Pesti Srácok

Több mint százmilliárd dollár értékű katonai felszerelést adhat el Tajvannak az USA

Több mint százmilliárd dollár értékű katonai felszerelést adhat el Tajvannak az USA

Az Egyesült Államok külügyminisztériuma jóváhagyta, hogy Washington száznyolcmillió dollár (mintegy negyvenhárom milliárd forint) értékben adjon el katonai felszerelést és technikai-logisztikai szolgáltatásokat Tajvannak.

Az ügyletről az amerikai Védelmi Biztonsági Együttműködési Ügynökség (DSCA) adott tájékoztatást pénteken. Az amerikai védelmi minisztériumhoz tartozó DSCA elmondta, hogy az egyezség tankok és harci járművek alkatrészeire, valamint technikai-logisztikai támogatásra terjed ki. Az ügynökség pénteken értesítette a kongresszust a tervezett megállapodásról, amelynek az a célja, hogy "hozzájáruljon a sziget katonai képességeinek fenntartásához" – közölték. A tajpeji védelmi minisztérium szombaton őszinte hálájának adott hangot, rámutatva, hogy a megállapodás egy hónapon belül megvalósulhat. A tárca közleményében hangsúlyozta: a növekvő kínai katonai fenyegetés árnyékában a felszerelések megfelelő karbantartása ugyanolyan fontos, mint az új fegyverek beszerzése. A felszerelést Tajvan kérte amerikai képviseletén keresztül.

Az Egyesült Államoknak csaknem hivatalos kapcsolatai vannak a szigettel. Kína saját területe részeként tekint Tajvanra, annak ellenére, hogy 1949 óta független kormánya van. Peking korábban leszögezte: ha kell, erővel gondoskodik az újraegyesítésről. Idén ez a negyedik hasonló megállapodás Washington és Tajpej között. Az Egyesült Államok június 8-án engedélyezte, hogy Tajvan 120 millió dollár értékben hajóalkatrészeket vásároljon tőle. Washington egy 1979-es szerződés értelmében jogilag köteles támogatni a sziget védelmi képességeinek kiépítését.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Ritchie B. Tongo

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.