Bangóné – a közismert MSZP-s képviselő – már megint egy tébolyodott produkcióval állt elő a parlamentben hétfőn. A szocialista nőt, aki „egy kurva erős képért” hajlandó volt az MTVA székházába betörve nagy nyilvánosság előtt a padlón fetrengeni, most a tények küldték padlóra. Rétvári Bence EMMI-államtitkárt kérdezte, a válasz nyomán azonban elpattantak az idegei, ezért válaszában a baloldal fő célpontját, Orbán Viktort akarta a földbe tiporni. Csakhogy…
Bangóné Borbély Ildikó azt sérelmezte, hogy már nincs kontaktkutatás, pedig van járványhelyzet.
Emberéletekben mérhető, hogy hogyan kezeli a járványhelyzetet a kormány
– fűzte hozzá. Rétvári Bence válaszában elmondta, hogy valóban itt van a negyedik hullám, a környező országokban hatalmas a baj az egyre terjedő vírus miatt. A legjobb eszköz ez ellen viszont az oltás, ami ellen a baloldal még mindig kampányol. Emlékeztette a képviselőt az MSZP kamumentős videójára, az MSZP-s Korózs kamustatisztikáira, és a szoci asszonyság képébe vágta: nem lett volna kórház és kórházi hely, ha a szocialisták lennének hatalmon, és ott is kórházi napidíjat kellene fizetni.
A képviselő nem fogadta el a választ, és idegállapotba kerülve kiáltozott, hiányolva az átoltottságot:
A maga miniszterelnöke elismerte a hétvégén pénteken, hogy egyszerűen tehetetlenek, nem tudják rávenni az embereket, hogy oltakozzanak. Miért van ez? Maga Orbán Viktor mondta, hogy nem akarja felvenni a harmadik oltást.
Miután Rétvárinak nem volt módja kiigazítania Bangóné orbitális hazugságát, mi tesszük meg: a kormányfő augusztusban még valóban nem tartotta szükségesnek a maga esetében a harmadik oltást – ezzel együtt az időseknek az oltás felvételét javasolta –, október 17-én viszont már megkapta a harmadik adag oltását. Erről egy videóval is beszámolt a Facebook-oldalán.
https://www.facebook.com/orbanviktor/videos/561921524896515/
Facebook
Twitter
YouTube
RSS