Pesti Srácok

Forrósodik a helyzet a Pride körül! – Feljelentették Karácsony Gergelyt egyesülési és gyülekezési szabadság megsértése miatt

Forrósodik a helyzet a Pride körül! – Feljelentették Karácsony Gergelyt egyesülési és gyülekezési szabadság megsértése miatt
Fotó: Kovács Tamás

Hétfőn bejelentette Karácsony Gergely, hogy mindenképpen megtartják a pride-ot szombaton, a Városháza parkban gyülekeznek, ami azonban már foglalt. Kedden reggel fel is jelentették Karácsonyt egyesülési és gyülekezési szabadság megsértése miatt. Közben a HVG értesülései szerint Tuzson Bence igazságügyi miniszter levélben értesített több nagykövetséget, hogy a kormány szerint a Pride be van tiltva, illetve hogy erre figyelmeztessék kollégáikat is.

Hétfőn bejelentette Karácsony Gergely, hogy mindenképpen megtartják a Budapesti Pride-ot szombaton, aminek a Városháza parkban lesz a gyülekezője, csakhogy a parkot már lefoglalta a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM). A HVIM  a rendőrségen bejelentette vonulásos rendezvényét, amit tudomásul vettek. Ezzel szemben Karácsony jelen állás szerint törvénytelenül hívja az utcára híveit, az LMBTQ-s rendezvényt önkormányzati rendezvénynek álcázva. A rendőrség - nem mellesleg - tiltó rendelkezést hozott a szombati, be nem jelentett Budapest Pride-re.

A HVIM jogértelmezése szerint a gyűlésüket az Alaptörvény védelmezi, ami magasabb jogforrás. Úgyhogy a hétfői, főpolgármesteri bejelentése után kedden reggel fel is jelentették Karácsony Gergelyt egyesülési és gyülekezési szabadság megsértése miatt, amiért a HVIM gyűlését el akarja lehetetleníteni.

 

Bűncselekményről beszél az igazságügyi miniszter

Pride ügyben lássunk tisztán! Mi a következménye annak, hogyha részt vesz valaki egy megtiltott rendezvényen, vagy esetleg szervezi azt?

 – feszegette a kérdést a Facebook-oldalán publikált videóban Tuzson Bence.

A gyerekek jogainak védelmére tekintettel a Kúria – Magyarország legfőbb bírói testülete – egyszer már megtiltotta a rendezvény megszervezését, de Karácsony Gergely bejelentette, hogy azt ő mégis megrendezi. Erre a rendőrség hozott egy újabb tiltó határozatot, amely ellen ugyan Karácsony Gergely tiltakozott, de jogi értelemben a bíróság előtt nem támadta meg, azaz azt elfogadta

 – emlékeztetett a miniszter.

Van tehát egy megtiltott rendezvény, amelynek szervezése vagy a részvételre való felhívás bűncselekmény, a büntető törvénykönyv (Btk.) 217 c szakasza szerint, és egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. Ha egy ilyen megtiltott rendezvényen részt veszel, szabálysértésnek minősül

 – olvasható Tuzson Bence bejegyzésében.

Tuzson Bence igazságügyi miniszter

 

Levél a nagykövetségeknek

A HVG birtokába került információk alapján Tuzson Bence igazságügyi miniszter levélben értesített több nagykövetséget, hogy a kormány szerint a Pride be van tiltva, illetve hogy erre figyelmeztessék kollégáikat is.

A miniszter levelében azt írja: a helyzet egyértelmű, aki ellátogat a betiltott rendezvényre, szabálysértést követ el. A külföldi képviseletek diplomatái diplomáciai védettséget élveznek, ez azonban a nagykövetségek magyar állampolgárságú dolgozóira természetesen nem vonatkozik. Sőt, diplomaták a védettség ellenére is kutasíthatóak, ha illegális cselekményben vesznek részt.

 

Karácsony csak röhög a miniszteren, a tiltáson

A főpolgármester Tuzson Bence videójára reagálva azt írta: „Amikor az igazságügyi miniszter engem börtönnel fenyeget, az vicces”, miközben azt is hozzátette, hogy szerinte az igazságügyi miniszter „nincs tisztában a hatályos jogszabályokkal”.

Karácsony Gergely azt írja, hogy a 2001. évi XVII. törvény június utolsó szombatját a magyar szabadság napjává nyilvánította, az alapvető jogok biztosának állásfoglalása pedig kimondta: „fogalmilag tehát kizárt, hogy az állam vagy önkormányzat nevében a gyülekezési jog hatálya alá tartozó rendezvényt lehessen szervezni."

A magyar szabadság napján önkormányzati rendezvényt tartunk - jogászkodik a főpolgármester.

„Ez a Budapest Büszkeség, és mivel már 500 fölött van a külföldi résztvevők – miniszterek, képviselők, főpolgármesterek – száma, az angol elnevezés is indokolt: Budapest Pride. A szabadságot és a szerelmet betiltani nem lehet, a fenyegetőzést pedig kiröhögjük, és azzal válaszolunk rá, hogy rengetegen leszünk szabadon, szeretetben” – írta.

 

Karácsonyt másodszor jelentették fel

Karácsony Gergely főpolgármestert rövid időn belül már másodszor jelentették fel kedden. Az első feljelentés a BKK tíz perces leállítása miatt született. A feljelentő szerint Karácsony a leállítással megvalósította a közérdekű üzem működésének megzavarását nevű bűncselekményt.

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?