A Tűzfalcsoport blog szedte össze az LMP kapcsolódásait a Soros-szervezetekhez. 1. Az Európai Bizottság továbbra is a bevándorlókra költi forrásait és erre ír ki pályázatokat. 2. A pályázatokat közzétevő honlap kezelője egy alapítvány, amely szoros kapcsolatot ápol és szervezetileg is kapcsolódik a Soros- hálózathoz. 3. Szakértőképzésükben részt vett az a Sebály Bernadett is, akinek a Szél Bernadetthez fűződő kapcsolatáról korábban itt írtak. A www.nonprofit.hu oldalon két pályázatra hívták fel a blog figyelmét. Mindkettőt a Menekültügyi, Migrációs és Integrációs Alap (MMIA) keretében hirdette meg az Európai Bizottság, határidejük 2018. március 1. A két pályázat keretösszege összesen 10 millió euró (körülbelül 3 milliárd 100 millió forint).
A pályázatokat a „A harmadik országok állampolgárainak integrációja” felhívás keretében hirdették meg. Az egyik a bevándorlók részvételének növelésére („A bevándorlók hozzájárulása az EU társadalmaihoz”), a másik az integrációjukra vonatkozik („Helyi szintű közösségépítés az integrációért, beleértve az önkéntes tevékenységeket is”). Az Európai Bizottság tehát ahelyett, hogy a külső határok védelmére és az uniós állampolgárok biztonságára költené a forrásokat, hatalmas összegeket csoportosít a migránsokra, az őket támogató szervezetek számára.
A www.nonprofit.hu oldal fenntartója a NIOK (Nonprofit Információs és Oktatási Központ) Alapítványa, itt jelent meg a pályázatok híre. A NIOK Alapítvány honlapjuk állítása szerint független, közhasznú civil szervezet. A Tűzfalcsopot utána nézett, ez a kijelentés vajon mennyiben állja meg a helyét.
Rögtön ott vannak a kuratóriumi tagok. A Soros-féle Transparency International igazgatója, Marschall Miklós; Scsaurszki Tamás, aki a gyanúsan működő Gyökerek és Szárnyak Civil Műhely alapító tagja (erről a 888.hu írt, itt elolvasható); valamint Liptay Gabriella, a Krétakör Alapítvány felügyelő bizottsági tagja. A honlapjukon található „Referenciák” pont alatt az alábbi szervezeteknek nyújtott tanácsadással büszkélkednek: Magyar Helsinki Bizottság, Labrisz Leszbikus Egyesület, Amnesty International, Habitat for Humanity stb. A közös bennük természetesen a Nyílt Társadalom Alapítvány támogatása.
A Tűzfalcsoport korábban már bemutatta a civil Sebály Bernadettet, akinek a nyomára a NIOK Alapítvány honlapján is ráleltek. Az alapítvány az Open Society Initiative for Europe nyújtotta támogatásból megvalósította a „Társadalmi bázis szakértői programot”, ahol Sebály is feltűnt szakértőként.
A Társadalmi bázis szakértői program keretein belül az OSIFE által kiválasztott szervezetek társadalmi bázisát növelő, beágyazottságát és fenntarthatóságát erősítő programot valósítunk meg”
– olvashatjuk a honlapon.
Ismét bebizonyosodni látszik, hogy egy függetlennek álcázott, jól felépített szervezeti hálóról van szó.
tuzfalcsoport.blogstar.hu; Fotó: Magyar Idők
?
2017-12-21 at 09:03
Elnéztem a cikk vezér képét és a volt földrajz tanárom jut eszembe róla, aki ennyi idősen már:
rigolyás, skizofrén, elmeroggyant, prűd, hisztis, frigid, idegbeteg emberi roncs volt.
R.I.P
Kaktusz
2017-12-21 at 00:27
No, igen ez szelecske…
Kéfa
2017-12-20 at 16:06
Soros nem támogatja a Fideszt.
KARY
2017-12-20 at 14:54
Soros Györgyi 3,14na nyaló feminista szervezeteiteket ,buzi köcsögjeidet ,muszlim naplopóid és terroristáid betelepítését ellenőrzés nélkül támogatja Soros balliberálisod csak ilyeneket dotál. Te gennygóc Magyar nagycsaládosokra szarik ,szartok támogatni .De drogos lumpenjeiteket is támogatjátok.
cnc73
2017-12-20 at 10:58
Aladin barátom! Ez a nő mindenhez ért!
A kutyaszartól az atomenergiáig! De jó lenne ilyen okosnak lenni!
Aladin
2017-12-20 at 10:48
Szél egy kis szerencsétlen kapálodzó hitvány alak. Nem ért ez a politikához, csak ordibál
ha kell ha nem, a végén meg összeszarja magát, hülye picsa. 2018 -ban ez is megy ahova való a szemétre.
Helga
2017-12-20 at 08:53
Ha voltak bárkinek is kétségei az LMP “széllelbélelt” társelnöke Soroshoz kötődésével kapcsolatosan, hát jobb ha utána néz a hölgyemény múltjának. De e cikk alapján is ugyancsak kilóg a lóláb.