A felelősség áthárítása a budapestiekre és a PR építése a saját szimpatizánsok felé – mindössze ennyiről szólt Karácsony Gergely érdektelenségbe fulladt lakógyűlése Tarlós István szerint. Az már csak hab a tortán, hogy még erre a 9 százalékos részvételre hivatkozva levelet is küldött a miniszterelnöknek a főpolgármester – minderről részletesen a Metropol számolt be.
Csúnyán felsült Karácsony Gergely az összesen 9 százalékos részvétellel érdektelenségbe fulladt úgynevezett „budapesti lakógyűléssel”: ilyen részvétel mellett egy igazi társasházi lakógyűlés is messze határozatképtelen lenne. Ráadásul a főpolgármester a támogató szavazók 7 százalékának véleménye mögé bújva levelet írt Magyarország miniszterelnökének, amelyet közösségi oldalán azonnal publikált is. Tarlós István szerint a levél nem más, mint egy primitív csúsztatási kísérlet – írja a Metropol. Tarlós István szerint a „lakógyűléssel” a budapestiek óhaja távolról sem derült ki, mert az összességében 7 százalékos támogatottság totális kudarc, és egyéb bizonytalanságaitól eltekintve sem legitim.
A Miniszterelnöknek írt levelében a főpolgármester a »budapesti szavazók 91–93 százalékáról« beszél, miközben a budapestieknek mindössze 9 százaléka szavazott. Közülük sem mindenki mondott egyébként igent, így legfeljebb a 9 százalék 91–93 százalékára gondolhat, ami primitív csúsztatási kísérlet. Amennyiben pedig netán valamilyen közvélemény-kutatási adatot kever a szavazás adatai közé, az egyszerű csalás lenne
– mondta el véleményét Tarlós István a levélben foglaltakról a Metropolnak.
„Újra megerősítem: a Budapest-ellenes politika országrontó politika. Kivéreztetni, politikai alapú sarcpolitikával sújtani a nemzet fővárosát, ahol az ország GDP-jének 38 százaléka termelődik meg, az egész ország gazdasági felemelkedésének esélyét rontja” – írja a miniszterelnöknek Karácsony Gergely levelében. Tarlós szerint Karácsonyék pusztán szelektív számítások alapján vagdalkoznak.
A »sarcpolitika« nem jogi terminus technicus. A »sarcpolitikát« előbb amúgy is teljes körű, nem pedig szelektív számításokkal kellene bizonyítani. A sarc egyébként azt jelenti, hogy haszon. Amennyiben a szolidaritási adó a súlyosan szegény önkormányzatok büdzséjébe kerül, az legfeljebb az adott település egész közösségének a haszna. Az mitől sarc? A »sarc« értelmezéséhez azt is meg kell vizsgálni – például az ÁSZ-nak –, hogy mennyit költött önként vállalt feladatokra a főváros esetleg törvénysértő módon a kötelező feladatok rovására. Az is számítás kérdése, hogyan alakult az iparűzési adó mértéke, ami végül is átengedett adó. Az is kérdés, mennyi forrás állt összességében a főváros rendelkezésére. 2020-ban például jóval nagyobb főösszegű költségvetést tudtak alkotni, mint a 2019. évi volt
– mutatott rá a korábbi főpolgármester.
Forrás: Metropol; Fotó: MTI/Mohai Balázs
Solaris
2023-06-26 at 16:04
papa,
nyerjé
választást.
hajrá!
Nézzük_magát_a_dolgot
2023-06-26 at 08:34
Amennyire én tudom, a budapesti 38% részesedés a nemzeti össztermékből egyrészt hamisítás, másrészt manipuláció. Miért? Mert a valóban értékteremtő termelő tevékenység elég nagy részét nem a budapesti lakosok, hanem az agglomerációs ingázók végzik (akiknek még a munkába járást is megnehezítik P+R parkolók hiányával és a kulturált elővárosi forgalom megfúrásával – lásd Déli-körvasút). Másrészt, ami fő, budapestinek számolják el azt a teljesítményt, amit Budapestre bejelentett, de vidéken termelő egységek hoznak létre. Nem tagadva, hogy a flancos pesti irodaházakba bejelentett headquarterek munkája fontos tevékenység a vidéki telephelyek munkájának irányításában, de nem itt realizálódik az új érték, itt csak kimutatódik. Esetleg az iparűzési adó is ide folyik be. Úgyhogy kedves budapestiek, több szerénységet ajánlanék.
Gábor lovag
2023-06-26 at 07:59
Karácsony Gelgő egy mindenre is alkalmatlan gerinctelen, buta senkiházi. Semmi hasznosat nem tett eddigi életében,és szerintem később sem fog, így igazából minek is él ???
Vélemény
2023-06-26 at 07:22
Egyetértek a “sorry” megjegyzéseivel!—–Kari Geri:—-“jó balhé”—- akár törvénytelen eszközt is bevetnek a győzelemért,—- még mindig nem elég sz@r a helyzet,—- majd kikaparja más a gesztenyét a tűzből— még mehetnek lejjebb!
Ha a Fidesz nyerni szeretne a fővárosban, akkor bizony egy fiatal és igazán karizmatikus egyéniséggel kell előrukkolnia, akinek fontos Budapest! Ugyan a Tarlós István által javasolt Szalay-Bobrovniczky Alexandrát kedvelem, de ennek ellenére én mégsem benne látom az igazi budapesti győzelmet. Szerintem egy energikusabb, agilisabb jelöltre lenne szükség, aki felrázza és magával ragadja a budapestieket, akire még az ellenzék is felkapná a fejét! Alexandra viszont a higgadtságával kitűnő helyettes lehetne.
Már nincs sok a választásokig,…….. szerintem lassan ideje lenne felépíteni a ’jövő’ budapesti főpolgármester jelöltet!
sorry
2023-06-26 at 04:14
Nem hiszem, hogy geri hívei valóban többen lennének Pesten. A pesti proli elmegy szavazni, mert “jó balhé” és így tudja bosszantani az Orbán oldalt. Geriék mindent megtesznek, akár törvénytelen eszközt is bevetnek a győzelemért, mert a győzelem jelenti nekik a túlélést.A pesti polgárnak annyira nem fontos, inkább otthon marad várja, hogy majd kikaparja más a gesztenyét a tűzből. Sztem kap még öt évet geri és élősködői, mert még mindig nem elég sz@r a helyzet, még mehetnek lejjebb. Demszkyt is 20 évre megszavazták!
Sas
2023-06-26 at 00:31
A pesti tetű semmit nem kockáztat.Ha direkt gyogyósra szavaz-a pénzt akkor is megkapja.A kormány hülyesége miatt.
Sas
2023-06-26 at 00:28
A pesti horda pl. azért szavaz degeneráltra, mert -megengedheti magának–a kormány mindenképpen nyomja oda a pénzt-akkor ennek a pesti csűrhének dupla öröme van-direkt rászavaz egy baromra-ezzel dühíti a vidéket-de a pénzt megkapja a kormánytól-ez az igazi siker.
Orientál
2023-06-26 at 00:18
Karácsonyék csak a milliárdok fosztogatás szerű egymás közötti szétosztogatását csinálták ,nem meglepő hogy a vele együtt az élősködő helyettesei tanácsidói Gyurcsány irányításával ott folytatják ahol állami szinten amikor teljes csődbe szétlopták a magyar állami vagyont 2010-es évre.
Irén BaloghnéHagymásy
2023-06-25 at 23:01
Vannak itt olyan hozzászólások amivel nagyon nem értek egyet. Egyes kommentelők az összes Budapesti lakost egy kalap alá veszik, és nem szeretem jelzőkkel illetik őket. Ki kérem magamnak Budapesti létemre. Amióta a FIDESZ létezik én és családom ki tartunk mellette , Egy ilyen semmire való, buta, nagyképű senkire soha nem szavaznánk.
gyozo2018
2023-06-25 at 21:21
“csó a pia, a kaja és a kurva. ”
hát még a pride idején a buzi kurva!
gyozo2018
2023-06-25 at 21:20
Harácsony maga is egy primitív söpredék.
moliere
2023-06-25 at 21:07
Extrém adót kellene kivetni a budapesti turizmusra, vendégéjszakákra, repülőgép-használatra, mert a csodálatos turistahorda úgyis azért jár ide, mert olcsó a pia, a kaja és a kurva. Semmi másról nem szól a turizmus 90%-a. A brit, spanyol, olasz aljanép 20 év körüli fiai, lányai ESETLEG eljutnak a Szecskába, de nem érdekli őket a kultúra, vagy a szépség. Olcsó szolganépet találnak, euróért bármit leszopó, kinyaló népet. Keményen (50%) meg kéne adóztatni ezt a folyamatot, amire olyan büszkék a szaros pestiek, mert hogy az ő városuk az ő alkotásuk… szerintük.
És ha ezzel egálba hoznánk azt, hogy évtizedek óta fosztogatják a vidéket, szívják a vérét, akkor jönne el a végítélet Pestnek: éhen halnának, a saját szarukba fulladnának. Mondom ezt rég Pesten élő vidékiként.
A pesti többségében egy silány horda, a munkájába bele lehet szarni, a nyelve már nem magyar, a tudata sosem volt az, nekik a szabadság az, hogy olyan kormánya van Magyarországnak, amelyik hasra esik Pesttől, és ezáltal finanszírozzák a BKV-t, a fővárosi fejlesztéseket, a vállalkozásaikat, és aztán lehet cserébe pocskondiázni. Vajon miért nem az infrastrukturálisan legideálisabb Budapestet választotta az Audi, a Mercedes és a BMW? Nem azért, mert a régióban kevesebb lenne a támogatás. Hanem azért, mert Pesten nem lehetne elég munkást találni. Ami lenne, az is drága és nagy pofájú lenne. Pudapestnek nincs versenyelőnye, csak olyan, ami nem a lakosságából származik. A lakossága egy roncstársadalom, egy alanyi jogon eltartásra és hatalomra igényt tartó söpredék, de az ujjeltartós budai úri középosztály is ugyanannyit ér már, mint a belvár kozmopolita rákosista elit: csak tehertétel. A filippínó bérmunkásra szavazok! Ezek helyett aranyat érnek. Ja, és Budapest untig elég lenne 700 ezer lakossal.
PG
2023-06-25 at 21:07
Igaz, hogy Tarlós sem volt valami kiemelkedő, de legalább elvégezte a dolgát. A legutóbbi választási kampányt pedig simán ellazsálta. Viszont jövőre valami talpraesett határozott embert kellene megválasztani, a sok görény helyett.
Különben KariGeri simán hazudott, amikor arról fantáziált, hogy a nemzeti jövedelem 38%-át Budapest adja. Régen volt már az. Hiszen Budapesten megszűntek a gyárak és nagyon sok munkahely. Ma inkább a vidéki városok termelik meg a GDP zömét, no meg a mezőgazdaság. Budapesten már csak legfeljebb romkocsmák vannak, meg irodaházak. (Például a nagy szövőgyárak és gépgyárak helyén gatyát árulnak a kínaiak.) De régen is inkább az ingázók, a vidékről bejárók termelték meg a GDP fővárosi részét.
Ez a lakógyűlésnek csúfolt cirkusz pedig majmolni akarta a nemzeti konzultációt, de hát így is nagyon gyenge volt, A nemzeti konzultációban lehetett egyetérteni, vagy nem érteni, de itt csak két rossz válasz közül lehetett választani, abban is csak a kormány ellen uszítottak.
Rózsa Zoltán
2023-06-25 at 20:46
Ezzel csak annyi a probléma, hogy – elfogadva és teljesen egyetértve Tarlós István álláspontjval – piszoárfej GeLgőke mögött ott vannak a faszkalap budapesti választók.
Ne legyen fél percig se semmi illúziónk afelől, hogy a kretének újra meg fogják választani a bárgyú vigyort meg +5 évnyi rinyálást a semmiről – csak úgy mint Baranyit, a rusnyaság mintáját, FasszoPikót, Lakner-Gajda-Krániczot, Déri-Trippont, Niedermüllert, László Mengelét, V. Naszályit vagy a buzi Hajnal Mikikét és még sokáig sorolhatnám de kár a billentyűkért.
Ez Budapest és geciputtony lakossága: akiknek jó volt Demszky 20 évig majd kaptak némi ízelítőt Tarlósból (2 ciklus) végül ezt visszacserélték a piszoárfej KariGeLgőre azoktól mégis mit várunk mi? Pöcsagyú, faszkupak mind, fulladjanak bele a buzi pride vonaglásba, a szivárványos zászlókba, a drogosokba, hajléktalanokba, telefosott, teleokádott közterületeikbe és élvezzék amit csináltak magknak.
A végén mindet simogassa meg Bite Zsolt – ez Budapest….. a magyar pöce.
Angie
2023-06-25 at 20:20
Remélem már csak egy évet kell kibírni ezzel a szarkupaccal a nyakunkon és a Fidesz egy ütős embert rak ellenfélnek, akit még a baloldaliak is támogatnának. Bízom benne, hogy ebben a mocsokban és lezüllesztett városban nem akarnak így élni még a balos érzelműek sem!
Visszaengedték az utcára a hajléktalanokat, akik szeretettel használják a BKV járatait. Ezt Tarlós megszüntette anno és üdítő dolog volt munkába járni, mert megszünt a Blahán és a Nyugati aluljáróban a fetrengő, hugyszagú kolónia és bűz. Most azonban már megint elfoglalták az aluljárókat és az Andrássy úton is ott grasszálnak és persze végzik a “dolgukat”, ahogy már az ottani bolttulajok is kezdik erre felhívni a figyelmet!
Persze a választások előtt majd bőszen megkezdik a takarítást és méhlegelő nyírást!
találtunk még levélszavazatot!
2023-06-25 at 19:50
És ez a 7%-ot is egy online gépes szavazáson hozták össze, ami elnézve az amerikai szavazatszámlálást, erősen kérdőjeles.
2 ÉNAKI
2023-06-25 at 19:50
Karácsony Gergely hazudik. Attól sem tart,hogy a Kormány utánna néz a dolgoknak és kiderül,hogy amit írt,az köszönő viszonyban sincs az igazsággal. Szégyen,hogy Budapestnek ilyen lökött,meggondolatlan polgármestere van.