wembley stadion
Egy magyar szemtanú mesél, milyen volt a rendőri túlkapás az angol-magyar meccsen (videó)
Kedden, az Anglia–Magyarország mérkőzésen, a londoni Wembley stadionban az angol rendőrök és biztonságiak összecsaptak a magyar és lengyel szurkolókkal. Az elsődleges hírek arról szóltak, hogy a magyar szurkolók szektorában kellett rendet tenni a helyi biztonsági erőknek, hiszen rasszista fennhangok és petárdadobálás gyanúja is felmerült. A Mandinernek egy szemtanú mesélt a történtekről. És nézzék meg a Politikai Hobbista e heti műsorát is!Összekaptuk magunkat – Anglia–Magyarország 1–1
Nagyon mély, főleg lelki gödörből kellett kieveznie Marco Rossinak és játékosainak a Wembley-ben. Iszonyatosan nehéz feladat jó meccset játszani idegenben az angolok ellen, de ez ma a magyar válogatottnak sikerült. Ráadásul az első gólt mi szereztük Sallai révén, büntetőből, úgyhogy még a vezetésnek is örülhettek a szurkolók. Sajnos nem sokáig, ugyanis bő tíz perccel később egyenlített John Stones révén az ellenfél. Hála Istennek, ennél több rossz hír már nem ért minket Angliában, ahol méltó ellenfélként sikerült pontot rabolni és egy kicsit kiegyenesedni az Albánia elleni két meccset követően.Gumibottal verték a magyar szurkolókat az angliai rendőrök (Videó!)
Még nem közöltek hivatalos információt arról, pontosan miért tört ki balhé az angol–magyar mérkőzésen, de a közösségi oldalakon felbukkanó videók szerint gumibottal verik a magyar szurkolókat az angol rendőrök. A PestiSrácok.hu részletes tudósítását itt olvashatják a mérkőzésről. A Sky News értesülése szerint egy magyart őrizetbe is vettek "faji megkülönböztetés" miatt.Megrohamozták a Wembley Stadiont a jegy nélkül maradt drukkerek
A The Athletic újságírója, Alex Kay-Jelski a Twitter-oldalán számolt be arról, hogy nagy feszültségben telnek az Olaszország–Anglia labdarúgó Európa-bajnoki döntő előtti órák a Wembley Stadion környékén, ahol a jegy nélkül maradt szurkolók megpróbálnak betörni a stadionba – írja az Origo.Puha volt az UEFA: fizethetnek az angolok, de a Wembley nyitva marad
Az Angol Labdarúgó Szövetséget 30 ezer euróra (11 millió forint) büntette az európai szövetség (UEFA) a szerdai angol–dán Európa-bajnoki elődöntőn történtek miatt.Forza Italia, avagy hány mércével mér az érzékenyítő UEFA?
Most, hogy az UEFA nevű érzékenyítő futballszervezet Magyarországot három zárt kapus meccsel büntette, emlékeztetnénk arra, hogy mi történt Londonban az angol–dán mérkőzésen és azt követően. Nem kéne kitiltani az Eb-döntőről az angol szurkolókat? Már ha egy mércével mérünk.Mégis Londonban lesz a foci-Eb fináléja
Szóba került korábban, hogy ha London nem járul hozzá az engedményekhez, akkor a három összecsapás elkerülne az angol fővárosból, és akár Budapest is otthont adhatna az eseményeknek, ám a brit kormány enyhített a koronavírus okán hozott korlátozásokon, így több mint hatvanezer néző mehet be a Wembley Stadionba a labdarúgó Európa-bajnokság július 11-i döntőjére, valamint a két elődöntőre.Budapesten rendezhetik meg a labdarúgó Európa-bajnokság döntőjét – Frissítve: reagált az MLSZ
London helyett Budapesten rendezhetik a jelenleg zajló labdarúgó Európa-bajnokság döntőjét, amennyiben a brit kormány nem tesz kivételt a kiemelt vendégekkel a szigorú beutazási szabályok tekintetében. A The Times című brit napilap szerint az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) ultimátumot adott a brit kormánynak, miszerint hozzanak az Európa-bajnokság kiemelt vendégeire vonatkozó enyhítéseket, különben elveszik tőlük a finálé rendezési jogát – számolt be az Origo. Reagált az esetleges budapesti finálé hírére az MLSZ: a magyar szövetség mindig készen áll arra, hogy rangos futballeseménynek adjon otthont.Ajánljuk még