Pesti Srácok

Tehetséggondozó tanári ösztöndíjprogramot indít a KIM

Tehetséggondozó tanári ösztöndíjprogramot indít a KIM

A jövő a tehetséges fiatalokra épül, ezért a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) a Nemzeti Tehetség Program részeként tehetséggondozó tanároknak létesít ösztöndíjat Köbüki elnevezéssel – jelentette be a családokért felelős államtitkár kedden, a tárca Facebook-oldalán. Hornung Ágnes a bejegyzésben úgy fogalmazott: Liszt Ferenc, Szentgyörgyi Albert, Neumann János vagy Karikó Katalin mind olyan honfitársaink, akiknek nevét az egész világon ismerik.

– közölte az államtitkár. Ismertetése szerint a tehetséggondozásban kimagasló munkát végző tanárok havonta nettó 75 ezer forint ösztöndíjra pályázhatnak, amely 10 hónapon át, szeptembertől júniusig jár. A felhívásra középfokú oktatási intézményben legalább három éve dolgozó matematika, fizika, biológia, kémia, földrajz, informatika, magyar nyelv és irodalom, történelem vagy ének-zene szakos tanárok jelentkezhetnek. A programmal olyan szakemberek munkáját szeretnék támogatni, akik kiemelkedő eredményeket érnek el a tehetséggondozásban, például szakkörök, tudásműhelyek vezetésével vagy versenyre felkészítéssel – emelte ki Hornung Ágnes. Hozzátette: a most kezdődő tanévben több mint 1600-an élhetnek majd a lehetőséggel, amelynek részletei az emet.gov.hu honlapon találhatók. Az államtitkár azt szorgalmazta, hogy "építsük együtt a tehetségek országát".

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Ruprech Judit

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.