Pesti Srácok

TEK: agymosott volt az Iszlám Államhoz tartó holland lány

TEK: agymosott volt az Iszlám Államhoz tartó holland lány

„A fiatal lány egy éven keresztül kapta az agymosást. Ijesztő volt látni, hogy mennyire befolyásolták. Gyakorlatilag bármit megtett volna, amit kérnek tőle. Kész volt részt venni a harcokban, ezért kelt útra, de akár öngyilkos merényletet is végrehajtott volna" – nyilatkozta a Blikknek Bodnár Zsolt dandártábornok, a TEK főigazgató-helyettese.

A terrorelhárítási vezető szerint nagyon zárkózott volt, miután elfogták, nem is nagyon kommunikált. Magyarország egyébként fő útvonalnak számít a Szíriába tartók számára, jelenleg azonban nem rendelkezik olyan információval, hogy magyar fiatalok is útra keltek volna.

A lány azóta megérkezett Hollandiába. A rendőrség mellett foglalkozik vele egy szervezet is, amely a 18 év alatti, bajba jutott fiatalkorúakat támogatja. Úgy tudjuk, az ottani hatóságok a lány szüleinek is segítenek.

PestiSracok facebook image

A 16 éves holland lányt a Budapest-Belgrád nemzetközi vasútvonalon, a kelebiai határszakaszon tartóztatták fel a rendőrök. A kamasz a testvére nevére kiállított hamis papírokkal próbálta igazolni magát. Szíriába próbált eljutni hazánkon keresztül.

Forrás: Blikk/Hír24.hu

Fotó: TEK

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.