Nehéz és “szennyes” kampánynak nevezte az elmúlt hetek politikai versenyfutását Tarlós István főpolgármester szombat délutáni sajtótájékoztatóján. A városvezető szerint kampány hangsúlya eltolódott a valódi eredmények ismertetése helyett a vágyálmok ismertetése és a botrányok irányába. Tarlós azt is elmondta: a választás tétje, hogy a város határozott kezekben maradjon, vagy eluralkodjon a káosz.
A patkányügyben Karácsony Gergely által kezdeményezett közgyűlésről szólva Tarlós elmondta: 29 éve az első közgyűlés a mai, amelyen nem vesz részt. Indoklása szerint Karácsony javaslata jogszerűtlen, az országos tisztifőorvos szerint nem áll fent járványveszély a patkányok miatt. Számuk 2018-hoz képest mintegy 25 százalékkal csökkent, a jelenlegi patkánypopuláció nem okoz fenyegetést. Karácsony azt állította, hogy az irtást végző cég referenciái hamisak, ez az állítása azonban hamisnak bizonyult a rendőrség megállapítása szerint. Ráadásul Karácsony maga is a jelenleg az irtást végző cég mellett foglalt állást a bizottság szavazásán.
Folyamatos botrányok a kampányfinisben
Emlékeztetett: végéhez közeledik a kampány, amelyik az eddigi legszennyesebb volt. Botrányokkal volt terhes az ellenzéki oldalon a kampányfinis. Borkai Zsolt ügyéről szólva Tarlós felszólította a győri polgármestert, hogy mondjon le jelölti pozíciójáról.
Azt gondolom, hogy amit Borkai Zsolt tett, az védhetetlen, vállalhatatlan és méltatlan. Ez az ember méltatlanná vált a feladatára. Nem értem, miért nem vonja le önmaga a konzekvenciát. Borkai Zsoltnak azonnal, önmagától le kellett volna mondania, és még most sem késő. Ezúton is kérem, fontolja meg, és tegye a dolgát. A másik, amit mondani szeretnék, hogy jogosan háborított fel sok olyan embert, akik nem a jelenlegi ellenzékkel szimpatizálnak és nem őket szeretnék hatalomra juttatni. A felháborodásuk jogos, most mégis arra kérek mindenkit, hogy döntésüket fontolják meg, hiszen a tét ennél sokkal nagyobb
– fejtette ki Tarlós. A főpolgármester kifejtette: nem szabad, hogy ezek a botrányok vigyék el a hangsúlyt, mivel a választóknak a szakmai munka alapján kell megítélniük, hogy kire szavaznak.
A választás tétje, hogy fennmaradjon a rend, vagy eluralkodjon a városban a káosz
– tette hozzá Tarlós.
Bizonyíték nélkül vádaskodik Karácsony
Beszélt arról is, hogy míg az ellenzék őt vádolja korrupcióval, addig a valóságban inkább Zuglóban kellene körülnézni, ha korrupciót akarunk találni. Tarlós ezzel kapcsolatban felidézte a zuglói parkolómutyit, kifejtve: ha Karácsony tudott a szerződések törvénytelenségéről, úgy bűnpártolást követett el. Arról a vádról szólva, amely szerint Tarlós adósságot hagyott hátra maga mögött, elmondta: az őt váltó polgármester többszörösen tanúsította, hogy adósságmentesen vette át a kerületet. Ennek kapcsán a főpolgármester elmondta: Karácsony az átláthatóságért kampányol, azonban Zuglóban nem teljesíti a törvényben foglalt átláthatósági követelményeket sem; a kerület számláit saját képviselői elől is rejtegeti.
Üres kampányfogással reklámozza magát Karácsony
Karácsony zöld programjáról szólva elmondta: Karácsony évi 15 ezer fát akar ültetni, ez azonban csupán kampányfogás, hiszen ez Budapesten jelenleg fizikailag (és anyagilag is) lehetetlen lenne. Ugyanilyen üres kampányfogásnak nevezte a 14 év alattiak ingyenes tömegközlekedését is, kifejtve: ez olyan bevételhiányt teremtene, amely megfelel egy kerület éves költségvetésének. Ez pedig törvényileg lehetetlen, a jogszabályok szerint ugyanis a BKK nem termelhet működési veszteséget.
Kitilt Karácsony egy napilapot, ha főpolgármester lesz
Szintén a választási ígéretekről szólva a főpolgármester elmondta: Karácsony nyíltan hirdeti, hogy ha ő nyer vasárnap, kitilt egy napilapot a fővárosból. Tarlós kifejtette: a lap betiltása csak a kezdet, hiszen ha valaki betilthat egy lapot, az betilthat többet is, persze a sajtószabadság jegyében. Hozzátette: Karácsony, ha szeretné, sem vihetné ezt keresztül, hiszen ez sem a főpolgármester jogkörébe tartozik.
A stadionépítés kapcsán Tarlós kifejtette: álságos, hogy Karácsony szembeállítja a sportfejlesztéseket az egészségügyi fejlesztésekkel, hiszen ennek a két területnek kiegészíteniük kell egymást. Hozzátette, hogy jelenleg Budapesten két stadionépítés zajlik: egy Zuglóban (Puskás Aréna) és egy Kispesten (Honvéd). Mindkét kerület ellenzéki vezetés alatt áll, mégsem kapott a főváros egy tiltakozó nyilatkozatot sem.
A kampány összegzéseképp Tarlós elmondta: a kampányban racionális érvekkel, az elért eredményekkel kellett volna kampányolni, nem botránykeltéssel. Elmondta: az elmúlt 9 évben, főpolgármestersége során mintegy 170 nagyszabású projektet vitt keresztül, közöttük a hármas metró felújításával, városrehabilitációs programokkal és egyéb értékteremtő beruházásokkal. Kifejtette: ez egy önkormányzati választás, és nem országgyűlési kompetenciákról vagy egy alkalmatlan ember vágyálmairól kellett volna vitázni benne.
Forrás: Hír TV; Fotó: MTI/Soós Lajos
Facebook
Twitter
YouTube
RSS