
Pár napja szabadult a börtönből egy fellebbezésnek köszönhetően Tommy Robinson, angol jobboldali aktivista, aki óvadék letétele után került szabadlábra. Az angol fenegyerek a Fox News, amerikai konzervatív televíziónak adott interjút a rácsok mögött töltött két és fél hónapnyi szenvedésről és emberi jogainak semmibe vételéről. Az esetet nézve úgy tűnik, mintha Anglia a középkor pincebörtönöket idéző világába süllyedt volna vissza, ahol a sokat hangoztatott európai jog nem számít semmit.
Ahogy korábban már megírtuk, Tommy Robinsont tizenhárom hónap börtönre ítélték gyorsított eljárásban, mert tudósítani szeretett volna muzulmán erőszakoló bandák bírósági tárgyalásáról. Ez a független brit hatóságok szerint kimerítette a „uszítás és a köznyugalom megzavarásának” fogalmát. Sokan valóban aggódni kezdtek az angol fenegyerek testi épségéért, hiszen sosem rejtette véka alá, hogy helyrehozhatatlan hibának és bűnnek tartja a muszlim bevándorlást, mely óriási méreteket öltött Angliában. Ez pedig Angliában komoly bűn, az egyelőre még többségi fehér angol társadalom jobb, ha nem áll ki jogaiért, mert muzulmánoktól hemzsegő börtönben találhatja magát.
Manapság ott tartunk az egykor másokat leigázó gyarmatbirodalom szívében, hogy a vezetés saját angol állampolgárait sújtja a bevándorlókkal szemben. A hallatlan okból történt letartóztatást tehát gyorsított eljárás követte, Tommy Robinson pedig rács mögé került. Már maga az szinte hihetetlen, hogy valaki, aki azért szólal fel, mert a hazájában bevándorló, muzulmán hordák erőszakolnak meg gyerekeket tizenhárom hónap letöltendő büntetést kap, miközben rengeteg elkövető szabadlábon mosolyog, mert őket arra ítélni, amit megérdemelnek, már rasszizmus lenne.
Tommy Robinson két és fél hónapot töltött két börtönben, most pedig kiszabadult és megosztotta az “élményeit” a nagyvilággal. Tucker Carlson műsorában beszélt röviden erről a megalázó és borzasztó időszakról. Robinson kifejtette, hogy két hétig volt egy olyan börtönben, ahol alapvetően nem volt rossz dolga, ránéztek az őrök, biliárdozott, töltötte tisztességgel a büntetését. Ezt követően azonban áthelyezték egy olyan börtönbe, ahol az elítéltek 71 százaléka muzulmán rab volt, ráadásul nagyrészt bűnbandák tagjai.
Magánzárkába került, furfangos módon arra hivatkozva, hogy nehogy baja essen, hiszen több muzulmán banda is a megölésével fenyegetőzött. Egy apró, alagsori zárkát kapott, olyan ablakkal, melyet nem lehetett kinyitni, mert állandóan dobáltak valamit felé. Azonban úgy szervezték meg az elhelyezését, hogy az ablakával szemközt volt a börtönmecset, így csak azt látta a külvilágból. Minden rab az ablaka alatt haladt el, folyamatosan gyümölcsökkel, fekáliával dobálták az ablakot, valamit köpködtek. A zárkában olyan meleg volt, hogy minden egyes nap teljesen csatakosra izzadt és igyekeztek minden kapcsolatát minimálisra csökkenteni a külvilággal.
Vajon most hol voltak az emberi jogokat bőszen követelő aktivisták? Melyik illegális bevándorló kaphatna ilyen elbánást, vagy ha előfordulna ilyen, milyen elemi erejű felháborodást keltene mindez? Az történt, hogy Tommy Robinson nem erőszakos cselekményért kapott börtönbüntetést, mégis egy hírhedt, muszlim bandákat tömörítő börtönbe, erőszakos bűncselekményekért elítélt rabok közé helyezték át. Robinson közel húsz kilót fogyott bő két hónap alatt:
Közel negyven fontot (majdnem 20 kg) fogytam a börtönben. A napi fejadagom egy tonhalkonzerv volt és egy szelet gyümölcs. Pedig állítólag Őfelsége börtönében voltam, nem Guantanamón.
Robinson először beszélt arról, hogy 2012-ben már letartóztatták egyszer öt hónapra, amikor ugyancsak magánzárkába került. Olyan körülmények között tartották, hogy a szabadulása után poszttraumás stresszt állapítottak meg nála, mintha háborús események szemtanúja és résztvevője lett volna.
Tucker Carlson, a Fox News házigazdája nem értette, hogy miért került ilyen körülmények közé Robinson, miért került ebbe a börtönbe? Megkérdezte tőle – bár költői volt a kérdés – hogy megvert-e valakit, ellopott-e valamit, amiért ezt érdemelte, vagy egyszerűen csak olyasmit mondott, ami nem tetszett az angol kormánynak és hatóságoknak. Robinson ismertette az elfogásának a körülményeit, amikor az erőszakoló bandák tárgyalására ment ki közvetíteni, majd részletezte a bíróságokat megszégyenítő, valódi eljárás nélküli börtönbe vetését.
Az angol jobboldali aktivista kitért arra is, hogy a mainstream média abszolút kiszolgálta azokat, akik börtönbe akarták juttatni, bűnösnek kiáltották ki ítélet nélkül, valamint megpróbálták elmagyarázni a közvéleménynek, hogy miért fontos leültetni Tommy Robinsont. Végül megköszönte mindazoknak, akik kiálltak érte, köztük Tucker Carlsonnak is, de felhívta a figyelmet, hogy:
ebben az országban (Anglia) bárki, aki az iszlámról beszél, aki kritizálni meri az iszlámot, támadásra számíthat minden oldalról. Aki ebbe belemegy, óriási kockázatot vállal.
Jelenleg tehát ilyen az angol jog, ha az ember tabukat mer döntögetni. Érdemes még azt felidézni az interjúból, amikor Robinson elmeséli, hogy egy úgynevezett emberi jogi aktivista érvelt amellett, hogy neki miért kell börtönbe kerülnie. Vajon mire számíthat majd Anglia lakossága a saría jog bevezetését követően?
A teljes interjú itt megnézhető.
Fotó: youtube.com
Torockó
2018-08-08 at 14:34
Színtiszta “liberális demokrácia”….
Dobos László
2018-08-07 at 12:33
Felajánlottunk már Tommy Robinsonnak magyar állampolgárságot? Mert ha nem sürgősen tegyük meg, valamint jelezzük felé, ha migrálni akarna hozzánk, ne aggódjon, befogadjuk.
lotrekon
2018-08-05 at 00:18
tenyleg egyre tragikusabb allapotok vannak az UK-ban. Gyakorlatilag kezd kialakulni valamifele kettos jogrend. A hetekben tortent eset, hogy egy holgy egyebkent viszonylag udvarias modon szolt a rendoroknek miert engedik a Hyde parkban, hogy muzulmanok csoportosan imadkozzanak (ilyen tevekenyseg ott tilos mindenfele vallasnak).
A hosszas vita megtalalhato a neten. Masnap az angol holgyhoz kimentek a rendorok es bekisertek (a video a liveleakson). Nem tudom mi lett a dolog vege de megdobbento.
Sajnalom azt az orszagot mert szeretem, jopar evet toltottem ott es sok joravalo embert megismertem.
Logikus
2018-08-04 at 17:58
Hát, ennyit az angolokról….aki kimondja az igazat és rávilágít arra, az börtönbe kerül. Ez nem más mint a BALLIBERALIZMUS.
amarna
2018-08-04 at 16:11
Uraim—ne háborogjanak!
Szemünk láttára esnek darabjaira az un.fejlett nyugati
amúgy rabszolgatartó –és egy tollvonással a vesztünket okozó országok—és beigazolódni látszik Gróf Aponyi Albert szavai —ami mindenkit megelégedéssel kell hogy eltöltsön.
Ám ezek az országok is kisebbségben ugyan,de jóravaló,hazaszerető emberekből állnak–akiknek azokhoz és ezekhez a mocskos vezetőik tetteihez semmi köze—amiért sajnálom őket…..
Ám ahogy HAZÁNKBAN is—ott is tegyenek rendet—mert leszavazható a langyosmicron,az elmeháborodott merkelanyó,a tanulatlan-bárdolatlan részegdisznójunker—és elüldözhető a bilderbergék
csapata–a sorosvénapóval együtt —!!!!!
kitartó
2018-08-04 at 09:08
Már csak a totál hülye nem látja, hogy mára egy sor ”még” fejlett nyugati ország irányítása kikerült az adott országok nemzeteinek kezeiből, és egy, az országok fölött uralkodó hatalom irányítása alá került.
olszal
2018-08-04 at 06:32
Igazuk van! Akinek itt nem jó,az menjen el!
A haza”bölcse” is azt mondta anno: el lehet menni.És mégis itt maradtak. Vajon miért?
karpai jános
2018-08-04 at 07:47
Ámbátor mindazonáltal bizony a haza bölcse” húzhatna a pi-ba innen a pereputtyával!Ajánlom a Kongói Demokratikus Köztársaságot.
terra
2018-08-03 at 18:31
Négy olyan ismerősöm van, akik külföldön születtek és véglegesen Magyarországra költöztek. Közülük ketten nyugdíjasok (az egyik belga, a másik német), ketten fiatalok és hollandok, egyikük már családot is alapított magyar feleséggel és a gyermekeiket magyarnak nevelik. Mindannyian azt mondják, hogy Magyarország szeretni való ország és jó itt élni.
Feher Zsolt
2018-08-03 at 17:52
Jönnek meg ide menedekert a trianont megcsinälo orszäg ällampolgärai.Akkor mi befogadjuk öket de mindegyikkel elolvasttanäm hogy mit tettek 19-ben Magyarorszäggal!Es az Aponyi idezetet is tanuljäk meg mert nemsokära beteljesedik.
Argum
2018-08-03 at 17:33
Robinson valódi neve Stephen Christopher Yaxley-Lennon. Következetesen szélső-jobb oldali személyként utalnak rá, és bár a bírái óvadék ellenében szabadlábra helyezték, már keresik rajta a fogást, hogy pl. a bíróságokat sértő megjegyzései miatt másodszorra is börtönbe csukják. Ez már végzetes lenne számára.
Zita
2018-08-03 at 16:37
“Önök most megásták Magyarország sírját, de Magyarország ott lesz a temetésén mindazon országoknak, amelyek most itt megásták Magyarország sírját”
Zita
2018-08-03 at 16:38
a teljes beszéd: http://www.trianon.hu/keret.phtml?/trianon/tria1920/apponyi.phtml
lázár.
2018-08-03 at 16:50
Gróf Aponyi Albert.Ugy látszik sokan közülünk megérik hogy beteljesedik a proféciája.
Domokos Zsolt
2018-08-03 at 16:13
Ez a nagy brit demokrácia. És még ők oktatják (többek között) demokráciára pl. a közel-keleti térséget. BRAVO.
Tapeino
2018-08-03 at 16:10
Tommy az utolsó koncepciós per áldozat.” Mától fogva lövünk! “Ahogy marosán elvtárs mondta..
Kiss Róbert
2018-08-03 at 15:36
Nos, az FB-n nem tudok kommentelni, mert cukkermukker és pár trágya jóvoltából, megint 30 napos büntimet töltöm, ezért ide írok.
10 évet töltöttem Londonban.
Hálát adok az Úrnak, hogy tavaly hazavezetett.
A dolgok percről percre rosszabbodnak odaát és ezt Kedvesem, aki maga is angol (és aki mostanra a Felvidéket nevezi hazájának és aki annyira szerelmes Magyarországba, hogy jelenleg Pécsett tanul magyarul egy ösztöndíj jóvoltából), megerősíti, valahányszor elemezni kezdjük a dolgokat.
Egyetlen nap nem múlik el, hogy ne gondolnék Apponyi jóslatára.
És most dilemmában vagyok:
Mert vagy cinikus-szarkasztikus módon arra ösztönzök majd mindenkit, hogy azonnal hagyja itt a zorbáni, elviselhetetlen pusztulazországegésségügy kígyó diktatúrát, hogy ‘végre szabad levegőt szívhasson Londonban’, vagy – a félreértést elkerülendő – a következőt tanácsolom mindenkinek:
Felejtsd el Londont! Örökre.
És szemlesütve köszönd meg az Úrnak, hogy Magyarországon élhetsz.
Kürti Csaba
2018-08-03 at 15:54
Róbert! Teljesen egyetértek! So sikert otthon!
beszil
2018-08-03 at 15:57
mi volt Apponyi jóslata?
Papa 1526
2018-08-03 at 16:26
Apponyi jóslata:Önök most megásták Magyarország sírját, de Magyarország ott lesz a temetésén mindazon országoknak, amelyek most itt megásták Magyarország sírját.”
karpai jános
2018-08-04 at 07:42
Úgy legyen,Papa 1526!
Zita
2018-08-03 at 16:46
Egyetértek. Minden jót kívánok! https://www.youtube.com/watch?v=WJheODYpuEI
lázár.
2018-08-03 at 16:48
Bizony,minden szavaddal egyetértek.
##
2018-08-03 at 23:46
Isten hozott! Bölcsebben hazatértél, öröm számunkra is.
Találd meg boldogságodat.
Tapasztalataidat oszd meg mindenkor itthon.
Kati
2018-08-04 at 07:59
Én is minden jót kivánok az új élethez – immár magyar környezetben. Szivem mélyén én is azért fohászkodom, hogy angol-magyar fiam angol párjával és pici babájukkal Magyarországra költöznének – tudom a magyarok sajátjukként befogadnák őket….akkor én is haza mehetnék. Anglia a felismerhetetlenségig megváltozott, 38 évet éltem itt.
netud gi
2018-08-03 at 15:34
nem kéne csodálkozni, ha már a birodalmi főváros p.mestere újhitű
Hazádnak
2018-08-03 at 18:18
„Manapság ott tartunk az egykor másokat leigázó gyarmatbirodalom szívében, hogy a vezetés saját angol állampolgárait sújtja a bevándorlókkal szemben.”
***
KERTÉSZ IMRE ,Nobel díjas író.
„Mindig ugyanúgy végződik: a civilizáció eléri az érettség bizonyos fokát, ahol már nemcsak hogy nem képes megvédeni önmagát, hanem látszólag érthetetlen módon a saját ellenségét imádja.”
##
2018-08-03 at 23:38
..talán át kellene adni a hatalmat egy ciklusra a futball huligánoknak!?
Akkor lenne visítozás libsiéknél.
##
2018-08-03 at 23:59
Már Berlinben is azt mondogatják: muszlim polgármester kellene…
D. László
2018-08-07 at 12:43
Nem újhitű: igazhitű (legalábbis ezt mondják magukról).
Torockó
2018-08-08 at 14:31
A “rasszizmus” nem egyirányú. Irak-Szíria-Líbia megtámadása/szétbombázása a legrondább rasszizmus volt. Európa meghódítása a bevándorlás révén szintén az. Azaz minden “rasszizmus”, ha azt akarjuk (a libsik használják egyirányúan).
Magam nem használnám a szót, annyira önkényesen félreértelmezett, lejáratott.