bűnbanda
Vučić lemondott pártelnöki pozíciójáról, előrehozott választások jöhetnek Szerbiában, a balliberális sajtó pedig megérezte a vérszagot
Májusban egymás után két brutális lövöldözés is történt Szerbiában, aminek a politikai következménye sem maradt el. Aleksandar Vučić szerb államfő bejelentette, hogy lemond pártelnöki pozíciójáról, de az sincs kizárva, hogy ismét választásokat írnak ki az országban. Az oktatási miniszter, Branko Ružić pedig négy nappal a történtek után mondott le. A lövöldözéseket követően demonstrációt szerveztek Belgrádban, ahol az erőszakra buzdító tartalmak korlátozását követelték, és közben kiderült az is, hogy Szerbia a top hármas listában szerepel a nem regisztrált fegyverek vonatkozásában, ezért fegyveramnesztiát is hirdettek az országban. A balliberális sajtó egyből kapott is az alkalmon és némiképp összeesküvés-elméletre hajazó fejtegetésben ecsetelik, hogy déli szomszédunknál fejétől bűzlik a hal. Az iskolai lövöldözések farvizén abból igyekeznek politikai tőkét kovácsolni, hogy a szerb államfő maga is erőszakos alkat, hiszen nem tagadja, hogy futballmérkőzéseken verekedett fiatalon. Ami viszont súlyosabb vád, hogy egy gyilkos maffiahálózat megbízójaként is emlegetik.Galambos Lajos: meg kellett adnom egy menekülőszót, amivel kimentenek, ha lebukom
Galambos Lajos segítségével buktatott le a hatóság egy bűnbandát, akiket azzal gyanúsítanak, hogy kétszázmillió forintot kértek a zenésztől azért, hogy enyhe ítélettel záruljon az ellene folyó eljárás. Galambos a Borsnak nyilatkozva árult el újabb részleteket az akcióról, ami segítségével lebuktatták a bandát.Egy nigériai bűnbanda lophatta el Varga Judit Facebook-profilját
Minden valószínűség szerint nigériai befektetési csalók hozták létre azt a kamu- Facebook-profilt, amely Varga Judit tucatnyi fotójával illusztrálva invitálja az érdeklődőket egy ingatlanüzleti befektetésre. Az igazságügyi miniszter képei valósak, saját Facebook-oldalán tette közzé azokat az elmúlt hónapokban, ám március 19-e óta Sheila Lawrence üzletasszonyként mosolyog a kamu oldalról, az oldal készítői egyszerűen lelopták azokat.Több, mint ötven betörést követett el a háromfős banda Tolna megyében
Országszerte több, mint ötven házba tört be két társával egy dombóvári férfi; az ügyben lopás és bűnpártolás miatt hét ember ellen emeltek vádat – közölte szerdán a Tolna Megyei Főügyészség.Külföldieket megtámadó bandát vettek őrizetbe
Őrizetbe vettek a rendőrök három bácsalmási férfit, aki baseballütővel és karóval bántalmazott külföldieket idén nyáron. A banda negyedik tagját még keresik – közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu-n. A bejelentés és a tanúvallomások szerint június 29-én éjfél után az arcukat teljesen eltakaró maszkban lévő ismeretlenek egy bácsalmási ház bejárati ajtaját betörték, és az ott lakó öt, már hosszabb ideje a környéken dolgozó indiai férfit bottal és baseballütővel megverték.Külföldön prostituáltakat futtató bandát számoltak fel Nagykanizsán
Svájcban és Németországban futtatott prostituáltakat egy magyar bűnszervezet. A banda három tagját hétfőn, Nagykanizsán elfogták – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata a police.hu oldalon, szerda reggel."Magyar" csalókat fogtak el Liverpoolban, akik unokázós bűnbandát irányítottak
Elfogtak a rendőrök egy nőt és egy férfit, aki több hónapja Angliából, Liverpoolból irányított egy magyarországi, úgynevezett unokázós csalásokra specializálódott bűnbandát – közölte a rendőrség az MTI-vel szerda hajnalban.Elítélték a magyar szeretetotthonokat fosztogató szlovák bűnbandát
Összesen 84 rendbeli bűnszövetségben, üzletszerűen, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntette és 273 rendbeli lopás vétsége miatt emelt vádat egy öttagú szlovák bűnbanda tagjai ellen a Békéscsabai Járási Ügyészség, a Békéscsabai Járásbíróság több év börtönbüntetésre ítélte őket - olvasható a Békés Megyei Főügyészség pénteki közleményében.A magyar rendőrség segített az osztrákoknak a magyar bűnbanda nyomára jutni
Magyar betörőbandát állított elő az osztrák rendőrség. A férfiak legalább hat betörést követtek el Alsó-Ausztriában, Stájerországban és Karintiában. Az okozott kár meghaladja a 270.000 eurót – írta meg az orf.at oldalra hivatkozva az Autószektor. Nagy értékű gépeket és szerszámokat loptak, de alig hagytak nyomokat maguk után. A tanácstalan osztrák rendőröknek a magyar kollégáik adtak fülest, hogy kiket érdemes figyelni.Ajánljuk még