valerij lobanovszkij
„Együtt énekelni a Székely Himnuszt” – Sándor István a Sepsinél élte át a valódi, szívbe markoló futballcsodát
„Biztos voltam benne, hogy rendet fog tenni az Üllői úton. A szemlélete hasonló, mint amit Lobanovszkij játékosaként magába szívott, de a modern követelményekkel is tisztában van. Emellett – szintén a régi, szovjet iskola alapján – csapatra épít, és nem egy-két játékosra. Háta mögött tudva a vezetőség támogatását, Rebrov hozzá mert nyúlni olyan dolgokhoz, meg mert hozni olyan döntéseket, amelyeket egy magyar edző nem biztos, hogy meglépett volna” – mondta Sándor István a PS-nek Rebrovról, a Fradi edzőjéről. Sándornak hihetünk: a kárpátaljai szakember Lobanovszkij segítője volt, itthon a Stadlernél és a Nyíregyházánál érte el legnagyobb sikereit. Legcsodálatosabb élményének azt nevezte, hogy a székelyföldi Sepsinél dolgozhatott. Amúgy örül a magyar futball fejlődésének, de sokallja a légiósokat a kis vidéki városok elsőosztályú klubjaiban. Mit mondjunk, egyetértünk vele. Sándor István portréja, 2. rész. „Kárpátaljasi vagyok, ez a szülőhazám” – Sándor István, akit az edzőlegenda Lobanovszkij hívott maga mellé
Csepén, egy kárpátaljai színmagyar településen született Sándor István, aki matekzseninek indult, aztán remek futballista lett. Majd még jobb edző. Sándort Lobanovszkij, az ukrán edzőlegenda vette maga mellé, aki világverő csapatot faragott a Dinamo Kijevből. Kevesen tudják, hogy Sándor István bekerült Lobanovszkij stábjába a '86-os világbajnokság előtt, így végignézte a magyarok történelmi legyőzését. Azaz a nemzeti futballtragédiánkat. Nagyon sajnálta a 6–0 után a magyar válogatottat, amely szerinte is kiváló volt, és rendkívül pechesen szerepelt a vb-n. Sándor élete egyik legszebb pillanatának tartotta, amikor Lobanovszkij egy válogatott összetartáson rá emelte a poharát. „Azt mondta, hogy a poharában lévő konyakot Sándor István egészségére issza meg, mert ők Kijevben és Moszkvában azért tudnak sikereket elérni, mert itt, a periférián olyan emberek csinálják a futballt, mint én. Nem vagyok egy elérzékenyülő, könnyekre fakadó típus, de itt bizony fátyolos lett a tekintetem...”. Egy fantasztikus futballedző portréja, 1. rész. 
