A csepeli Ady Endre úton lévő Lidl áruházzal szemben avatták, illetve szentelték fel advent első vasárnapján a...
A Való Világban ismertté vált, korábban a Bár második évadában is feltűnő Baukó VV Éva a Facebookon...
Hétfőn hajnalban elhunyt Csontos János József Attila-díjas író, költő, újságíró, televíziós szerkesztő és kultúraszervező, a Magyar Idők...
A függetlenség, a szabadság jelképe lett Tibet azzal, hogy 1950. október 7-én a békeszerető, független országot a...
A teljes kudarc fenyegeti az Európai Unió (EU) menekültpolitikáját – mondta Jean Asselborn luxemburgi külügyminiszter egy hétfői...
1967-ben, tehát 50 éve jelent meg az első magyar poplemez, az Ezek a fiatalok című film kompillációs...
Nem igaz, hogy Molnár Gyula és Hiller István megállapodtak a jelöltállításról a DK-val – hangoztatták a Magyar...
Botka László és Szél Bernadett után a hétvégén a legtrendibb szakállú Soros-kreáció, Fekete-Győr András is elzarándokolt...
Gianni Pittella, az Európai Parlament szociáldemokrata képviselőcsoportjának vezetője szerint nem a magyar nép, hanem a magyar kormány...
Frans Timmermans után egy másik, Magyarország-gyalázásban élenjáró brüsszeli balliberális politikus, Guy Verhofstadt is fogadta Fekete-Győr Andrást, aki...
Úgy tűnik, Novák Elődnek is meglehetősen tele van már a bakancsa a Jobbik „néppártosodásnak” nevezett balra tolódásával....
„Fiam 1952 őszén Bpestre került az ÁVÉH Hős utcai /Szamuelly/ laktanyába, ahol parancsnoka OROSZY őrnagy elvtárs...
Javíthatatlanul ragaszkodnak a magyarok a hagyományos nemi szerepekhez? címmel jelent meg egy statisztika a Mérce névre hallgató...
Kunhalmi Ágnes lett az MSZP arca. No, nem ő lesz a miniszterelnök-jelölt, ő csak a januári...
Üzent a Ferencváros a Videotonnak: látványos meccsen, gyönyörű gólokkal győzte le legfőbb riválisát. A két csapat európai...
Reménytelen helyzetben lévő, kétségbeesett ember – ezt válaszolta Orbán Viktor miniszterelnök sajtófőnöke, Havasi Bertalan az Indexnek, amikor a...
Ki akarták tiltatni az Európai Parlamentből az Informátor stábját Soros György fizetett uniós képviselői, amikor oknyomozó műsorukban...
Brüsszelben tárgyalt az Európai Bizottság első elnökével Fekete-Győr András, a Momentum elnöke, aki gyorsan ki is használta...
Forrnak az indulatok a Jobbik volt, illetve jelenlegi vezetése között – erre utal a párt egykori alelnöke,...
Miután a kormányzati kommunikációban jó ideje Soros György titokzatos figurája számít főgonosznak, a milliárdos tőzsdespekuláns nemrég előbújt,...
Fel kell készülni arra, hogy a költségvetésnek kell majd helytállnia a Gyurcsány-Bajnai-kormányok, illetve az MSZP-SZDSZ-vezetés alatt elkövetett,...
Soros György egyszerűen imád bennünket! Eddig sem sajnált semmit a „felvirágoztatásunkra”, a választásokig pedig egyenesen elhalmoz...
Kisorsolták a 2018-as futballvébére a csoportokat, spanyol–portugál meccset biztosan látunk, a címvédő Németország és Argentína is nehéznek...
A tömeges bevándorlás folyamatos társadalmi zavarokat, konfliktusokat gerjeszt, a korábban ideáramlottak második-harmadik generációja talajvesztettnek érzi magát és...
Minden közepesen izgalmas kémfilmnek vannak elengedhetetlen műfaji elemei. Az egyik ilyen megkerülhetetlen történetszál, amikor a főhős a...
Az ellenzéknek nincs kapaszkodója a nemzeti oldallal szemben, ezért Brüsszeltől és Soros Györgytől várja a segítséget, hogy...
Zsidózott és zsidó összeesküvésről beszélt Z. Kárpát Dániel, a Jobbik országgyűlési képviselője az Óbudai Nemzeti Estek 2012....
„Soros György hálózata vidéki irodákat tervez nyitni, azaz a vidéki Magyarországon is kampányolni kezdenek azért, hogy elfogadtassák...
„…ily módon teljesíti a párt kötelességét, így neveli és tanítja az osztályt és azután a tömegeket is”...
A Jobbik, főleg Simicska Lajos G-napja után, egy furcsa, vállalhatatlan irányba fordult – nyilatkozta a PestiSrácok.hu-nak Gaudi-Nagy Tamás...
A kormánynak és Orbán Viktornak senkitől és semmitől nem kell félnie – válaszolta Lázár János a PestiSrácok.hu...
A momentumos Soproni Tamás végre kipróbálhatja magát a felnőttek világában is, mivel a Mathias Corvinus Collegium jóvoltából...
A lehető leglátványosabb helyen, az ötödik kerületben kapott defektet a Gulyás Márton vezette Közös Ország Mozgalom által...
Évi ötszázezer menekült Európába történő behozatala abszolút megoldható volna, s még konjunkturális haszna is lenne – nyilatkozta...
Elnevezésével szemben a Nap TV nem a világosságot, hanem a sötétséget képviselte, és általa mutatkozott be először...
Nem gondoljuk, hogy túl sokan csatlakozni fognak Polgár Levente Ioan ultramaratonista akciójához. A magyar származású futó a...
Tagadta a bíróságon a korábban kiváló politikai és titkosszolgálati kapcsolatokkal rendelkező Jakubinyi Róbert, hogy Pintér Sándorral kapcsolatos...
Megölte magát Slobodan Praljak volt boszniai horvát tábornok, miután másodfokon is elítélték Hágában. Praljak utolsó szavaival tagadta,...
Négy évig tartó pereskedés után csaknem teljes egészében jogosnak ítélte szerdán a MÁV követeléseit a Fővárosi Törvényszék...
Újabb és újabb antiszemita botrányok terhelik a Jobbikot, amelynek elnöke, Vona Gábor eközben kétségbeesetten próbál úgy tenni,...
Miközben Vona Gábor és a néppártosodásban hitelességet vesztő szövetségesei a Fidesz kommunikációs termékének beállítva negligálják a Soros-tervet,...
Ákos tavaly decemberben már a harmadik évet zárta dupla előadással a Papp László Budapest Arénában. Az itt...
Öngyilkosság, ha nem fog össze az ellenzék – nyilatkozta Heller Ágnes kommunista filozófus a HírTV-ben. Mint fogalmazott,...
. Ha nyilvánosan ma Párizsban megdicsérsz egy csinos nőt, akkor meghurcolnak és megbírságolnak! Ha a fenekére csapsz...
A Jobbik nemrég alakult nyugdíjas tagozatának alelnökét, Erős Erzsébetet cukiskodással biztosan nem lehet vádolni. A nyugdíjas nő...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS