Interjút adott Stumpf Andrásnak, a Heti Válasz munkatársának Szél Bernadett, az LMP listavezetője és miniszterelnök-jelöltje. Az ellenzéki hagyományoknak megfelelően a beszélgetés fele az összefogás-diskurzus aktuális kérdéseit járta körül, a másik felét pedig a feltételes mód, a „mi lenne ha?” kérdései uralták, mintha reális esélye volna nemhogy a kormányváltásnak, hanem annak, hogy mindebben az LMP-nek, komoly választói támogatással a háta mögött, meghatározó szerep jut.
A politika több mint matek, és minél többet beszélünk a matekról, annál kisebb esélye van a kormányváltásnak
– jelentette ki Szél Bernadett, majd matekozni kezdett.
Az ellenzék rendszeresen arra panaszkodik, hogy a kormányzati narratívák (ld. migráció, Soros) teljesen leuralják a közbeszédet, erre válaszul az összes megszólalásukban ezekről beszélnek, a maradék időt meg kitöltik az összefogás-diskurzussal, amiben kb. a középiskolák nagyszüneteit idézve beszélik ki az ott nem lévőket, illetve jelentik ki, hogy ki kivel és ki kivel nem akar… Szél – aki Kéthly Annához hasonlóan az egyetlen férfi a parlamentben (ellenzékben), és nő –, rögtön a beszélgetés elején leszögezte: azért vállalta a jelöltséget, mert nincs ellenére.
És noha egy kis párt jelöltjeként nincs valós esélye, nem tehet másként, hiszen azokkal a pártokkal, akik politikájukkal megágyaztak a Fidesz kétharmadának, nincs alku. Akkor sem, ha Karácsony Gergely leborulna elé és a lábnyomát csókolgatná (a képzavar Karácsonyé – a szerk.), mert az LMP nem felejt, Karácsony szakította szét a Lehet Más a Politika egységét, és teljesen máshogy nézne ki ma az ellenzéki térfél, ha Karácsony nem árulásról árulásra tántorogva jut az MSZP listájának élére.
Nincs alku, de azért egy kis alku mégis van
Az LMP nem vesz részt az összefogásban, de nagyvonalúan beleegyezik, ha valakik esetleg visszalépnek a javukra, és ehhez Mellár Tamás esetében is ragaszkodnak, aki feketeöves pártszédelgőként 2014-ben éppen LMP-és volt. Hiába, mert jelöltjük nem lép vissza – ígérte meg Szél, hiszen Pécsen az embereket az oktatásegészségügy kérdései izgatják, nem az összefogás, ami kijelentést valószínűleg a hetente nyílt leveleket fogalmazó, összefogást szorgalmazó értelmiségnek szól. A kötelező optimizmus nélkül persze nem lehet hitelesen miniszterelnök-jelöltként interjút adni, így az LMP listavezetője nem mulasztotta el kijelenteni, hogy nem a kétharmad lebontása a legkedvezőbb kimenet áprilisban, hanem a kormányváltás, aminek a mesebeli 30 százaléknyi bizonytalan szavazó a kulcsa. De ha ez nem is jön össze, azért a Fidesz önbizalma megtépázható, a kormánypártot pedig – egy váratlan végeredmény esetén – úgy fogja elnyelni a bizonytalanság fekete lyuka, mint az Interstellarban Matthew McConaugheyt a gravitáció, már csak az eseményhorizontra kellene egy izgalmas analógia.
Szexuális zaklatás panda és a fideszes ügynökök
A közvélemény már csak olyan, hogy szívesebben olvass bulvárt, mint Heller Ágnes olvasónaplóját, így Szél Bernadettnek is számot kellett adnia Ungár Péter kalandjairól, illetve arról, hol tart most a fegyelmi ejnye-bejnye. Kiderült, Ungár megbánta, és hiába szól ma minden második cikk a #metoo-mozgalomról, ők belenyugodtak a párt etikai bizottságának a döntésébe, és többet nem foglalkoznak a kérdéssel. A Soros által Davosban emlegetett fideszes-vakondok kapcsán pedig az LMP listavezetője biztos benne, hogy a kijelentés minden alapot nélkülöz, sőt ügynököket a kormánypártban kellene keresni, hiszen köztük vannak a Soros-ösztöndíjasok.
Egy magabiztos jelölt
Orbánnak nem Sorossal, hanem vele kell ringbe szállnia – ezekkel a szavakkal állt be a zöld sarokba Szél Bernadett, a számtalan kis és egy nagyobb, narancssárga sarokkal bíró politikai küzdőterembe, aki cáfolta, hogy nemzetbiztonsági kockázatot jelentene az ország számára.
A Nemzetbiztonsági Bizottságban betöltött szerepéről, Soros Györggyel való kapcsolatáról és az afgán származású, az átvilágításon megbukott tanácsadójáról megismételte az eddig is hallott tételeket: mindössze Németh Szilárd kitalációiról van szó. Szél szerint ő nem az országra, hanem a Fideszre nézve jelent kockázatot, amit később azzal cáfolt, hogy legszebb reményeik szerint is csak 10,7 százalékot szereznek listán áprilisban. És egyedül, a Jobbikkal semmiképpen sem összefogva, hiszen ők felvették a gárdamellényt, valamint végre nem a bejutásért küzdenek, hanem a középpárti létért.
Forrás: Heti Válasz; Fotó: MTI
Ferenc
2018-02-02 at 08:57
Ó, azok a bolsevik álmok! Reméljük, a libatolvajjal lezárultak!
Névtelen
2018-02-01 at 23:47
Szél /Nagy / Bernadett római katolikusnak hazudja magát,
úgy mint Havas Henrik, néha Gyurcsányi is…. Pécett született.
“Végtelenül képmutatónak látom emiatt a kormánypártokat és különösen fáj a KDNP árulása. Nem tudom, meddig tart majd kiheverni azt….”
Bernike elmehetsz a Pécs Béből a Pécsába……..Rohadt képmutató,
korhadt favédő.
Névtelen
2018-02-01 at 19:45
Mihály ! Komplett hülye vagy.Én látom hogy ha nehezen is de épül szépül az ország. A HAZÁNK TE BAROM.
Rendszeres
2018-02-01 at 19:16
LMP=SZDSZ
akkor most ki mit lop misike???
Szerintem nem kérnénk mégegyszer a nemzetkiárulók gyülekezetéből.
Amit meg elsíboltak azt meg lehetne visszacsengetni “korrupcióellenesék utódpártjának”.
Annyira alkalmatlanok, hogy ne tovább.
pampafu
2018-02-01 at 18:08
Amikor másokat próbál el lehetetleniteni,akkor mindig arra gondoljunk
hogy a kommunista nem felemelkedni akar, hanem másokat lenyomni.
Tipikus kivül zöld belül vörös.Dinnye.
magd@
2018-02-01 at 18:42
Lôrinc tavaly Szeptember 5.-én már belepisilt abba a dinnyébe…
KARY
2018-02-01 at 17:44
Simcsika LMP-sek az adózók pénzén ,nagy fizetéseikkel csürhékként élősködne ,közben meg muszlim gazdasági migránsaikat akarják betelepíteni az országba ,ezek az élősködők.
J.R Blazkovicz
2018-02-01 at 17:41
Nagy az az arc kicsi Börni.Ezekhez a nagyratörő tervekhez kevés egy olyan párt ami félbolondokból/Ungár Frodó, Széll Börni / és dezertõrökbõl / Hadházi Demeter Márta/ áll.A kormányzáshoz ember is kell nem csak gatya /bugyi/.
Realista Pista
2018-02-01 at 17:33
Érzik ezek a selejt balos hazaáruló pártok, hogy nekik már nem terem babér ebben az országban.
Itt nem is az a lényeg, hogy a Fidesznek meglesz-e a 2/3 vagy nem lesz meg. Nem ez a fontos, hanem az, hogy bármi is történjen soha többé nem szabad engedni hogy baloldali kormánya legyen ennek az országnak. SOHA!!!
Ezek a kis pártok 2022-ben ugyanezt fogják csinálni mint most, egyik nap késelik egymást a másik nap hajlandóak itt-ott visszalépegetni és szarban hagyni a szavazóikat.
A baloldal beleértve a Jobbikot is komplett hülyének nézi saját szavazóit.A bizonyítékok, hogy nagyon is jó irányban halad az ország ott vannak mindenhol,csak szándékosan nem vesznek tudomást róla,mert ez az egyetlen fegyverük,hogy diktatúra épül.
Nem diktatúra épül, csak a magyar nép túlnyomó többségének tele a fasza a baloldallal, legyen akár 3-4 pártjuk, vagy 500. És most a Jobbik is igencsak tökön szúrta magát, ebből már nem lehet jól kijönni.
Semmi értelme nem lesz már annak, hogy 4 évente az ember elmegy szavazni, mert a Fideszen kívül nincsen alternatíva, minek szavazzunk másra ha már van egy jól bevált párt amelyik a magyarok érdekeit nézi?
khm
2018-02-01 at 17:31
teljesen leuralják a közbeszédet
Én még eluralják-nak tanultam,de látszik,hogy nem vagyok európai,mint ez a liba.
magd@
2018-02-01 at 18:36
Ez olyan hiszi-piszi beszéd, nagyszünet, duma eszem-iszom, nem lehet mindenre odafigyelni. Ez egy kirekesztô megjegyzés volt.
khm
2018-02-02 at 16:18
Mindketten kirekesztőek vagyunk.
Bár ,nem bánom.