Tommy Morrison – John Wayne unokaöccse először a ringben volt király, utána pedig a Pokolban

Egy szomorú életút, tele vidám pillanatokkal – micsoda ellentmondás, de pont ez tükrözi a legjobban Tommy Morrison életét. Sokan, mint bokszolót ismerték meg először, de van, aki a Rocky V. része után kezdett el érdeklődni iránta, ami nem csoda, hiszen egyedüli amerikai fehér ökölvívóként vette fel a harcot a kilencvenes években a rengeteg afro-amerikai és brit bunyóssal. Életének utolsó szakasza azonban rendkívül szomorú történet, hiszen az AIDS elleni harc és a komoly drogproblémák végül felemésztették. 

Két hatalmas Hollywood-i sztár kísérte vagy inkább kísértette Tommy Morrison életét. Az egyikkel névrokonságban állt: ő nem más, mint Jim Morrison, aki a The Doors együttes énekeseként vált ismerté. Tommy Morrison, akárcsak a híres-hírhedt énekes, sajnos jó barátságot ápolt a drogokkal, ami természetesen kihatott életére.

A másik nagy sztárral már valódi, családi kapcsolatban állt. Ha azt írom, Robert Marion Morrison, biztosan senki nem érti, miről firkálok – azonban a John Wayne művésznév már sokkal ismerősebb lehet. Nos, az egykori westernfilm-hős volt a nagybátyja Tommy Morrisonnak. Tegyük hozzá gyorsan, hogy a színészkedésben nem is vallott szégyent a bokszoló, ami azt jelenti: bőven örökölt erre való tehetséget a nagybácsitól.

A „The Duke”, azaz a Herceg becenevet is Wayne miatt és után kapta Tommy, aki mindvégig büszke volt nagybátyjára, persze sokat nem dicsekedett ezzel a rokonsággal; inkább csak az amerikai rajongók tudtak erről, illetve a legnagyobb drukkerei. Merthogy szép számmal voltak, ugyanis Morrison akkor volt hatalmas név és szerepelt Stallone mellett a Rockyban, amikor az USA nem tudott kiállítani ütőképes fehér bokszolót a rengeteg afro-amerikai bunyóssal szemben.

A kilencvenes évek első felében a lengyel Andrew Golota tudott szót kapni a Bowe, Tyson, Holyfield, Lennox Lewis-érában, de ő is csak a chicagói lengyel rajongók miatt lett ügyesen menedzselve. Viszont ő nem volt amerikai, Tommy pedig az volt, így szép számmal voltak szurkolói az Egyesült Államok területén.

Morrison a WBO szervezet égisze alatt kezdte el harcát a világbajnokságért, de amikor először ringbe léphetett a címért 1991-ben, Ray Mercer az útját állta és idő előtti vereséget szenvedett a Trump Plaza-ban megrendezett találkozón. A pusztító balhorgairól ismert Herceg nagy név volt már ekkoriban és sokan várták a berobbanását, hiszen éppen csak túl volt a Rocky V. bemutatóján.

Kicsit irigykedve írok arról, hogy mekkora kegyben volt része az amerikai rajongóknak, akik a film megnézése után akár élőben is láthatták „Tommy Gun”-t bunyózni. Ez azért nem akármilyen érzés lehetett akkoriban a boksz rajongóinak. Azonban csak öt menetet adott ekkor a Jóisten Morrisonnak és a szurkolóknak, akiknek ezután négy évet és nyolc mérkőzést kellett várni az újabb lehetőségre.

Mercer sem volt akárki a szakmában (még ha sokszor el is tűnt a nagy nevek mögött), de Tommynak 1993-ban már a legendás George Foreman ellen kellett bizonyítania, aki egykoron Muhammad Ali egyik legnagyobb ellenfele volt, és ekkor már ex-világbajnokként várta a ringben Morrisont. Las Vegas adott otthont ennek a címmérkőzésnek, ami tizenkét menetes küzdelmet hozott és Morrison első vb-győzelmét.

Kétségtelen, hogy Foreman egy másik generáció nagy bajnokaként bunyózott már ekkoriban, azonban képességeit megőrizte és a Morrison elleni meccs után közvetlenül megvívott ütközetén, Michael Moorer ellen vitathatatlan világbajnok lett. Ez is jól mutatja, mekkora teljesítmény volt legyőzni a bombázó óriást.

A világbajnok Herceg nem sokat pihent kimerítő címszerzése után, mivel alig két és fél hónapot követően újra ringbe lépett az első címvédő-találkozón, amit megnyert Tim Tomashek ellenében. A kihívó nem volt rossz mérlegű bunyós, de távol volt az elittől, így csak négy menetet tudott bokszolni Morrison ellen. Ennek tudatában érthető volt, hogy miért vállalta ezt a meccset, viszont ami ezután következett, arról még filmet is forgattak. Michael Bentt várta a második címvédő találkozón a szorítóban Morrisont, aki egy nagyon rapszodikus harcos volt.

A brit születésű, de amerikai színekben bokszoló Bentt több világversenyen is képviselte az USA színeit és nagyon bíztak benne, hogy profiként be fog futni. Azonban a lelke és a szellemi állapota nem mindig volt megfelelő a harchoz. Volt, hogy az első menetben kiütött valakit, mint pl. Morrisont a meccsen, de sima vereségeket is el tudott szenvedni.

Mindenesetre Morrison ellen pont jó formában volt, ami azt eredményezte, hogy John Wayne unokaöccse öv nélkül maradt. Bentt egyébként a következő meccsen sima KO-vereséget szenvedett. A Netflixen található az életéről egy dokumentumfilm, tanulságos történet az övé is, de taglaljuk tovább a Rocky V. sztárjának a sorsát.

1994-ben egy újabb komoly menetelés kezdődött Morrison életében, ami azt jelentette, hogy nyolc meccsből hetet megnyert, amíg eljutott Lennox Lewisig, akit szerintem senkinek nem kell bemutatni. Azonban becsúszott egy döntetlen is, mégpedig Ross Purittytől, aki ellen Vlagyimir Klicsko elveszítette a veretlenségét.

Ha valaki megérdemelne még egy dokumentumfilmet, az pont Puritty, akinek neve orosz bunyóst ígérne, pedig vérbeli afro-amerikai harcos volt és sok nagy nevet megviccelt, miközben mindig is távol állt a világbajnoki címtől.

Morrisont úgymond félig tudta csak megtréfálni, így nem lett akadálya egy újabb címmeccsnek, ami szó szerint az utolshow nagy műsor volt Tommy életében. 1995 októberében csaphatott össze a korszak és a boksztörténelem egyik legmeghatározóbb ökölvívójával, Lennox Lewisszal, aki nem kímélte Morrisont és a hatodik menetben TKO-győzelmet aratott hősünk ellenében. Ezután még jött egy sikeres visszatérés ’96-ban Morrisontól, de előjöttek a problémák is, méghozzá nem is akármilyenek.

Marcus Rhode egy menetet bírt Morrison ellen, így joggal várta mindenki az újabb nagy menetelést és egy címmérkőzést, azonban az egyik meccse előtti orvosi ellenőrzésen kiderült, hogy AIDS-beteg, és így nem is engedték a találkozót tető alá hozni. Morrison nem vetette meg a bulikat, de a ringben mindig kiváló állapotban bunyózott, azonban amikor a gyilkos kórt kimutatták, a kelleténél jobban megismerte az élet sötét oldalát. Mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy drogkereskedelem miatt két év erejéig a börtönt is megjárta, és nemcsak a partidrogok állták útját életének, hanem a heroin is, amiből nincsen menekvés.

Az AIDS-betegségbe Tommy Morrison szó szerint beleőrült, és hol jól, hol rosszabb állapotban jelent meg a nyilvánosság előtt. A kezelések sikeresnek bizonyultak, hiszen sem a felesége, sem a gyermeke nem kapta meg a HIV-fertőzést. Ennek hatására Morrison elkezdett kételkedni az AIDS létezésében, hiszen a kezelés visszaszorítja a vírus megjelenését a szervezetben, és így negatív teszteket produkált, aminek hatására úgy érezte, újra a ringben a helye és ezt a betegséget az orvosok találták ki. Illetve még a riválisait is megvádolta, hogy ők hamisítottak meg az orvosi papírokat, hiszen azóta is minden tesztje negatív volt.

A felesége szerint sem volt AIDS-beteg, hanem nagyon ritka idegbetegségekben szenvedett. Az igazság az, hogy mindkét állítás igaz lehet; úgy néz ki, Morrison éppúgy szenvedett az AIDS-betegségben, mint a Miller-Fisher-szindrómában és a Guillain-Barré-szindrómában. Utóbbiak az autonóm idegbetegségnek a fajtái. Bár ezt nagyon nehéz kész tényként állítani, mivel míg felesége ezekre a betegségekre hivatkozott, addig az édesanyja inkább AIDS-betegnek látta Morrisont.

2006 környékén, ki tudja mitől és miért, Morrison újra jó állapotba került, fantasztikusan nézett ki és folyamatosan produkálta a negatív HIV-teszteredményeket, aminek hatására versenyengedélyt kapott. Eléggé furcsán tekintett erre a helyzetre a bokszvilág, hiszen az AIDS-ből még senkinek sem sikerült kigyógyulnia. A hatalmas csata a meccsért azt eredményezte, hogy 2007-ben az Egyesült Államok területén térhetett vissza és kiütéssel nyert. Majd egy év múlva ugyanezt Mexikóban megismételte, ami az utolsó hivatalos ökölvívó mérkőzés volt az életében.

Döbbenet, de ezután újra félelmetesen rossz állapotba került. Lefogyott, a haja kihullott, és nyoma nem volt a 2006-2007-ben tapasztalt formának. Az utolsó interjúin inkább keltette drogfüggő benyomását, mintsem beteg emberét, amit nagyon szomorú így kimondani vagy leírni, de kár lenne emellett lehajtott fejjel elmenni. Úgy tűnik, Morrisont utolérte minden problémája a 2010-es esztendőre. Ki kell jelenteni: az AIDS-betegség mellett a híradásokból úgy fest, valóban voltak idegbetegséggel kapcsolatos gondjai is, de harmadik hatalmas problémaként jelentkezett a drogfüggőség is. Amely a Pokol kapuja felé terelgette az egykoron szép reményekkel induló bokszolót.

Az utolsó éveiben hol előkerült és interjúkat adott (nem túl jó állapotban), de rengeteget nyomta a kórházi ágyat is. Édesanyja végstádiumos AIDS-betegként beszélt róla a különböző interjúkban, és mint szerető szülő, sajnos jól látta a dolgokat, mivel 2013. szeptember elsején fia mindössze 44 évesen örökre lehunyta a szemét.

Ezzel véget ért Morrison tizenhat évig tartó rémálma, hiszen 1996 óta nem bírta megemészteni a vele történteket és egyik bajból a másikba keveredett. Sokat volt mélyponton, börtönben és kórházban is.

Ami 2006-2008 között történt, számomra a mai napig képtelen történet. Hogyan nézhetett ki olyan jó állapotban, és ki és miért adott neki versenyengedélyt? Örök kérdések ezek, de ha megválaszoljuk, akkor sem fogjuk tudni újra élőben csodálni Morrisont. Remélhetőleg idővel kiderülnek a titkok is vele kapcsolatban.