
Aknára futott a nigeri választási bizottság egy járműve vasárnap, az elnökválasztás második fordulójának napján a nyugati Tillabéri régióban, a robbanásban heten életüket vesztették és hárman megsérültek – közölte a helyi kormányzó. A hadsereg több ezer tagját mozgósították a voksolás zavartalanságának biztosítására, hiszen Nigerben és egyéb környékbeli országokban az al-Kaida nemzetközi terrorszervezetnek vagy az Iszlám Állam dzsihadista szervezetnek hűséget fogadó terroristacsoportok tevékenyek.
Az incidens a mali és Burkina Fasó-i határhoz közeli Dargol településen történt. A járművön utazók szavazóhelyiségek vezetői voltak, akiket a Független Országos Választási Bizottság (Ceni) jelölt ki arra, hogy felügyeljék a voksolás menetét a szegénység és erőszak sújtotta afrikai országban. Mahamadou Issoufou két ciklus után távozik az ország éléről. Az 1960-ban függetlenné vált egykori francia gyarmaton ezzel első ízben vált lehetővé a demokratikus hatalomátadás. A legjobb esélyekkel Issoufou szövetségese, Mohamed Bazoum korábbi külügyminiszter rendelkezik, aki az első fordulóban a voksok 39,6 százalékát kapta. Kihívója, Mahamae Ousmane, a legerősebb ellenzéki jelölt a szavazatok 16,9 százalékát szerezte meg akkor. A szavazóhelyiségek este nyolc órakor zárnak. A hadsereg több ezer tagját mozgósították a voksolás zavartalanságának biztosítására, különösen a forrongó térségekben. Nigerben és egyéb környékbeli országokban az al-Kaida nemzetközi terrorszervezetnek vagy az Iszlám Állam dzsihadista szervezetnek hűséget fogadó terroristacsoportok tevékenyek.
A világ egyik legszegényebb államának számító 22 millió lakosú Nigerben 7,4 milli embert vártak az urnák elé, ugyanis az ország legtöbb lakója túl fiatal ahhoz, hogy szavazhasson.
Forrás: MTI; Fotó: The Guardian-képernyőfelvétel
Szinsoli Bilódó
2021-02-22 at 23:38
Nem ők sértődnek meg, hanem a kamaszlányok helyettük.
Tudományos libsizmus
2021-02-21 at 21:56
Semmi vész. Majd ha Soroséknak megfelelő eredmény született, akkor nem történt itten az ég világon semmi különös. Minden idők legtisztább választása zajlott le Niggerben.
Zárólej: ha a négerek maguk nevezik magukat niggernek, akkor vajon miért sértődnek meg, mint egy kamaszlány, ha feketének szólítják őket? Zárójel bezárva.