Pesti Srácok

Továbbra is terrorizmus finanszírozásával gyanúsítanak egy svájci-francia építőipari vállalatot

Továbbra is terrorizmus finanszírozásával gyanúsítanak egy svájci-francia építőipari vállalatot

Ejtette az emberiesség elleni bűntettben való bűnrészesség vádját csütörtökön a párizsi fellebbviteli bíróság a Lafarge svájci-francia építőipari vállalat ellen, amelyet az Iszlám Állam nevű terrorszervezettel való együttműködéssel gyanúsított, de terrorizmus finanszírozásának és mások életének a veszélyeztetésével továbbra is gyanúsítja.

A Lafarge ellen, amely 2015-ben egyesült a svájci Holcimmel, Franciaországban 2018 márciusában eljárás indult terrorizmus finanszírozásának gyanújával, miután kiderült, hogy a cégcsoport egyezséget kötött egyes fegyveres csoportokkal Szíriában, hogy fenntarthassa ottani tevékenységét 2014-ig. A cementgyártó helyi leányvállalata mások mellett az Iszlám Állammal állapodott meg 2013-ban. A gyanú szerint a Lafarge kőolajat is vásárolt a dzsihadistáktól, akik 2013 júniusától tartották ellenőrzésük alatt a stratégiai tartalékok egy jelentős részét, megsértve ezzel az Európai Unió 2011-ben életbe léptetett embargóját.

A nagyvállalatot 2018 júniusában emberiesség elleni bűntettben való bűnrészességgel is megvádolták a vizsgálóbírók, ami ellen a Lafarge fellebbezett. A párizsi fellebbviteli bíróság helyt adott a fellebbezésnek, és ejtette a vádat, terrorizmus finanszírozása, az embargó megsértése és mások életének veszélyeztetése miatt azonban fenntartotta a gyanút.

A Lafarge szíriai leányvállalata, a Lafarge Cement Syria 2011 és 2015 szeptembere között a belső könyvvizsgálói jelentés szerint mintegy 13 millió eurót utalt át szíriai fegyvereseknek azért, hogy tovább működhessen az országban. Az összeget adó formájában fizették ki a fegyvereseknek a dolgozók és az áru szabad áramlásának szavatolására. A finanszírozási vádakon túl a gyanú szerint a terrorszervezet közvetlenül is vásárolt cementet a vállalattól.

A vámhatóság korábbi vizsgálata megállapította, hogy a Lafarge francia vezetősége jóváhagyta a dzsihadista csoportok finanszírozását, és a tranzakciókat hamis számlákkal fedezték, Bruno Lafont elnök-vezérigazgató azonban mindeddig tagadta, hogy tudott a kenőpénzekről. Tanúvallomások szerint a Lafarge a francia hatóságok engedélyével döntött úgy, hogy a dzsihadisták előretörését követően is folytatja tevékenységét Szíriában. Frédéric Jolibois gyárigazgató kihallgatásán azt állította, hogy folyamatos kapcsolatban állt a francia külügyminisztériummal és a titkosszolgálatokkal.

A vállalat nyolc vezetője ellen is eljárás indult, köztük Bruno Lafont ellen is, aki 2007 és 2015 között vezette a cégcsoportot. Közülük hárman fellebbeztek az ügyészségi vizsgálat ellen, de kérelmüket elutasította a fellebbviteli bíróság.

Forrás: MTI; Fotó: theguardian.com

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.