Pesti Srácok

szentgyörgyvölgyi péter

Csupán 711 szavazatot szerezve nyert előválasztást Juhász Péter, szerinte ez már a rendszerváltás kezdete a Belvárosban – Karanténvlog

Ps TV 2024 április 22.
A NatCon konzervatív, jobboldali konferencia betiltása a szólásszabadság és a gyülekezési jog sárba tiprása volt, közben pedig ezek az emberek oktatnak bennünket demokráciáról, jogállamiságról. Azonban most túllőttek a célon: ezt az is bizonyította, hogy rengeteg magát liberálisnak mondó vezető politikus is szégyenteljesnek nevezte a török származású brüsszeli kerületi polgármester lépését. Az ügy azóta elrendeződött, de érdekes volt látni, hogy a magyarországi baloldalból most is csak a káröröm és a rosszindulat fakadt ki. Gyöngyösi Márton és Cseh Katalin sem rejtette véka alá kaján örömét akkor, amikor külföldi gazdáik is inkább elfordították az arcukat; a valaha a jobboldalhoz tartozó Jobbik elnöke például úgy fogalmazott, hogy Orbán Viktor csak azt kapta, amit itthon csinál az ellenzékkel. A Karanténvlogban ezen kívül szóba került Juhász Péter előválasztási győzelme is, ahol a 23 ezres V. kerületben sikerült 711 szavazattal megnyerni a nagy tusát, így ő indulhat majd Szentgyörgyvölgyi Péter, regnáló fideszes polgármester ellen. A botrányt botrányra halmozó baloldali politikus magabiztos, szerinte már meg is kezdődött a Belvárosban a rendszerváltás. Ehhez elég volt bő 700 szavazat is. Kabaré a Karanténban.
Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.