Elég volt az utcabálból, fesztiválból, elég volt az influenszer politikusokból – ezzel a felütéssel jelent meg az ételfutárok újabb, tüntetésre való felhívása, hétfőn reggelre időzítve. Céljuk a főváros forgalmának megbénítása. A szervezők rájöhettek, hogy az éjszakai bulitüncikézést már senki nem veszi komolyan, hiszen tíz év óta csinálja ezt az ellenzék – áttérnek a reggeli forgalom megbénítására.
A leírásban a szervezők tudatják: ők azok a futárok, akik az első napon is elindították a tiltakozást, és „felkavarták az állóvizet” – ezt szeretnék folytatni. A kezdeményezők céljai:
- tolják el a KATA módosításának bevezetését januárra!
- tervezzék újra a KATA módosítást!
- tervezzék újra a „rezsicsökkentés-csökkentést”!
A futárok végül úgy fogalmaznak:
az újratervezett rezsiprogram rákényszeríti az eddig átlag felett fogyasztókra a „büntetés” megfizetését, még akkor is, ha holnaptól gyertyafény mellett élnek! Eközben, KATA-s vállalkozók százezreit taszítják teljes bizonytalanságba, elvárva tőlük, hogy alig másfél hónap alatt szervezzék át a vállalkozásukat vagy keressenek más megélhetést maguknak.
Időközben a Demokratikus Koalíció azonnal politikai bűvkörébe vonta a futárokat, hiszen bejelentették: a párt kifizeti annak a biciklis futárként dolgozó aktivistájának a büntetését, akit azután bírságoltak meg 75 ezer forintra, hogy részt vett a Margit hidat lezáró keddi tüntetésen. Kálmán Olga frakciószóvivő így siránkozott: a katásoknak előbb elvették a megélhetését, majd adócsalónak kiáltották ki őket, végül pedig meg is bírságolják őket, ha felemelik a szavukat. Egyúttal meg is fenyegette a kormánypártokat: ha a Fidesz azt gondolja, hogy ilyen szabálysértési bírságokkal befoghatja a „joggal felháborodott magyarok száját, akkor már most készüljön egy forró őszre, ha már a lakásokban úgyis hideg lesz a rezsinövelés miatt”.
Forrás: Facebook; Fotó: MTI/Balogh Zoltán
Facebook hozzászólás
A Nagy Testvér figyel téged
2022-07-17 at 09:22
Ha valaki nem tanul egy büntetésből, és az “elnyerése” után egy órával ugyan azt a vétséget elköveti amiért kapta, az ne panaszkodjon hogy újra megszivatatta magát hanem szenvedjen! Ebből is lejön a vergődő csőcselék agyhalála!
Ivanoohe
2022-07-17 at 09:22
Voltam katás ès rengeteg fals számlát adtam ki cègnek a havi 1 milla erejèig. 80% ezt csinálja. Nem èrtem a hisztit !!!
Éva Mag
2022-07-17 at 09:12
ha a pipogya rendörségi IRÁNYITÁS most sem tesz rendet és nem biztositja az emberek ,a föváros normális életét ,közlekedését, akkor jobb, ha rögtön föl is oszlatják. fölöslegesek.
Játékos
2022-07-17 at 09:08
„A nép a katáért és a reális rezsiért”
ez a tüntetés neve, de mi a reális rezsi?
a csökkentett rezsi? a piaci áron a rezsi? 50% támogatott rezsi?
hivő
2022-07-17 at 09:08
Csányi et al.
Ajánlom William Deresiewicz
cikkét, ami sajnos csak angolul
kereng ..We Aren t Raising Adults.
A cikk lényege a prof.szerint
hogy a 60 megmozdulásokban az
egyetemisták a szülői befolyás
ellen tiltakoztak,most viszont
a Woke-ism támogatásával pont
a forditottját érik el.
A tüntetgetők tudják hogy ezekért
a megmozdulásokért sok bonus
pontot fognak kapni,lásd SZFE,
lásd ferink kifizeti a birságot.
Igy van ez az amerikai egyetemeken is
ott sem tiltakoznak a cvid lezárások,
az inflácio,a élelmiszer feldolgozo
üzemek leégetése ellen.Nem ,biztosra
mennek.Woke tüntetésre járnak ami
jol fog kinézni a CV-n.
A mi tüntetőink sem arra koncentrálnak
hogy lehetne segiteni,mondjuk az Ukrán
menekültek ellátásában,nem, Ők rendbontásban
jeleskednek.Mert ettől halado értelmiségiek,
vagy mert jol jönnek ki a végén.
Rá lehet keresni a Jay Epp dologra is
aki mobil fevételek szerint arra uszitotta
a Trump rally résztvevőit Jan 6-n, hogy törjenek
be a Capitoliumba.Itt is ez lesz, betörnek
az Országházba?
kamcsatka
2022-07-17 at 08:55
@cser magdolna
ugye az elkepzelhetetlen lett volna, az elejen azt mondani, pl. 200 forinttal olcsobban veszi a magyar a benzint, vagyos piaci ar – 200 ft.
ezt hivjak rugalmas arsapkanak, adok 200 ft-ot, de nem baszom szet az uzemanyagellatast.
a katanal pedig, arrogáns, 1 napos torvenykezes, ugy, hogy az eredmeny = megszüntetés. 2012 ota van kata, ki hozta a szabalyokat csak nem a fidesz?
ki ellenorozte, kinek kellet volna kib.szni belole a brokereket, ugyvedeket, wolt futarokat, ki latja az osszes szamlat? ohh csak nem a nav?
a gaz es villany atlag szamitas meg NEVETSEGES, ha benne vannak a nyaralok, ures hazak stb. az nem atlagszamitas, hanem ámitás.
a többi idehorgonek meg uzenem, a jobboldali szervilizmus ugyanolyan bena, mint a balos.
ha valamit elbsztak, nem.fogom azt irni, szuper.
Csányi vagyok
2022-07-17 at 08:54
Tisztelt kommentelők!
Segítsetek, egy olyan szobában ébredtem, aminek falai rugalmas gumiból vannak, az ajtón nincs belül kilincs.
A szemben levő ágyon Vlagyimir Iljics Lenin olvassa fel az áprilisi téziseket (szegény, nem tudja, hogy júliust írunk, de még kap infúziókat), mellettem Csermanek Jani bácsi agonizál papot hívva, a többieknek Heller Ágnes tart szeánszot hangszórón keresztül.
Kérem segítsetek, hogy Marx tőkéjét (nem tökét) hozza be Gréczy Zsolt harcostársam, mert kezdek lemerülni mint a Moszkvics akkumulátor.
Úgy érzem, becsaptak az elvtársak, amikor az MSZMP nyugdíjas alapszervezete helyett idehoztak!
kbandi1
2022-07-17 at 08:50
Kamuolgának egy forraztópákát a seggébe, hadd érezhesse a forró őszt. A páka talán elég lesz Olgicának, mert a haladó tudatuk már sistereg, de hiába óbégatnak.
Ungarn über alles !
2022-07-17 at 08:49
lyukas zokni
08:33
…dehogy is pihen, egy vérvörös SztahanovPistának teljesíteni kell a normát
Ungarn über alles !
2022-07-17 at 08:45
kamcsatka
07:35
biz’Isten te és jónéhány itt böfögő fajtársad, már alapból megütitek a konflisló szintet
Kálmán et.nő: Nem veszi észre, hogy nem veszik észre
2022-07-17 at 08:43
Ki az a Kálmán Olga? Megint kiengedték azután, amikor a Rákóczi térről bevitték, miután inflációkövetően próbálta növelni a tarifát!
Tróger Kálmán et.nő, kövesse a takonygerincű Gyurcsótány degenerált koalíciós szarkupac korábbi utasítását, akkor lesz forró ősz, ha: “Aki langyos, üljön fel a gáztűhelyre”.
Hál’isten éghető gáz nálunk lesz a körültekintő MINISZTERELNÖKÜNK és hozzáértő KORMÁNYA intézkedései alapján.
Az engedély nélküli tüntetéseknek hamar vége, a felbőszített prolik úgyis hazamennek (ezt is a mostani dk-s, akkor még maszopos aljadék mondta 2006-ban).
Gazember Kálmán et.nő, készítsenek további némi aprót Hugyosgyurka zsoldjából, mert az ételfutárnak öltöztetett szarházi bolsigyerekek közül sokan kapnak csekket.
khm
2022-07-17 at 08:41
3,14csányira is vonatkozik,amit a kamcsATKA-nak írtam.
Ungarn über alles !
2022-07-17 at 08:40
SA001
23:05
…na most ha leállnak, akkor ők is nyugodtan szivhatnak egyet, továbbá új kundcshaftok feliratkozására is lesz mód – szóval nekik ez tiszta haszon
Pintes Satya emberei remélem a drog-gyorstesztel egybekötött igazoltatást nem mulasztják el
lyukas zokni
2022-07-17 at 08:33
csányi, hétvége van, pihenj egy kicsit..
Cser Borbála
2022-07-17 at 08:26
#kamcsatka
Ön jár a piacra? vagy vesz zöldséget gyümölcsöt az üzeletekebn?vesz péksüteményt?
Az üzemanyag ársapka nélkül, vajon a mezőgazdasági gépek orbitális üzemanyagköltsége miatti megnövekedett élelmiszer árakat Ön nem kifogásolná? Dehogynem azonnal Orbánozna…
Mit gondol, az építőipari gépek, az építőipari szállítások üzemeltetési költsége hova emelkedne? Ön kiáltana elsőnek Orbánért..
és úgy összességében mindent szállítani kell…
Egyéni vállalkozó voltam/vagyok, soha nem KATÁZtam, bár még a NAV is külön felhívta a figyelmem rá. Utána számoltam, hogyan érinti a majdani nyugdíjjárulékom, és azt mondtam, nem előnyös nekem emiatt.. A KATA-n kívül számos választható adózási forma van, és megjegyzem, könyvelőt sem kell fizetni hozzá…
Akkor mi ebben a brutális hiba?
Nem hinném, hogy a gázfogyasztás, a villamos áram védett szabályozást érdemes ekézni, amíg a részletszabályokat nem látja.
nem hinném, hogy a kormány célja , hogy a lakosságot lehetetlen helyzetbe hozza. De ha Önnek a hangulatkeltés a fő célja, akkor jó nyomon jár. Csakhát a lelkiismeretével előbb utóbb Önnek is el kell számolnia, saját magával szemben elsősorban. nem biztos, hogy mindenki ugrik az ön hergelésre, hanem megnézi, hogy hol tud spórolni, mit tud tenni rövid és középtávon, hogy kijöjjön ebből a helyzetből. Ezt javaslom Önnek is.
khm
2022-07-17 at 08:08
kamcsATKA!
te pedig menj az anyádhoz a kamionparkolóba!
khm
2022-07-17 at 08:07
A rendet fenn kell tartani,hogy működhessen Butapest!
Ha nem képes rá a rendőrség,akkor a helyi lakosoknak KELL fenntartani! A rendbontókat el kell takarítani az utcákról.
lyukas zokni
2022-07-17 at 08:06
ételfutárnak többnyire az megy, aki antiszociális, nem tudna máshol, rendes munkahelyen dolgozni, mert nem bírja a kötöttségeket, szabályokat, a “bezártságot”, képzetlen, ostoba, kell neki a szabadságérzés, amit a biciklizés meg robogózás közben megkap, ez a deviáns magatartás meglátszik a közlekedésükön is. könnyen befolyásolható, dk-s, momentumos beütésű sötétzöldek. ezek voltak a ligetvédők is, le merném fogadni.
kamcsatka
2022-07-17 at 07:35
Orbánek hirtelen harom konoly dolgot is elk.rtak
rogzitett benzinár: ahelyett, h azt mondta volna, piaci ár – x forint
kata : savos emeles, minimalberhez rogzitve a minimuma
rezsi.. napi 4m³ gáz, mikozben tegnap meg a naaagy megvedesrol ugattak… atlagot szamolnak, de beleteszik a nyaralókat, ures házakat, lakasokat 0 fogyasztassal. legalabb ne akarnatok megmagyarazni.. rohadekok.
Cser Borbála
2022-07-17 at 06:35
#csakafidesz
Itt nem erről az étel házhoz szállításról van szó!És azok, akik ezt végzik nem is tüntetnek.
Giroszos ismerősöm: a szemközti panelházból nem leballag, hanem az ételfutárral szállíttatja.
Szomszéd lakás: állandó bérlők, állandó bandázás. Gyakorta hozzám csengetnek ide szólnak a kaputelefonon- pizzát szállíttatnak, gyakorta késő este.
Még arra is lusta, hogy a pizzás dobozt összetépje és úgy dobja a kukába.
Itt nem az előrendelt főtt ételek szállításról van szó, hanem egy “külön bicigli sávot kapott”, multinacionális cég szolgáltatásról. A multinacionális cég a munkavállaló után semmiféle eü, nyugdíj járulékot nem fizet- hanem alkalmi munkavállalókat foglalkoztat, többnyire vagy diákot, aki kimaradt az egyetemről, vagy még nem döntötte el, mit akar, aki “egyéni vállalkozó” és befizet havi 50 ezeret, és ez borravalós szakma. Semmi akadálya, hogy a multicég szerződést kössön velük!( korábban ilyenek voltak az un szórólapozók)
Amúgy: 25 éves korig az állam szja mentességet ad. A Food Panda, WOLF ételfutárok, mindenki láthatja, ebbe a korosztályba tartoznak!!( mert egy középkorú, vagy annál idősebbnek ez a biciglizés, a városban nem való) Már csak ennél fogva sem érthető, hogy mi az a nagy sérelem, ami ezeket az un ételfutárokat éri?
ha csak nem az, hogy napi pár órát dolgoznak, hogy legyen egészségbiztosítása, a többi idejében bulizni járnak,strandra járnak. T
bl
2022-07-17 at 04:46
@csakafidesz
Nem rád gondoltam, hanem azokra a fiatalokra akik nem értenek semmihez, nem csinálnak semmit és nem is tehetnek róla mert a fene nagy liberalizmus erre nevelte őket. Egyébként pedig ritka rossz ötlet reggel 7kor hidat lezárni, nem kicsit leszek mérges. Hehehe.
csakafidesz
2022-07-17 at 03:00
Palmimi85 2022-07-16 at 20:55
Elég eldugott helyen lakunk, nincsenen a közelben gyorsbüfé, 75 évesek elmúltunk, ide ételfutár hozza az ebédet, bár drága, de olcsóbb, mint lejárni vásárolni, főzni, meg igazából kevés már ehhez az energiánk.. Legyünk már normálisak, nemcsak harminc évesek élnek a városban.
csakafidesz
2022-07-17 at 02:56
bl 2022-07-16 at 21:08
A magunkfajta 75+ éves öregeknek mindennap az ételfutár hozza az ebédet. Hány olyan öregember, egyszemélyes háztartás, elfoglalt szülő van akikhez az ételfutár viszi a kaját. Szóval kicsit lejjebb a hangot!
csakafidesz
2022-07-17 at 02:51
HotelBravo 2022-07-17 at 01:11
Hülye szövegeddel szórakoztassad az anyádat!
HotelBravo
2022-07-17 at 01:11
Láthatóan telibeszarja a kormány az egészet. Gondolom megvárják amíg úgy rugdossa ki őket a csőcselék a Parlamentből. Amit mondjuk még azzal a legutolsó főgeci redvás alkesszal sem csináltak meg aki pedig megérdemelte volna.
Azt csak én teszem hozzá a rendőröknek ma ígért fizetésemelés kevés lesz… A legtöbbjük ugyanaz a komcsi aki volt anno.
Láthatóan 12 év kormányzás nem volt elég ahhoz, hogy megtanulják addig nem jár a pofám amig nincs mit mondanom. Most végignéztem megint a sajtótájékoztatót. Kérdésem Gulyás nem érzi hogy le kéne mondania Rezsiszilárddal együtt?
Komolyan nincs mit mondani erre… Európában kormány még ekkora böszmeséget nem csinált. Napi 6.7kWh villamosenergia + a nevetségesnél is alacsonyabb gáz.
Majd jön Orbán pénteken és munkahelyek fognak megszűnni. Én ezt nem tudtam elképzelni hogy a Fidesz és a KDNP ezt összehozza…
A probléma az hogy innentől akármit bármit le fog nyomni a torkunkon a következő kormány – gondolom gyurcsány lesz a miniszterelnök.. Köszi Viktor
Pinokkio
2022-07-16 at 23:46
Honnan jöttek ezek az ételfutárok? Ezek teljesítményén áll vagy bukik az ország sorsa, a gazdaság? Reális az, hogy úton útfélen a biciklisávokban csak a Food Panda rohangászik?
Menj te!
2022-07-16 at 23:45
@Namond
Te is eltakarodhatnál a büdös picsába! Kár itt rontanod a levegőt!
Namond
2022-07-16 at 23:34
Orbán megérthetné – gyurcsótány is megtette – takarodjon!
xx
2022-07-16 at 23:08
@JG
Csak ennyi az egész?
Na de ők nem eredményeket, hanem kormánybuktatást szeretnének! Ezek moslékra vágynak!
SA001
2022-07-16 at 23:05
Ha tüntntetnek az ételfutárok, akkor ki fogja teríteni a drogot a városban. Undorítóak, koszosak, nagyrészük drogos.
JG
2022-07-16 at 22:45
NAGYON SZÍVESEN MEGTESZI NEKTEK A KORMÁNY!
HA ELŐTTE:
– elintézitek az ukrán – orosz békekötést
– ráveszitek Putyint, hogy újra adjon megfelelő mennyiségű gázt és olajat
– visszavonatjátok azokat az embargókat, amelyek csak Európának ártanak
– megállítjátok a migrációt a déli határon
– lebeszélitek az ellenzékünket a folyamatos hazaárulásról
– rábeszélitek az EU -t hogy ne tartsa vissza a nekünk járó pénzeket koholt rágalmakra hivatkozva
SZÓLJATOK, HA MEGVAN!
Veritas Samu
2022-07-16 at 22:33
Gyurcsány Feri győri ,,akciócsoportja,,most bukott le/euró hamisítás,fegyver,drog/Úgy gondolom Feri mindent támogat,ami törvénytelen.Jó lenne egy kis tünti a szemlőhegyi utcában is!A vörös feje biztos eldurranna a méregtől.Meg az alkoholtól!
gyozo2018
2022-07-16 at 21:59
Felkészülnek a társasházak takarító vállalkozásai.
Ungarn über alles !
2022-07-16 at 21:54
Cenz Ura ! most az utolsó bejegyzésemnél mi csípte a szemed ?
kaktus úr
2022-07-16 at 21:53
Elhangzott,hogy most az ételfutárok az akkori taxi-
sok! Amiben,igenis lehetazért valami….
doktorkotász
2022-07-16 at 21:50
Jól teszi a politika?,hogy akárcsak a gy.f.elnemítéltetése,benembörtönöztetése helyett-ami hozott a konyára,lsd.a 4.2/3-ad-most a minden-napos tüntetések ellen sem lépfel?
Rózsa Zoltán
2022-07-16 at 21:35
Amelyik azt meri állítani, hogy Orbán és a kormánya valamint a Fidesz-KDNP frakció nem a magyarok érdekében cselekszik és hoz akár fájó döntéseket az hazudik vagy hülye.
Ha olyan nagyon igaz lenne, hogy Orbán meg a NER lop, és lenne bármi tartalma a nagyon divatos óóóóegygéééé óbégatásnak akkor Orbán már úgy eladott volna minket az elmúlt 13 évben mondjuk tízezerszer mint az tette Horn, Gyurcsány, Medgyessy vagy Bajnai.
Az a Horn akiről most neveznek el a budapesti kretének sétányt mert volt olyan kedves és látványosan átvágta azt a drótkerítést amit az elvtársai húztak fel korábban.
Legyen eszetek és lássatok tisztán!
Egyáltalán nem jók a kilátások és az egyetlen amit tehetünk, hogy még jobban odatesszük magunkat a kormány alá a munkával, a fegyelemmel és a kitartással. Ők is megtesznek mindent a mi érdekünkben efelől senkinek ne legyen kétsége! Tehát a feladat világos: kuss és húzd meg a lapátot!
toth1janost
2022-07-16 at 21:25
Palmini sokan vagyunk jobboldaliak is akiket a kormány most a létbizonytalanság a taszít..Képzeld én is masodállásban futárkodom hogy a 2 gyereknek mindent megadjak..De baszhatom mert a lakásban csak villany van,s havi 800 kwh volt az átalány..S képzeld nincs medencém..Csak a bojler havi 130kwh..Eco modban!!S akkor a fűtőpanelokról nem is beszélek..Az elégedettlen emberek között tömegével vannak Fideszre szavazok..Ahogy mi is..S nem tűrőm hogy valaki leszólja a munkámat..Legyen az bal vagy jobboldali..
notax
2022-07-16 at 21:19
Amikor 2014-ben internet adóval akarták kifosztani az országot, akkor is egy nagy megmozdulás állította meg az ámokfutást. Vagyis kitartás. ❤️KATA
1 Enaki
2022-07-16 at 21:18
Èlednek,kàrognak a varjak.Mindent megragadnak,fűszàlba is csomòt talàlnak,hogy a Kormànyba bekekössönek. KATA ez lett a vesszőparipa,egyenlőre kielègìti bosszùszomjas,vesztes èletūjet. A sereghajtò Kàlmàn Olga az,aki Gyurcsàny parancsàra szervezi a tūntetèseket làzzal,hèvvel,hogy vègre van valami,amin lovagolni lehet,holott ezt màshogy is megteheti.
Pallagi Ferenc
2022-07-16 at 21:12
Nép? Miről beszélsz?
Nick Rivers
2022-07-16 at 21:11
Ripacs proletár-bolsevikok
DK Kun Béla style
Lárifári
2022-07-16 at 21:08
Az ételfutárok 10 éve kihaltak. Ma már csak pénzéhes GPS huszárok vannak.
bl
2022-07-16 at 21:08
A világ legnagyobb értékteremtői az ételfutárok, hiszen a lusta főzni nem tudó és mozogni se akaró világpolgárnak a szájába biciklizik a gyorskaját. Hehehe.
Palmimi85
2022-07-16 at 20:55
Igazából nincs szükség ételfutárra! Mindenki le tud menni zabálni a gyorsbüfébe! Én sose hozattam kaját és ezután meg nem is fogok!!! Menjenek a 3,14csába, de izibe!!!
Rózsa Zoltán
2022-07-16 at 20:54
gyanítom, hogy a budapesti, nagy patrióta, Fidesz-KDNP csodatábor ezeket sem fogja szétkergetni. Mert az nem lenne poHgáHi és az ilyen áttitűd felháboHító.
Szeretném már ha mondjuk Győr lenne Magyarország fővárosa, a Budapest nevű pöce helyén meg egy bazi nagy füstölgő kráter maradna.
Királytigris
2022-07-16 at 20:50
Majd megunják, aztán hazamennek.
Orientál
2022-07-16 at 20:49
Ezeknek a futároknak lusta élősködő gazdasági migránsokra van szükségük mert azok elücsörögnek az úttesteken is.
heman
2022-07-16 at 20:42
Még hogy ételfutárok. A Feri rácuppant az ügyre!
I did
2022-07-16 at 20:39
Ételfutár na az is olyan véglény mint a rendőr vagy műkörmös, az emberiség szemete. Négy első négy második.
Verjétek szájba magatokat!