Két szombathelyi labdarúgó értékesítése, jogi munka és ügyvédi tanácsadás után több mint 11,4 millió forintos jutalékot kapott az FTC Labdarúgó Zrt.-től az MSZP-s Czeglédy Csaba, a szocialisták szombathelyi frakcióvezetője – tudta meg a PestiSrácok.hu. Mindez azért is érdekes, mert az MSZP-s politikus korábban azt állította, nem nyerészkedik a Haladás játékosok eladásából. Portálunk arról is értesült, hogy Czeglédy játékosügynöki tevékenysége miatt a Magyar Labdarúgó Szövetséghez fordult a szombathelyi városvezetés, mert álláspontjuk szerint a szocialista politikus labdarúgókkal kapcsolatos biznisze az MLSZ Játékos-ügynök Licenc Szabályzatának négy pontjával is ellentétes lehet. Czeglédy Csaba a PestiSrácok.hu-nak leszögezte, “mindig is azt állítottam, hogy a Haladástól nem fogadok el pénzt, és ez igaz is, az MLSZ szabályzatával pedig nem megyek szembe”.
A PestiSrácok.hu úgy tudja, a szombathelyi önkormányzat szerint kérdéses, hogy Czeglédy Csaba bejelentette-e munkatársait az MLSZ-nek, mint ahogy az is aggályos lehet, hogy a szocialista politikus úgy foglalkozik labdarúgók képviseletével, játékjogával , hogy önkormányzati képviselőként tagja a közgyűlésnek, amely többségi tulajdonosa a Haladás Labdarúgó Kft.-nek. A portálunk birtokában lévő dokumentum szerint Czeglédy Csaba Ugrai Roland és Predrag Bosnjak eladása után kapta a Fraditól a bruttó 11 millió 430 ezer forintos ügynöki jutalékot.
A PestiSrácok.hu birtokába került számlát a Dr. Czeglédy Ügyvédi Iroda állított ki, vevőként pedig a Fradi van feltüntetve. A bruttó 11,43 millió forintos számlán megjegyzésként olvasható: 2014. 06.05-i megállapodás, (Ugrai Roland, Bosnjak Predrag) ügynöki jutalék, míg alatta a jogi tanácsadás, ügyvédi munkadíj szerepel.
Ismert, tavaly a Fidesz szólította fel Czeglédy Csabát, hogy adjon számot arról, miként lehetséges az, hogy úgy foglalkozik labdarúgók képviseletével, játékjogával hogy közben önkormányzati képviselőként tagja a közgyűlésnek, amely többségi tulajdonosa a Haladás Labdarúgó Kft.-nek. A jobboldal akkor minimum aggályosnak, de akár összeférhetetlennek is tartotta Czeglédy ezen irányú tevékenységét, mivel szerintük a képviselői mandátum miatt Czeglédy nemcsak jogtalan előnyhöz, de akár olyan információkhoz is juthat, amivel befolyásolni tudja a klub működését, és a játékoseladásokat. Az önkormányzat ugyanis 51 százalékos, tehát többségi tulajdonosa a Haladás Labdarúgó Kft.-nek, tehát bizonyos kérdésekben a képviselők szavazata dönt. Czeglédy Csaba akkor a polgármesternek küldött levelében jelezte, a játékosügynöki tevékenységet nem közvetlenül ő, hanem ügyvédi irodájának két munkatársa látja el. Mindezt korábban a PestiSrácok.hu is megírta.
“Nekem elvi kérdés volt, hogy szombathelyiként egyetlen forintot se fogadjak el a Haladástól. Ugyanez igaz az ügyvédi irodámra és a hozzám köthető cégekre. Én mindig is ehhez tartottam magam és mindig is ezt állítottam. Ráadásul az elmúlt kilenc évben az összes szombathelyi képviselőnél egymagam több pénzt adtam a saját vagyonomból a Haladásnak, és ez a jövőben is így marad. Azt sem állítottam soha, hogy az ügyvédi irodának nincsen bevétele. A szóban forgó összeget is az ügyvédi iroda kapta. Nem vagyok fideszes, így az általam vezetett ügyvédi iroda nem jut közbeszerzés és érdemi munka nélkül bevételhez, azért meg kell dolgozni” – mondta portálunknak Czeglédy Csaba. Hangsúlyozta, jó ügyvédi iroda lehet az, amellyel még Kubatov Gábor, a Fidesz egyik vezetője is együtt dolgozik.
A szocialista politikushoz köthető internetes portál, a nyugat.hu egyébként korábban arról írt, hogy 2011-ben Czeglédy a Haladás Marketing Kft.-n keresztül tulajdonrészt vásárolt a Haladásban, amelyet még a vásárlás napján továbbajándékozott egy barátjának. Czeglédy akkor kijelentette, ha majd nem lesz képviselő, a barátja visszaajándékozza a tulajdonrészt neki. “A Haladás Marketing Kft.-ben nem működök és nem is működhetek közre” – mondta kérdésünkre Czeglédy Csaba.
Azon kérdésünkre, hogy nem tartja-e ellentétesnek játékosügynöki tevékenységét az MLSZ licenc szabályzatával, a szocialista politikus azt válaszolta: “Álláspontom szerint szó sincs a szabályzattal való szembemenésről, az interneten nyilvános, és elérhető, letölthető, hogy mely játékosok tartoznak hozzám, négy munkatársamat jelentettem be az MLSZ-nek, és nem vettem, nem veszek részt azokon a közgyűléseken, amelyeken a Haladás játékosok eladása szerepelt, vagy szerepel napirenden”. Azonban ezt ellenőrizni nem tudtuk, ugyanis a politikus honlapján nem elérhető, mely futballisták tartoznak hozz.
“A Haladás játékosok értékesítéséről zárt ülésen döntött a közgyűlés, amelyen ott sem voltam. Az MLSZ egy dologra kérdezett rá nálam, amelyre én azt válaszoltam, hogy a szombathelyi fideszes önkormányzat és a köztem lévő vitát politikai kontextusban kell értelmezni“ – fogalmazott Czeglédy Csaba. Hozzátette, saját kezdeményezésére állapította meg az önkormányzat jogi bizottsága, hogy nem összeférhetetlen ügyvédi irodájának játékosügynöki tevékenysége a képviselőségével. “Ha a fideszes többség összeférhetetlenséget állapított volna meg, megszüntettem volna a játékosügynöki tevékenységemet” – árulta el Czeglédy Csaba.
A PestiSrácok.hu azt is megtudta, a szombathelyi közgyűlésben ma délután a Haladás tulajdonosi szerkezete is napirendre kerül, és információink szerint kilenc év után elveszítheti többségi befolyását az önkormányzat. Információink szerint az Illés Béla, Kóbor László, Halmai Gábor és Kuttor Attila érdekeltségébe tartozó Halmill Kft. azt tervezi, hogy tőkét emel a labdarúgó kft.-ben, és ha az önkormányzat nem teljesíti ugyanezt, akkor megfordulnak a tulajdonosi arányok, és Illésék cége veheti át az irányítást a Haladás felett.
Czeglédy Csaba ezen értesüléseinkkel kapcsolatban elmondta, ma délután ötvenegy százalékról tizenöt százalékra csökkenhet az önkormányzat tulajdonjoga, “amely ellen kézzel lábbal tiltakozom”. Czeglédy elárulta, Halmai Gábor és Illés Béla egy szponzor pénzét teszik be a labdarúgó kft.-be, amely cég a Swietelsky…
SZARVAS SZILVESZTER – PestiSrácok.hu
A vezető képen Czeglédy Csaba a bronzérmet ünnepli a szurkolókkal Szombathely főterén. Fotó: Mészáros Zsolt/Nyugat.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS