
Próbaideje lejártával megszüntették Balogh Ákos Gergely főszerkesztő-helyettesi megbízását az Indexnél. A hírt Balogh is megerősítette, mivel a próbaidő lejártával született a döntés, így hivatalosan azt nem kellett indokolni – tudta meg a 24.hu.
Az elmúlt három hónapban kiderült, nem egyformán gondolkodunk az Indexről és az Index-főszerkesztő-helyettesek szerepéről. Tárgyalunk vele ugyanakkor további lazább együttműködési formákról
– idézte Szombathy Pál főszerkesztőt a 24.hu.
Balogh Ákos Gergely korábban volt a Fidelitas-lapként indult Ufi (Utolsó figyelmeztetés), az abból kinőtt Reakció, illetve a Mandiner főszerkesztője is, de foglalkozott honlap-üzemeltetéssel is. 2010 és 2014 között az orbanviktor.hu oldalt a cége működtette. Könyvkiadásban is aktív, a Reakció Kiadó Kft. tulajdonosa, így többek között a Máglyatűz című geopolitikai thriller kiadója. Az Indexnél az elsődleges feladata a szervezetfejlesztés volt, de a portálnál csak részmunkaidőben dolgozott.
Forrás: 24.hu; Fotó: Index.hu
Facebook hozzászólás
HlusztwisijakGotthardÖ
2020-11-14 at 16:49
Hááát,nemigazán hagyták,hogy több sót elnyalhasson ott…
Etel
2020-11-14 at 09:24
A halott indexnek, amelynek már megvolt a díszes temetése is, hány főszerkesztő helyettese van még?
Egyáltalán minek főszerkeszteni egy eltemetett portált. RIP.
Andromeda
2020-11-14 at 08:56
Kálmán a mezőről, tényleg elvből nem.olvadom az indexet. De elárulom neked, hajlandó vagyok ezen változtatni, de annak van egy komoly feltétele. Az Európai Bizottság jelentésében az index név szerint benne van, hogy a kormány úgymond bedarálta, megszüntette a függetlenségét. Ha az index ír egy levelet az EBnek, amelyben megmagyarázza, hogy ez nem így van, és eléri, hogy ezen a ponton megváltoztassák a jelentést, akkor fogom olvasni az indexet. Addig nem! Kérlek, majd szólj!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
khm
2020-11-14 at 08:21
És ez melyik index?
Kálmán a mezőről
2020-11-14 at 04:01
Úgy írtok KIVÉTEL NÉLKÜL, mint a balos panelprolik.
Nulla tudással és információval, de a gyűlölet, a habzó száj azért megvan.
Én emlékszem 2002 körül az UFI-ra, és emlékszem (sajnos) Szombathy Pál munkásságára is.
Az Index pedig az utóbbi időben kifejezetten olvasható, a nemzeti témákról normálisan író, klasszikus centrista lap lett, öröm kinyitni. De ti mindezt honnan is tudnátok? Fingotok nincs arról a szóról, hogy médiapolitika, nem vesztek észre magatoktól semmit. Csak azt a pépet tudjátok lenyelni, amit anyuka előtte jól megrágott helyettetek.
SpaceBug
2020-11-14 at 01:59
Nálunk még ismeretlen helyre távozott a macskánk.
gyozo2018
2020-11-14 at 00:39
Balogh Ákos Gergely, ha olyan nagyon Fidesz-közeli volt, mit keresett
annál a liberálnyilasmunkásőr szennylapnál?!
gyozo2018
2020-11-14 at 00:37
Fontos, hogy moslékliberálnyikok moslékmédiumai hogyan tiporják szartaszene egymást?!
Namond
2020-11-13 at 23:06
Na és? Ez csak egy szájaló senkiházi.
Az értékteremtő Urán bányászok elküldése kinek fájt?
obsitos
2020-11-13 at 22:57
Milyen Index ????
Állítólag tönkretették ,feloszlatták, kerékbetörték, felnégyelték és kitűzték a városkapukra !!!!!
A “művelt Nyugat” elsiratta, a magyar kormányt fenyegette, a lapot szépen eltemette !!!!!
moliere
2020-11-13 at 22:36
Ennyi volt az ún. fideszes hatalomátvétel az indexnél? A kísérlet eléggé hamvába holt.
szemet szemért
2020-11-13 at 21:52
Na mi van barom .Nem volt elég a zsozsó.Hogy vinne el a nyári tüzes villám.Akkor nem lennél vírusos.