Interjút adott Stumpf Andrásnak, a Heti Válasz munkatársának Szél Bernadett, az LMP listavezetője és miniszterelnök-jelöltje. Az ellenzéki...
Vágó Gábor annak idején elhagyta az LMP-t, majd amikor barátja, az LMP-t a Párbeszéd kedvéért szintén elhagyó,...
Napok óta üzenget egymásnak az LMP és a DK. Úgy tűnik, az MSZP vágyálma, hogy csatlakozzon az...
Az ellenzéki vezetők számára Soros akarata az első, készek végrehajtani a Soros-tervet, lebontanák a határzárat és betelepítenék...
. „Orbán Viktor a hátizsákjának is jegyet vett, amikor Bécsbe utazott vonaton” – ez a döbbenetes hír...
. Gyurcsány Ferenc szerint diktatúra van Magyarországon, Szél Bernadett pedig már egyenesen fasizmussal riogat. Amit ők április...
Kivonultak a kormánypárti képviselők az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának csütörtöki rendkívüli üléséről, így a testület határozatképtelen volt. Németh...
Nemrégiben a Híradó.hu számolt be róla elsőként, hogy a Szél Bernadett LMP-s társelnök által a a parlament...
A Menedék – Migránsokat Segítő Egyesület felügyelő bizottságának elnöke szerint a bevándorlás azért is jó dolog, mert...
A múlt hét egyik legfontosabb belpolitikai híre volt, hogy megbukott a nemzetbiztonsági átvilágításon Szél Bernadett LMP-társelnök afgán...
Az elmúlt napokban több olyan hír jelent meg a hazai sajtóban, amelyek arról tanúskodtak, hogy Szél Bernadett...
Sajnálom, hogy én nem voltam meghívva a Magyar Nemzeti Szalonba, arra az eseményre, amelyen többek között Hadházy...
Megdöbbentőnek tartja a Fidesz és a KDNP, hogy az LMP-s Szél Bernadett által javasolt szakértő megbukott a...
„A helyzet, hogy egy képviselő mandátuma és az, hogy átvilágítással rendelkezik, annak semmi köze ahhoz, hogy mi...
A hirado.hu több, egymástól független forrásból úgy értesült, „nyomós nemzetbiztonsági oka” van, hogy Szél Bernadett LMP-s társelnököt...
Pontosan egy hét múlva ülésezik a parlament nemzetbiztonsági bizottsága a Soros tervről. A testület fideszes alelnöke korábban...
Kivonul a Fidesz az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának Soros-tervről szóló üléséről, ha azon a Soros György és a...
A Fidesz szerint Szél Bernadett és pártja, az LMP Soros György érdekeit szolgálja, ezért az ellenzéki képviselő...
“A Fidesz csupán „egy brand, franchise, aminek van parlamenti képviselete, de egy csapat oligarchát takar, akik a...
Már a lehetséges választási együttműködésről is tárgyalna a Jobbik az LMP-vel, holott korábban ezt kizárták. A két...
. Kormányt alakítanak ma a Belvárosban! „Baloldali és jobboldali szakértők”, kevesek között Balázs Péter és Bod Péter...
A kormány a fejemben már áll, teljesen úgy élem az életemet, hogy 2018 májusától én ezt az...
„Ki Soros embere”? – vetődött fel az újabb egységülési kényszer közben a magyar balliben – és Vona...
A Tűzfalcsoport blog szedte össze az LMP kapcsolódásait a Soros-szervezetekhez. 1. Az Európai Bizottság továbbra is a bevándorlókra...
A Város Mindenkié (AVM) csoport alulról szerveződő, önkéntes közösségként hirdeti magát mint hajléktalan, a hajléktalanságot megtapasztalt és...
Ismét „megragadta a lényeget” az LMP, valahogy úgy, ahogy az emberek valós problémáival kapcsolatban. Szél Bernadett tegnap azt...
Miközben az Országgyűlés a Soros-terv végrehajtásával kapcsolatban benyújtott fideszes határozatot tárgyalta, addig az LMP Szél Bernadett vezetésével...
Akár egy MSZP-s pártpolitikussal, akár az eddig felbukkant, úgynevezett „szakértő” jelöltekkel szemben Szél Bernadettet preferálnák a választók...
„Szabad élet – szabad szívás!” Aligha lehet más jelszava majd az ex-madaras Liberálisok tegnap meghirdetett marihuána-legalizáló...
Bár a híradásokba nem került be, s a párt politikusai sem nyilatkoztak róla senkinek: drámai válság kezdetét...
Az LMP társelnöke azt tapasztalja, az “embereknek kezd elegük lenni”, és bár egy darabig lehet szédíteni a...
A Magyar Nemzet értesülése szerint kilép az LMP-ből Jancsó Andrea, a párt IX. kerületi képviselője, mert szerinte...
Bár az LMP 2014-es és 2016-os kongresszusi határozata is kimondja, hogy a párt önállóan indul a 2018-as...
A közösségi portálon kelt ki magából Szél Bernadett, az LMP társelnökére amiért a házelnök, a létező legnagyobb, bírságot...
Tibeti zászlóval a nyakában jelent meg és „Free Tibet” kiáltással fejezte be hétfői napirend előtti felszólalását Szél...
ghk „Akinek vagyona van, kötelessége is van” – ezt a mondatot sikerült kiejtenie száján Dobrev Klárának, a...
Szél Bernadett, az LMP miniszterelnök-jelöltje korábban még azt mondta, az ellenzéki pártok közül bárkivel együttműködne, kivéve a...
Szél Bernadett feljelentéssel fenyegetőzött, a zsidózásáról elhíresült Apáti István fizikai erőszakra buzdított a parlament hétfői ülésnapján. Az...
Megrendítő csapások érték szombaton a miniszterelnököt: Gulyás Marci feltalálta a kormányváltó spanyolviaszt, Gyurcsánynak három szocialista nyugdíjas is...
Ha bankrablásról kell tanulni, kasszafúrót hív az ember okítani – az Oxfordi Egyetem bölcs vezetői alighanem ezért...
Az egyszülős családok nem számíthatnak az ellenzékre – reagált a Fidesz pénteken az LMP javaslatára, az ötpárti...
Brüsszelben akar magyar választást nyerni a libbal ellenzék. A bukott Botka László után most az LMP-s Szél...
Baráti hangulatban fényképezkedett Soros György elkötelezett hívével Szél Bernadett Brüsszelben. Věra Jourová két hónapja a főfilantrópról lelkendezett,...
Van az egyik kereskedelmi tévén egy Észbontók című műsor, amelynek a lényege, hogy az ország legostobább embereit...
Elismerően nyilatkozott Orbán Viktorról és a kormány politikájáról Medgyessy Péter az Indexnek adott interjúban. A volt szocialista...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS