Pesti Srácok

Több, mint ötven betörést követett el a háromfős banda Tolna megyében

Több, mint ötven betörést követett el a háromfős banda Tolna megyében

Országszerte több, mint ötven házba tört be két társával egy dombóvári férfi; az ügyben lopás és bűnpártolás miatt hét ember ellen emeltek vádat – közölte szerdán a Tolna Megyei Főügyészség.

A tényállás szerint a 2019-ben tízéves fegyházbüntetéséből kiszabaduló 52 éves férfi korábbi bűntársával és lányának élettársával együtt követte el a bűncselekményeket tavaly február és július között. A három ember ötvenkét házba tört be Tolna, Baranya, Somogy, Zala, Veszprém és Bács-Kiskun megyében. Az épületekbe éjszaka a spájz, a mellékhelyiség, a fürdő, a szuterén nyitott ablakán lévő szúnyoghálót kiégetve, leszakítva vagy ajtót, ablakot összetörve jutottak be. Készpénzt, ékszereket, ételt, italt, dísztárgyakat loptak el. Az ékszereket a dombóvári férfi korábbi élettársa, illetve fia és lánya pécsi zálogházakban értékesítette. Az így befolyó pénzt mindhárman az apának adták át. A hetedik vádlott, egy 51 éves Somogy megyei férfi egy betörésben vett részt. A sértetteket több, mint 10 millió forint kár érte. A közlemény szerint a Szekszárdi Járási Ügyészség négy vádlottat többrendbeli minősített lopással, az ékszereket értékesítőket bűnpártolással vádolja. A vádhatóság a letartóztatásban lévő, többszörös visszaesőnek minősülő négy betörőre fegyházbüntetés, a másik három vádlottra felfüggesztett szabadságvesztés kiszabását szorgalmazza. Azt is indítványozzák, hogy a dombóvári férfi lányát a bíróság bocsássa próbára, kötelezze a vádlottakat kártérítésre, és rendeljen el velük szemben vagyonelkobzást.

Forrás: MTI; Fotó: illusztráció

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.