Pesti Srácok

Tiszavasvári: Fideszes győzelem a Jobbik fellegvárában

Tiszavasvári: Fideszes győzelem a Jobbik fellegvárában

Szőke Zoltán, a Fidesz-KDNP jelöltje kapta a legtöbb szavazatot a vasárnap megtartott időközi polgármester-választáson Tiszavasváriban – közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei város aljegyzője az MTI-vel.

Ostorháziné Kórik Zsuzsanna elmondta, hogy a voksoláson 4609-en jelentek meg, az érvényes szavazatok száma 4546 volt. Az önkormányzati testületben képviselőként dolgozó kormánypárti jelöltre 1897-en szavaztak, a négy független jelölt közül a város jelenlegi jegyzőjére, Badics Ildikóra 1676, Rozgonyi Attilára 433, a szintén testületi tag Munkácsi Mihályra 361, míg Nácsáné Kalán Eszterre 179 szavazat érkezett. A voksolást azért kell megtartani, mert Fülöp Erik jobbikos polgármester április 8-án az országgyűlési választásokon pártja listáján képviselői mandátumot szerzett és összeférhetetlenség miatt lemondott településvezetői tisztségéről. Tiszavasvári korábban a Jobbik fellegvárának számított, az ellenzéki párt szimpatizánsai úgy vélték, hogy a szabolcsi településen nem lehet esélye a kormánypártoknak, a jelek szerint azonban ez az elmélet megdőlt. Fülöp 2010-ben lett a város vezetője, és ő volt az első jobbikos városi polgármester Magyarországon.

Forrás: MTI/PS; Fotó: PS

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.