Az elmúlt napokban a Nemzeti Színháztól távozni készülő Udvaros Dorottya nyilatkozata került a színház iránt érdeklődők figyelmének központjába. Számos sejtetés, sugallás volt a Magyar Hangnak adott interjújában, amire eddig nem reagált érdemben a pesti teátrum. Most viszont Vidnyánszky Attila vezérigazgató az Origónak tisztázza az álláspontját, aki a legjobban azt sajnálja, hogy a színésznő politikai dimenzióba emelte a Nemzeti ügyét.
Udvaros Dorottyának határozatlan idejű és élő szerződése van a Nemzeti Színházzal. Senki sem szüntetett meg tehát semmilyen szerződést. Ahogyan annak idején Törőcsik Marinak, Dorottyának is szerződésmódosítást ajánlottam. Csakhogy amíg Törőcsik Mari dolgozott tovább a Nemzeti Színházban, és nem emelte politikai dimenzióba az itt létét, Dorottya már régóta folyamatosan ezt teszi
– nyilatkozta az Origonak Vidnyánszky Attila.
A Nemzeti Színház vezérigazgatója hozzátette, “az a sugalmazás, hogy vezetőként bármilyen retorziót alkalmazna azért, ha valamelyik munkavállalója mást gondol a világ fontos kérdéseiről, mint ő – egyszerűen alaptalan”.
Azt, hogy ki mit gondol politikai kérdésekről, sosem firtattam, azt pedig tíz éve mindenféle következmény nélkül nézem végig, ahogyan Dorottya hangot ad a politikai-közéleti meggyőződésének. A nézetkülönbségek ellenére mi együtt tudunk dolgozni a Nemzetiben. Sőt, számomra ez része is az ország első számú színházáról alkotott képnek: nyolcvan szakma képviselője dolgozik nálunk, nyilván sokféle ember és gondolkodásmód jelenik meg ebben a sokszínű társaságban. Mi éppen így szeretnénk együtt élni és dolgozni, mert van egy számunkra fontos ügy: ez maga a Nemzeti Színház. Nálunk a másként gondolkozókat soha nem érte hátrány. Ezzel tehát nehéz engem vádolni
– fejtette ki.
Arról is beszélt, hogy valóban történik átalakulás, de tíz év után ez természetes folyamat. Az pedig, hogy három vagy négy ember elmegy, a szakmának a része, ezt a tényt felnagyítani ezért szintén nem méltányos.
A Rómeó és Júlia előadáson bekövetkezett, mindannyiunkat megrázó balesettel kapcsolatban viszont szeretnék valamit tisztázni: a színház összes dolgozója számára elérhető a belső vizsgálat eredménye, a jegyzőkönyvek. Ha Dorottya színészként úgy érzi, hogy felhatalmazott arra, hogy ítéletet mondjon egy ügyben, aminek büntetőjogi következménye is lehet, akkor tegye meg. Ha pedig nem tartja magát alkalmasnak, milyen alapon várja el és vádolja meg kollégáit? S ha már csúsztatás: a belső vizsgálat nem azt mondta ki, hogy senkit nem lehet felelősségre vonni, hanem hogy nem lehet egyszemélyi felelőst találni. Ezek nyilván nem olyan hangzatos mondatok, viszont hitelesek
– hangsúlyozta az igazgató.
Forrás: Origo; Fotó: MTI/Hegedüs Róbert
Frank
2024-05-07 at 09:48
Nyilván MP színpadára ő is felférne, ahogy Rost Andrea. Általában is Bp. a libsike a kultúra most nem teljesen az övék, nem tudják megemészteni!
Királytigris
2024-05-06 at 22:21
Egy kiöregedett szinésznővel mit lehet kezdeni, ha nincs önkritikája, és nem vonul vissza?
Sajnálom Vidnyánszkyt, mert az ilyenek is mint Dorottya, csak púp a hátán.
János
2024-05-06 at 17:55
dagonyapusztító
2024-05-06 at 16:50
Megadni neki???
Én már nem vállalkoznék rá ❗
Talán, amikor még fiatal volt, esetleg…😊
dagonyapusztító
2024-05-06 at 16:50
Udvarolt Dorottya már csak ilyen: sejtet, sugall, búg.
Nem viszontnyilatkozni kell, hanem megadni neki, amit az öreglány még mindig megérdemel.
Ferenc mikor lesz már fegyenc?!
2024-05-06 at 16:16
Római jogász
2024-05-06 at 14:57
Az, hogy ilyen Jordánok, Máték és Lukáts Andorok között szocializálódott, mióta betette a lábát a Színművészetire.
oshon
2024-05-06 at 15:36
iogi te mafla mula , itt nem volt lopas , milliardos mutyizas , csalas , atveres vagy bortonbizniszfelezes ! Azokat a diszleteket hasznaltak evek ota es minden rendben volt , most tortent meg , es ebben szerepuk volt a szineszeknek is … senki sem szollalt meg a szineszek kozul Vidnyanszky ellen , sot ! Na most josz te mint budos magyargyulolo dogevo es dobod a szart a ventilatorba … persze te egy senkihazi budos magyargyulolo NULLA vagy … szopd le magad te budos csuszomaszo , es iszkolj hazadba ha van , ha nincs akkor anyadba – fujjj !
Római jogász
2024-05-06 at 14:57
Udvaros Dorottya édesanyjával, Dévay Camilla színésznővel az alábbit művelte a kommunista rendszer:
Zichy Pallavicini Edina őrgrófnő Kereskedelmi Leányiskolájában érettségizett, majd a Színművészeti Főiskolán tanult, ahol 1947-ben kitüntetéssel végzett. Harmadéves növendék volt, amikor Básti Lajos oldalán, a Csongor és Tünde női főszerepére készült. Az egyik próbát megszakították, kihallgatásra vitték. Néhány napig álltak a próbák, majd Tünde szerepét Szörényi Éva vette át.
Az incidens ellenére folytathatta tanulmányait, a végzés után a Nemzeti Színház azonnal szerződtette. Diplomás bemutatkozása Az ész bajjal jár című darabban volt. A produkció főbb szereplői Balázs Samu, Gózon Gyula, Gábor Miklós, Ilosvay Katalin, Ladomerszky Margit, Peti Sándor, Rajczy Lajos, Sallai Kornélia és Ungváry László voltak.
A bemutató után nem sokkal letartóztatták, koholt vádak alapján három évre börtönbe zárták, majd ugyanennyi időre – ítélet nélkül – Kistarcsára internálták. Egy évtizedig nem engedték színpadra lépni.
Később pedig vidéki száműzetésben volt még a Kádár-rendszerben is.
———————————
Ezek után megfejthetetlen rejtély, hogy Udvaros Dorottyának mi baja egy jobboldali kormánnyal és mit keres a baloldalon??????????????????????????????????
chatillon r
2024-05-06 at 14:51
engem megdöbbentett, hogy kulka a nemzet színésze lett. kb olyan mintha nagy ervin lenne. kezd a kör egy ilyen szélbal csapattá válni. nyilván jordán szervezkedik. gondolom udvaros is ebbe a körbe törekszik, ezért részéről a politikai helyezkedés, gyűjti a pontokat. bár a vetkőzéseire figyeltek fel kezdetben szerintem az átlagosnál azért jobb színész, különösen a jelenlegi viszonyok között, ahol már nincsenek személyiségek csak ordítozás és trágárkodás és gyenge politikai színjátszás (ld. a máté féle szart és a hasonlókat).
dr.watson
2024-05-06 at 14:42
Alföldi Roberta legalább tehetséges. Udvaros még az sem…
Naprózsa
2024-05-06 at 14:41
Udvaros Dorottya nem egy sokoldalú színész, hanem egy affektáló ripacs. Volt ugyan egypár méltányolható szerepe, de csak akkor amikor egy affektáló törtető ripacsot kellett alakítania.
Viszont remekül leiskolázta nála sokkal tehetségesebb kolléganőit mert mindig tudta, hogy merről fúj a szereposztó szél.
Yoggi
2024-05-06 at 14:29
“…a belső vizsgálat nem azt mondta ki, hogy senkit nem lehet felelősségre vonni, hanem hogy nem lehet egyszemélyi felelőst találni…”
Egy dolgot viszont biztos állíthatunk. A darab rendezője és a színház igazgatója (aki a véletlenek különös összejátszása során egy és ugyanazon személy) nem tartja magát felelősnek, hiszen még mindig a pozíciójában van. Mindezt persze még azok után, hogy a hibás díszlet is elbontódott, lehetetlenné téve a baleset körülményeinek kivizsgálását, aminek tilalmát amúgy szintén jogszabály írja elő (mármint az elbontást). Természetesen a rendező/igazgató ezért sem felelős.
A következmények nélküli ország.
Mekkelek
2024-05-06 at 14:17
Senkinek nem hiányozna ez a vén komcsi néni, még az igénytelen liberálbolsevik kúltúrsznoboknak sem.