ECOWAS) tagállamainak védelmi vezetése véglegesítette nigeri katonai intervenciós tervét pénteken, és mozgósításra...
A Száhel-térségben folyamatosan romlik a biztonsági helyzet, egyre távolabbinak tűnik Mohamed Bazoum elnök hivatalba történő visszatérése és...
Kijevi források szerint egy HIMARS-lövedék eltalálta az orosz hadsereg egyik kiképzőközpontját és 200 katona vesztette az életét....
Összesen 1079, francia, illetve más európai állampolgárt menekítettünk ki – közölte a korábban Twitterként ismert X közöségi...
Magyarország kiáll a demokratikusan megválasztott nigeri elnök, Mohamed Bazoum mellett – tudatta a honvédelmi miniszter csütörtökön a...
Az elmúlt órákban ért véget az az evakuációs művelet, amely során egy magyar állampolgárt is kimenekítettek a...
Kitikus fontosságú a Száheli-övezet stabilitása, ugyanis ha stabilitás van ebben a térségben, akkor sokkal kisebb a valószínűsége...
Nigerben a múlt héten puccsot végrehajtó katonai junta legkevesebb 180 kormányzati politikust tartóztatott le hétfőre, ami „jól...
Nigerben több ezren tüntettek vasárnap Franciaország niamey-i nagykövetsége előtt. A rendőrség a tömeg feloszlatására könnygázt is bevetett....
Az Európai Unió megvonta a Nigernek nyújtott pénzügyi támogatást, és az Egyesült Államok is ezzel fenyegetőzött, miután...
Az Európai Unió a lehető leghatározottabban elítéli a nigeri államcsínyt, az alkotmányos rend bármiféle megbontása következményekkel jár...
Az Ukrajnában zajló háború, annak következményei, valamint a brüsszeli szankciók miatt kevesebb figyelem jut rá, de “zajlik...
Tizennégy civilt öltek meg fegyveresek Niger nyugati részén, a mali határ közelében, ahol a helyieket rendszeresen veszik...
Aknára futott a nigeri választási bizottság egy járműve vasárnap, az elnökválasztás második fordulójának napján a nyugati Tillabéri...
Csaknem harminc embert lemészároltak Nigerben a Boko Haram dzsihadista szervezet tagjai vasárnapra virradóra – közölték helyi tisztségviselők....
Nyolc embert, hat francia turistát, helyi idegenvezetőjüket és sofőrjüket ölték meg fegyveresek Nigerben – közölte vasárnap egy...
A nigeri védelmi minisztérium szerdán közölte, hogy két katonai művelet során végeztek a Boko Haram iszlamista terrorszervezet...
Ismét járványos gyermekbénulásos eseteket jelentettek Nigerből, nem sokkal azután, hogy a koronavírus-járvány miatt az országban felfüggesztették a...
Vesztegzár alá vettek pénteken egy repülőgépet Johannesburg repülőterén; az utasokat orvosok vizsgálják az új típusú koronavírus okozta...
Az Iszlám Állam nevű terrorszervezet jelentkezett a több tucatnyi halottat követelő múlt heti nigeri merénylet elkövetőjeként –...
Több, mint 350 menedékkérőt, többségében szudáni állampolgárt tartóztattak le a hatóságok Nigerben; azzal vádolják őket, hogy felgyújtották...
Nagyon fontos, hogy az Európai Unió együttműködjön a szabályozatlan migráció elleni küzdelemben az Afrikában gócpontnak számító Nigerrel...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS